7. fejezet

Pocky + Macska = Rob (?!) 

1.rész

Nem is emlékszem mikor aludtam el tegnap. Egy biztos, nagyon későn feküdtem le. Meleget érzek a lábamnál. Hmm? Mi lehet? Álmosan nyitom ki a szemem, de amint megpillantom, elmosolyodom. Csak Momo. Még nincs annyira világos, úgyhogy szerintem itt az ideje elkezdeni öltözni. Mihamarabb el akarok húzni itthonról, mielőtt még Taylor megint rám hozná a családfrászt. Nem akarok megint, már korán reggel is, zűrbe keveredni vele. Hű, ez is egy értelmes mondat volt! Úgy látszik a fekete maszlag már reggel rátelepedett a fejemre. Morcosan és kialvatlanul keltem föl az ágyból, és ruhák után kezdek kutakodni. A reggeli készülődés kezdetét veszi. És a szokásos fekete póló sem maradhat el.

Azért csakhamar el is készülök, ami nagyon meglep. Az még jobban kiakasztana, ha a találkahelyen előbb ott lennék, mint Abby. Bár, ez olyan lenne, mint a csoda. Vagyis sosem fordulna elő. Vörös foltos barátommal a kezemben, táskával a vállamon indulok le a lépcsőn. Szokás szerint a táskát az ajtóba dobom. Onnan kényelmesebb felvenni, ha már kabátba vagyok, és nem kell még ezért is bejönnöm a lakásba. Szokásosan ellátom reggel is a macskát. Fura, ma nem nyávogott. Vagyis, mindig nyávogni szokott, amikor követeli a napi reggeli adagját, de ma nem tette meg. Sőt, volt olyan eset is, mikor belekapaszkodott a gatyámba és úgy mászott fel, hogy jobban elérje. Ezzel persze fájdalmas „harci sérüléseket” szerezve nekem. Na mindegy, lehet hogy tegnap sokat kapott. Alig várom már, hogy a suliba érhessek! Na, ilyet se mond gyakran az ember… Pfujj, de fura kimondani. Persze nem jött rám hirtelen a tanulási kényszer, csak kíváncsi vagyok Scarlettre. Hehe, az a tegnapi fej felejthetetlen volt, amit levágott. A nappaliból mozgolódás hallatszik. Eh? Anya? Nem, ő nem lehet. Ő már korán reggel megy dolgozni. Könyvelő valami cégnél, úgyhogy korán bent kell lennie. Gary gondolom még alszik, úgyhogy…. Ne, csak ő ne!
- Jó reggelt. – köszönt közömbösen a férfi. Taylor… Minden álmom ő volt, és a kora reggeli találkozásom vele.
- Reggelt’! – nézek rá hűvösen. Különösebben nem érdekel. Próbálom elfogadni, hogy már ő is a családunk része, de… kicsit még nehéz. Főleg, hogy anya ilyen gyorsan túllépett apán…

„- És a gyerekekkel mi lesz? Fogd már föl, hogy neked családod van!”  De azok a veszekedések után nem csodálom, hogy soha többé nem akarja látni…
- Nekem mennem kell suliba. – töröm meg végül a csendet. Belépek a konyhába egy almáért, amit majd belegyömöszölök a táskába. Nem válaszol, ugyanúgy áll és figyel a hallban. Szóval már válaszolni is luxus? Végül is nekem teszel ezzel szívességet. Ágyő, kedvesem!
Azzal a lendülettel fel is kaptam a táskámat a hátamra. Kabáttal felfegyverkezve indultam el a szokásos reggeli utamra.

