1. fejezet

Egy átlagos nap kezdetét veszi. Ellenség?

Teleírt táblák. Diákoktól zajongó termek. Csengőszó. A legutáltabb szavak a világon. Legalábbis az én véleményem szerint. Átlagos napom el is kezdődik. Fülessel a fülembe csörtetek be a terembe. Átlagos osztálytársak. Odabaktatok a padomhoz, és levetem magam a székre. Az átlagos helyem. Az ablak mellett. Kivételesen szeretem ezt a helyet. Óra közben, ha nem a figyeléssel vagyok elfoglalva, ami nem sokszor fordult még elő, általában az ablakon bámulok ki. Tél. Hóesés. Olyan megnyugtató. De most inkább zenét hallgatva kezdem el a fekete farmerem oldalán lévő kis láncot birizgálni. Semmi érdekes nincs benne, de ha a többiek úgy látják, hogy elfoglalt vagyok, nem nagyon jönnek hozzám beszélgetni. Most semmi kedvem nincs hozzá.
A csengő szó hallatára persze minden diák azonnal a helyére ül, és próbál elcsendesedni. Milyen kis fegyelmezettek. Utálom. Persze az osztály másik fele még mindig nincs bent a terembe. A balhésabb fele. Addig ússzák meg, amíg a tanár be nem jön. Én is szívesen késnék óráról, ha nem matek lenne. És addig, amíg a tanár ősellensége vagyok, nem igazán válna hasznomra a késés. Bezzeg a balhés csorda éppen a tanár után zúdul be a terembe. Mindenki levágja magát a szokásos helyére.
- Szia cica, milyen volt a reggeled? – ül le mögém Aaron, és az egyik szőke hajtincsemet kezdi el mohón tekergetni.
- Kussolsz Grace. Hányszor mondjam el, hogy ne hívj cicának? – morgom a hátam mögé az illetőnek. Osztálytárs. Nem több. Doga közben viszont jól jön, ha puskázásról van szó. Hírhedt puskatársam.
- De csípős nyelvű valaki. – vigyorog önelégülten és tovább tekergeti a hajam. Persze néha irritáló. Főleg ha csesztetős hangulatában találod.
- Veszed le a kezed a hajamról… - persze a szokásos fenyegetés sem maradhat el tőlem.
Nem válaszol semmit csak védekezően felemeli a kezeit. Jó fiú, tudja hol a helye. És azt is tudja, hogy mikor vagyok jó kedvemben. Ha pedig nem vagyok, akkor azt is tudja mit kell tennie. Kussban maradni.
- Szóval a háromszög köré írható kör középpontját…. – magyaráz buzgón a tanár. Bah, ki nem állhatom a geometriát. Főleg nem Chaes tanárurat. Hogy miért? Már kilencedikben volt vele egy kis zűr, már az első órán. Azóta nem kedvvel. Persze az ellenszenve viszonzott. Na, akkor folytassuk a matekot ott ahol tartottunk. Vagyis döglés az óra további részében. Így valahogy könnyebb túlélni a tanórák kínjait. Kemény kettesre állok matekból. És majdnem a többi ilyen zsenilis tantárgyból is.  Nem nagyon tud érdekelni, már úgy is megvan a felvételem a város legjobb Tánc Egyetemére. A többi már csak mellékes. Az osztály átlaga sem a legjobb matekból. Őszintén, nem csodálkozok. A 10/B osztály, a tanárok szerint, rettegett osztály.

Az órák úgy, ahogy eltelnek. Kémián röpdolgozatot íratott a tanár, mivel Daren volt olyan kedves, hogy beszólt a tanárnak. Természetesen egyes lesz. Ezért még megölöm.
5. óra után még nem volt kedvem hazamenni. Végül is miért mennék haza? Ilyenkor még csak Gary van otthon, idősebb bátyám. És  fasz se akarja hallgatni állandóan a basztatásait. Mivel csak ahhoz ért. Ezért úgy döntök, hogy lemegyek a tornaterembe. Ilyenkor ez a legmegfelelőbb megoldás. Vagyis, csak számomra. Meg a többi olyan számára, aki olyan gondolkodású, mint én. Rövidebben fogalmazva, rokonlélek. Ami persze nincs. Meglepődve tapasztaltam, hogy már voltak lent a tornaterembe. Vagyis…a cipő csikorgásból és a zajos játékból ezt véltem leszűrni. Feltevésem be is igazolódott. 10/C. A B-sek ősellensége. A két osztály közötti versengés már kilencedik óta folyik. Az én kedves versenytársam is ebbe az osztályba jár. Robert Brice. Még a neve hallatán is kiráz tőle a hideg, úgy utálom. A C-sek, úgymond, cuki pasija. Vagyis a legendák szerint. Meg a lányos pletykák szerint, amiből én is hallok épp eleget. Nem értem miért olvadoznak utána a lányok, oly annyira. Semmi olyan átlagon felüli nincs a kinézetében, sőt… Ha ezt mondom még túlzok is…
Persze éppen fociznak. Máshoz úgysem értenek.  Érdeklődve álltam meg az ajtóban, és támaszkodva figyeltem a játékukat. Idétlen. Egyszerűen legyőzném őket, e felől semmi kétségem sincs. Egy olyan valaki méltó ellenfele lenne Robnak, mint én, aki már 7 éves kora óta focizik. A táncot 10 éves koromban kezdtem, mert anya rám erőltette. Először semmi kedvem nem volt hozzá, sőt hülyeségnek tartottam. De időközben megszerettem, úgyhogy most már versenyszerűen járok.
Rob cselez és rúg Jarednek, aki persze belövi. Na mi van ma, drágám? Csak nem elfáradtunk? Vagy nem szeretnéd megerőltetni magad?
- Ch, béna… - szólalok meg. Persze abban a pillanatban minden szem rám szegeződik. Rob gúnyos vigyora sem maradhat el. Kék szemeitől egyszerűen megborzongok.
- Mondja ezt a hidrogén szőke. Festett picsa. – dobja felém a legaranyosabb becenevet. Persze ezt a szememre értette, ami mindig vastagon ki van húzva. Nem tehetek róla, ez is a stílusomhoz tartozik és aki nem tudja elviselni, jobb ha csöndben marad. Nem vagyok kíváncsi senki véleményére.
- Ha én is beállnék játszani nem, lenne ekkora szád. Emós. – villantok egy kisebb mosolyt. Fekete, némiképp hosszú haja van. Úgyhogy úgy néz ki, mint egy rossz emós buzi.
- Veszteni szeretnél? – vág vissza rögtön. Tényleg eléggé nagy szájú lett mostanában. Nem ártana neki egy kis nevelés.
- Dehogy! A te vesztedet szeretném látni. – lépek közelebb. Odalépek mellé és szórakozó tekintetemet, az ő rideg kék szemeibe fúrom. – Kihívás elfogadva? – vigyorgok komiszul. Ismerem már őt annyira, hogy nem fog nemet mondani.
- Persze. – mondja ezt egy nagy vigyor keretében. Majd meglátjuk, hogy mekkora lesz az a vigyor a meccs után is.