- Szia! – integet már a távolból Abby. A kereszteződésnél vagyok, és a latyakot rugdosom az út széléről. Azért mégsem értem ide olyan hamar. Az azért kiakasztó lett volna.
- Szia… - köszönök én is vissza. A lámpa pont zöldre vált, úgyhogy átkelünk a zebrán. A tegnapi kereszteződés. Mikor Rob… Na, ácsi! Miért gondolok Robra? Ez valami rossz vicc. Szerencsére Abby el is kezdi a beszélgetést, úgyhogy nem kell tovább a gondolataimba roskadnom.:
- Te nem vagy kíváncsi Scarlett és csatlósaira? – nevet mellettem. Legalább kizökkent a gondolataimból, sőt még jobb kedvre is derít. Mi ez mostanában? Minden reggelemet szarul kezdem… Ezen változtatni kellene!
- De, nagyon! – csillan fel a szemem. – Az egész iskola rajta fog röhögni, arra mérget veszek! – teszem hátra a kezeimet elégedetten. Elvégre már az edzésen is róluk ment a téma. Profi vagyok!
- Azt a fejet le kell majd fotózni! – nevet Abby is. Alig várom a mai napot a suliban! Nehéz kimondani, de így van!
- Az is lehet, hogy Scarlett elfelejt iskolába jönni. – vetem fel a kétségeimet. Végül is ezen sem lepődnék meg. Sőt, én ezt találom a leglogikusabbnak. Amennyire szánalmas, kinézem belőle.
- Áh, nem hagyna ki egy olyan napot, ahol láthatja a kis Robykáját. – mondja nyálas elváltoztatott hangon, de közbe vág egy olyan pofát, ami újból kihozza belőlem a röhögő görcsöt. Na, már megint témánál vagyunk, úgy látom. Pedig semmi kedvem nincs most róla hallani.

Hamarosan az iskolánál vagyunk. A mai napom eléggé kemény lesz. Kapitányi edzés Robbal, valamint hip-hop edzés is. Tényleg, még beszélnem kell az angol tanárral is, hogy engedjen el. Fuck, utálom a kemény napokat.

Belépve a suliba…hogy is mondjam. Rajongó táborom lett? A feltevésem beigazolódott, mivel már az egész iskola a tegnap délutánról beszélt. Még a szekrényemhez sem jutottam el a nélkül, hogy legalább 10-en le ne támadjanak. De szerintem több is lehetett annál. A hetedik után már nem számoltam. Lényeg a lényeg eléggé híre ment a dolognak. És ha ezt mondom, még túlzok is. Hehe, most Scarlett visszakapta. Talpnyalóinak sokasága nézett rám bosszús pillantásokkal. Nem nagyon tud érdekelni. Még a tanteremig sem értem el, már a fél suli gratulált a tegnapi miatt. Uh, azért ennyire nem mehetett híre a dolognak. És ha ez tényleg így van, már az igazgatóiba is lejuthatott a dolog. Aminek nem örülnék. Scarlett persze nem jött iskolába, ahogy azt gondoltam. Minek is jönne? Megvárja, amíg lecsillapodik a szóbeszéd és azután már méltóztatja bedugni a fejét. Ezek után kétszer is gondolja át mielőtt megpróbálna lealázni. Első óra irodalom. Amiből kemény hármasra állok, és ez éppen elég jó is nekem. Úgyhogy késhetek. A terembe beérve ledobom a táskámat a helyemre, és már ki is viharzok a helyszínről. A kabátom szerencsére még mindig rajtam van, úgyhogy kimegyek az iskola előudvarára. Körülkémlelek és tekintetem megáll egy jól ismert társaságon. Elvigyorodom és hozzájuk csapódom. A jól ismert balhés csoportom. Hmm… de rég voltam már itt.
- Sziasztok. – érek melléjük. Mindenki meglepett tekintettel figyel. Ennyire nem számítottak volna az érkezésemre?
- Bess! Mi szél hozott erre? – kezdeményezi Daren a beszélgetést. Osztálytárs, és egyben jó barátom is. Amolyan rokonlélek. Én csak mosolyogva biccentek a suli felé.
- Irodalom óra az első. – mondom. Erre mindenki elvigyorodik. Ennyire jól ismernének? Vagy csak valami rosszat mondtam?
- Nem is te lennél. – hümmögi Aaron. Igen, ő is tagja a balhés csoportnak. Meg sem lepődök. Ő a suli puskagyártója. Kifejezetten jó puskákat és dolgozat megoldásokat árul. Amolyan csempész, iskolai értelemben. A megoldásokért persze fizetni is kell. Vagy igazolással, vagy mással. Ez minden diáknál más. Szerencsére én ingyen kapom a megoldásokat, ahogyan más barátai is.
- Ennyire ismernétek? – vigyorodom el. Régen voltam már köztük, de látszik, hogy még mindig a csoport tagjának tartanak.
- Nem is tudod mennyire. – vigyorodik el Eric. Az egyetlen A-s a csoportunkban. Az A-sok általában stréberek, és eléggé gyíkok, de van pár kivétel. Ahogyan ő is kivétel. Még kilencedikben, mikor már a balhés csoport kialakult, akkor csapódott hozzánk. Nem is csodálom, hogy nem találta a helyét az A-sok körében.

A téma legelőször a tegnap délután volt. Aminek persze gratuláltak is. Hehe. A szokásos röhögő görcs sem maradhatott el, miután részletesen elmeséltem nekik. Gratulációjukat Abby felé is árasztották rendesen. Majd átadom. Aztán rátértünk Scarlettre, és a csatlós bandájára. Hogy mennyire ribancok, és a fiúk elkezdték összeszámolni, hogy már mennyien jártak vele. Szép kis szám jött össze. Mindenesetre nem lehetett egy kézen megmutatni. Aztán nem tudom, hogy de a Scarlett által elterjesztett pletyka lett a téma. Meg Rob. A fiúk nem nagyon kedvelik a feketét. Nálam ez az ellenszenv szerencsére nagyobb. Nem is kell mondanom, hogy a beszélgetés hátralevő részében Robbal csesztettek. És bármennyire is védtem magam, hogy én mennyire utálom a srácot, annál jobban mondogatták, hogy: „Ne hazudj!” Persze csak viccelődtek, és provokáltak. Valahogy őket nincs szívem bántani. Meg már amúgy sem tartom olyan véresen komolynak ezt a pletykát, már inkább vicces. Végül is a tegnapi fejlemények után.

- Szóval a görög irodalom fajtái… - dumál és dumál, persze még többet dumál a magyar tanárnő. Elza tanárnő. Hmm… inkább a kedvenceim közé sorolhatnám. Talán mert nem szól érte, ha alszok órán? Nem is tudom, valahogy a kisugárzása olyan, hogy nem érzek ellenszenvet. De ez a görög mitológia vagy miaszösz, az agyamra megy. Akkor vegyük is elő a füleseket. Szépen vezessük át a pulcsin, úgy, hogy a tanárnő ne vegye észre. Így! Akkor most válasszunk ki egy zeneszámot a BlackBerryről. Szeretem ezt a telefont, könnyen kezelhető. Mi ez? So Close. Nem emlékszek ilyenre. Hallgassunk bele.

„We're so, so close

We're staring at it

We're staring at it

We're staring at it

Please don't go

We'll get it back

Just let it pass

We can make it happen

I don't where you're at, but when you see an exit,

You'll be headed at it

I won't go

I'm staring at it

I'm staring at the only love I know”

Mi ez a szerelmes szám? Én ilyet nem töltöttem le! Úristen de nyálas… Azért megtartom, ki tudja mikor lesz rá szükségem. Lapozzunk. Hmm… I Don’t Wanna Die. Ez jó lesz. A hangulatomhoz is épp illik.

„I don't wanna die, I don't wanna die

I don't wanna die so you're gonna have to

I don't wanna die, I don't wanna die

No I don't wanna die so you're gonna have to

Blood is getting hotter, body's getting colder

I told you once I'm the only one who holds her

I don't wanna die, I don't wanna die

I don't wanna die so you're gonna have to”

Szeretem a Hollywood Undead-et. Jó a zenéje. De ha fel vagyok pörögve akkor inkább dubstep. Vagyis Bullet Train és Skrillex. De vajon most ehhez van kedvem? Áh, maradok ennél a zenénél inkább. De valahogy most rám jött Thirty seconds to Mars-ot hallgatni. Igen erre váltok át! De kis válogatós vagyok ma reggel… Megkeresem a lejátszási is elkezdem hallgatni. Up in the Air. Valahogy zenével könnyebb túlélni az órák gyötrelmeit.

Az órák persze gyorsan el is telnek, aminek egyben örülök is meg nem is. először is nem kell több kínzást átélnem, másodszor pedig kapitányi edzés. Méghozzá Robbal. Még alig ért véget a gyötrelem már is elkezdődik! Akartam beszélni Abbyvel, de szünetekbe mindig elcsászkált valahova és nem tudtam követni. Titkolsz valamit mi? Meg valahogy órák után is gyorsan hazahúzott. Pedig le akartam baszni, mert nem szólt arról, hogy az a gyík arcú Rob a közelébe lakik. Beszéltem persze az angol tanárral is, aki… mondjuk úgy, hogy nem kitörő örömmel fogadta az edzés gondolatát. Nem tehetek róla! De azért engem kell lecseszni, de mindegy. A lényeg, hogy meg lett oldva, kisebb nagyobb zökkenőkkel. És mégsem csaptak ki angol speciálisról!

Fülessel a fülembe, edzős cuccal a vállamon indultam le a tornaterembe. Az öltözőben már ott volt Darcy. Végzős. Összesen ketten vagyunk lányok a kapitányi edzésen. Igen, ebben a nyomorék suliban annyi a picsa, hogy csak két csajfoci csapatot tudtak indítani. Bele se merek gondolni, hogy jövőre már egyedül leszek. Mivel a másik csapat kizárólag végzősökből áll, úgyhogy… Jövőre egyedül leszek lány. Ha nem indítanak még egyet. És én ebben reménykedem. Egyedül…Robbal…Kapitányi edzésen. Áh, bele se akarok gondolni!
- Szia. – köszön lágyan, visszafogott hangon. Darcy valahogy nem az a tüzes fajta csapatkapitány. Inkább lazább és nyugodtabb. Legalábbis sokkal nyugodtabb, mint én.
- Szia! – köszönök vissza mosolyogva. Valahogy köszönésnél sosincs több mondani valónk egymásnak. Nem vagyunk szoros barátok, mindössze közeli ismerősök. Ennyi. Elkezdek átöltözni.

A tornateremben persze már mind ott vannak, mire végre átvedlek. Nem a gyors öltözködésemről vagyok híres, na! Ahhoz képest, hogy nem olyan nagy a gimink, eléggé sokan vagyunk kapitányi edzésen. Egyedül a kilencedik évfolyamnak nincs foci csapata. Vagyis csak a mostaninak. Tavaly volt, ugye Rob osztálya és a D-sek. Ebben az évben nem volt annyi jelentkező, hogy csapatot tudjanak indítani. Amúgy a 10.-ben én vagyok kapitányin, Rob meg a D-sek csapatkapitánya. 11.-ben az A-sok kapitánya, a B-sek és a D-seké. 12.-ben a végzősök közül, ugye Dary, mint egyetlen lány, valamint a B-sek, a C-sek és a D-sek. Nem is kell mondanom, hogy végzősökből vannak a legtöbben. Jövőre eléggé kevesen leszünk, ha persze nem jönnek a kilencedikesek. Az edző összehívja a kapitányokat, hogy az edzéstervet ismertesse. Ami általában állóképesség fejlesztés. Ami magába foglalja a sok futást, cselezésgyakorlást. De azért néha tanulunk újabb cseleket. De ez ritkán fordul elő. A kapitányi edzés, azért van, hogy a csapatok kapitányait tűrő képesebbé tegye.

- Na, mivan, drága? Csak nem elfáradtunk? – ér mellém Rob, és könnyű szerrel le is előz. Futás. Mi mással is melegítenénk be, mint nyomorék futással. Persze egész pályán!
- Áh… csak tartalékolom…az…erőmet. – mondom lihegve. Már rendesen szúr az oldalam. Pedig rendesen vettem a levegőt, úgyhogy végképp nem értem miért.
- Persze, persze. – vigyorog Rob. Meghalsz! Hallod, nekem te ne merj így vigyorogni, mert miután felpofoztalak, már nem lesz annyi kedved vigyorogni!
- Kuss… - mormogom. A dühtől csillogó szemeimet az ő szórakozott szemeibe fúrom. Ha sípcsonton rúglak nem lesz akkora vigyor a képeden.
- Olyan szépek a szemeid. Nem is értem minek rá annyi smink. – vonja meg a vállát, majd gyorsít a tempón és le is hagy. Ez most bók akart lenni? Mert eléggé sivár volt. Ha gondja van a sminkelési adagommal, akkor ne nézzen rám! Ilyen egyszerű… Ezzel csak nekem is szívességet teszel, meg magadnak is.
Az edző persze nem tágít, mivel bordásfal gyakorlatokkal folytatjuk. 30 lábemelést, 30 csípő emelés követ. Majd végül, hogy tényleg kifullasszon minket 30 húzódzkodás. De a szokásos felülés sem maradhat el, persze 50-szer. Micsoda megtisztelés. Se. És körülbelül ez volt az 1 órás kapitányi edzés. Hogy baszódna meg… Asszem’ moshatom ki megint az edzős cuccomat, mert már megint csurom vizesre izzadtam.  Ezek után spuri hip-hop-ra.  Már léptem volna be az öltözőbe, hogy a szarrá izzadt ruhámat végre valahára lehámozzam magamról, mikor egy túlságosan is ismerős kéz elzárta az utamat.

6. fejezet

Ne érj hozzám!

- Passzold Bess! – kiabál rám Katie, miközben a kapu felé vezetem a lasztit. Figyelmesen passzolom is neki, és sikeresen be is lövi a kapuba. Ezzel nyertünk is. Nem csodálom, hogy az a csapat nyer, amelyikbe én vagyok beosztva. Ha játszanánk a fiúk ellen, szerintem nyernénk is. Csak sajnos az iskola csajfoci csapata annyira nem hírhedt, mint a fiúk csapata. Ezért csak hobbi szinten működik, nem járunk versenyekre. Elismerően pacsizok össze a csapattársaimmal.
- Szép volt lányok! – bólint az edző. – Mára ennyi. – jelenti ki. Ennyire elment volna az idő? Észre sem vettem. Nem hiába, ha az ember tényleg jól szórakozik, hamar eltelik az idő.
- Egy kicsit várj még, Bess! – int mellé az edző. Érdeklődve lépek én is mellé. Nem tudom mit szeretne.
- A kapitányi edzéseket áttettük holnap hatodik órába. – nézi a naptárját. Mi? De nekem akkor angol spec.-em van! Nem tehetik át akkora!
- De edző bá’, nekem akkorra más elfoglaltságom van! – jelentem ki elmondást nem tűrően. Eleve mit mondok majd az angol tanáromnak? Bocsesz, de nekem edzésem van, ezért hetente csak 1 spec.-re tudok bemenni! Hülyeség…
- Beszéld meg. Az már nem az én gondom. Nekem csak szólt a fiúk edzője, hogy értesítselek. – vonja meg a vállát és már el is megy. Kedves. Ha nem az ő gondja már nem is érintett a dologban?  Micsoda felfogás. Ilyenkor legszívesebben mindennek lehordanám az Istent, hogy miért én lettem a csapatkapitány. Meg amúgy sem versenyzünk, akkor minek járnom a kapitányi edzésekre? Ez rendesen el lett kúrva… Ha legalább én több edzésre is bejárok, akkor legyen valami haszna is. Így meg csak plusz 1 órát ki kell bírnom Rob mellett. Micsoda áldás! Se…
Az öltözőbe beérve a lányok már a mai délután eseményein vihognak. Ennyire elterjedt volna? Ilyen hamar? Ez jobb, mint hittem! Akkor meg sem kell várnom a holnapot, hogy Scarlett teljesen le legyen égetve!
- Állítólag nagy esemény volt, szívesen láttam volna a ribanc arcát. – nevet Annie. Látom a csapat sem puszibarátja Scarlett és bandájának. A többiek helyeselnek.
- Nagy voltál Bess! – ül le mellém Katie, mikor a cipőmet próbálom levedleni magamról. Nem olyan könnyű ám, mint aminek tűnhet!
- Én csak visszaadtam neki, ami járt. Mostantól kétszer is meggondolja, hogy elindít-e rólam még egy hamis pletykát. – nevetek én is.
- Akkor azok a pletykák nem igazak? – lepődik meg Jamie. Ezek elhitték? Azért ennyire nem gondoltam volna, hogy féleszűek. És még én vagyok a szőke…
- Már, hogy lennének igazak?! Én azzal a nyomorékkal? Hát a képem leszakad… - röhögök. A válasz pedig meglepett arcok. Ennyire beleértétek magatokat a gondolatba? Ejnye.
- Pedig annyira aranyosak lettetek volna. – biggyeszti le az ajkát drámaian Katie. Azért ácsi, ácsi! Ennyire meg vagytok húzatva?  Vagy csak tettetitek?
- Menten lehidalok. Azért ennyire ne legyetek idióták. Ez még rám nézve sértő. – nevetek zavartan. De miért vagyok zavarban? Én megőrültem…
- Ez nem igaz. Tényleg arik lettetek volna. – helyesel Annie is. Ne már! Már te is? Már a szadista társam is kezdi ezt a hülyeséget.
- Mindegy. – kapom félre a fejem zavartan. Ez hülyeség. Az lenne a legjobb ha elfelejtenénk, és beletörődnénk, hogy ez csak egy buzeráns pletyka volt. Nem több.
- Azért azt se felejtsétek el, hogy ősellenségek vagyunk és ki nem állhatjuk egymást. Ez már kilencedik óta így van, és az a legjobb ha így is marad. – magyarázom el nekik a szerintem alap tényeket.
- Ahogy gondolod, de azt azért valld be, hogy gyönyörű szemei vannak. – kezd el nyilvánosan nyáladzani Rebeca. Eh? Nehogy már elöntsétek nyáltengerrel a sulit! Egy ilyen nyomi miatt! Térjetek már észhez!
- Persze szerelmet egyből ne valljak neki? – mondom unottan a plafont bámulva. Ezek megvesztek vagy mi?
- Annak még jobban örülnénk! – csillan meg mindegyiknek a szeme. Hőhő… ennyire ne éljétek bele magatokat!
- Ebből hagyjatok ki engem! És még mielőtt nyáltengerrel árasztanátok el a gimit, engedjétek meg, hogy haza jussak! – állok fel hirtelen. Mindenki neki áll öltözni. Én szerencsére már felöltöztem, előbb, mint ők. Hmm.. Szerintem megyek is haza. Ha későn érek haza, anya vagy Taylor még le találja szedni a fejem. Ennek nem kifejezetten örülnék.
- Akkor én megyek is! Sziasztok! – intek még egyet visszafordulva, és kiléptem az öltözőből.

A fekete hajú fiú ismét a tornaterem ajtajából figyeli a lányok edzését. Mostanában csak egy személy miatt marad ilyen sokáig az iskolában. Néhány hete furcsa vonzalmat kezdett tapasztalni, ami nem más, mint hírhedt ősellensége iránt érez. Ez a gondolat, ahogy végig fut a agyán, megborgongtatja. Még mindig nehezen hiszi el.
- Passzold Bess! – jön a hang a pályáról. A cipő nyikorgása jelzi, hogy a szőke átpasszolta a labdát csapattársának. Be is lövik győzedelmes góljukat. De most nem azért várta meg a lányt, hogy szaglásszon utána. Inkább, hogy megbeszéljék, hogy a meccset mikorra halasszák el. Meg persze a közelébe szeretne lenni.
- A kapitányi edzéseket áttettük holnap hatodik órába. – jelenti ki a lányok edzője. Szemlátomást a lány nem kicsit akadt ki. Ennyire nem szeretne a fiú közelébe lenni? Végül is a fiú ebbe már beletörődött. Hisz ellenségek, nem is várt tőle mást. Muszáj hamarosan lépnie, ha meg akarja szerezni a lányt. Akár finoman, akár a durvább verzióban.
A lány kifele igyekszik a tornateremből, nagy léptekkel. Még a fiú mellett is elhalad, de nem vette észre. A fekete ezt furcsállja. Közelebb megy a lányok öltözőjéhez, egészen addig, amíg tisztán nem hallja a beszélgetésüket. Szégyelli is magát, mivel ilyet még sosem csinált. De ebben a pillanatban kíváncsisága vette fel a vezető szerepet az ép esze helyett.
- Nagy voltál Bess! – hangzik bentről a dicsérő szó. Igen, tényleg nagy volt. Nem hitte volna, hogy így lealázza majd a lányt, aki eddig annyira bepróbálkozott nála. Meg is akarta dicsérni, de egyszerűen nem mozdultak a lábai. Félt, hogy furcsának találja a lány, hogy ellensége hirtelen megdicséri.
Tovább hallgatózik, nem tisztán de azért szótöredékeket hall a beszélgetésből. Egyszer csak rá terelődik a szó. A fekete ezen meglepődik, úgyhogy bekukucskál az ajtón. Csakhogy jobban hallja a beszélgetést. A lány épp az öltöző padján ül, társai vele szemben. Látszólag meglepettek.
- Akkor a pletykák nem igazak? – mondja egy barna hajú lány meglepődve. Nem, sajnos nem igazak. De mit nyerne ő ha kiderülne, hogy igazak? Az osztálytársai csak kiröhögnék, ami csak rontaná a hírnevét.
 - Már, hogy lennének igazak?! Én azzal a nyomorékkal? Hát a képem leszakad… - röhög a szöszi. Ennyire bizarr lenne? Ezen a kijelentésén a fekete csak elvigyorodik.
- Pedig annyira aranyosak lettetek volna. – mondja az egyik lány szomorúan. A fiú szemlátomást egyre jobban szórakozik. De vajon miért ennyire magabiztos?
- Menten lehidalok. Azért ennyire ne legyetek idióták. Ez még rám nézve sértő. – mondja a szösz zavartan. Oh, szóval zavarban lenne. A fiú halkan behajtja a lányöltöző ajtaját, és elsétál. Szája még nagyobb vigyorra húzódik. De miért? Vajon tervez valamit?

- Ezek annyira idióták. Hogy én és ő? Még viccnek is rossz!  - suttogom leginkább csak magamnak.
A szekrényemnél vagyok, épp most tettem be az edzős táskámat. A kabátomat próbálom végre magamra küzdeni. Hogy lehet rajta ennyi gomb? Ahjj, jó! Akkor kigombolva marad! Erre most nem érek rá. Már kezd esteledni, és semmi kedvem nincs sötétben és hidegben hazamenni. A gyerekkori fóbiák csak megtámadnának. A táskámat a vállamra vetve indulok meg a kijárat felé. Egy furcsa alakot vélek kirajzolódni az ajtóban. Ki lehet az? Ahogy egyre közelebb érek, egyre világosabb… Ez…Ez…
- Rob?! Te meg mégis mi a frászt keresel itt? – akadok ki. Eh? Ez meg? Mikor? És mióta? Mivan??
- Csak a meccsünket akartam veled megbeszélni, hogy mikor folytassuk. – vigyorog a fekete. – Ennyire azért ne szállj el magadtól. – aláz le. Legszívesebben most lekaparnám azt az idétlen vigyort a képedről. Nagyot ütök, ezt te is tudod!
- Ennyire ne légy magabiztos. Honnan veszed, hogy másra gondoltam? – kérdezek vissza kényszeredett vigyorral. Ha játszani akarsz, játszok én is! Csak, hogy ne gondoljon gyávának. Mert nem vagyok az!
- Megérzés. – bámul a sötét ég felé, mikor elindultunk. Várjunk! Ez most haza akar kísérni? Már csak ez hiányzik az életemből! Bárkivel szívesebben mennék haza, mint vele!
- Női vagy férfi? Nálad nem lehet tudni. – gúnyolódok. Tegyük ezt a kis haza utat felejthetetlenné. Végül is ő kezdte. Én csak folytattam.
- De gúnyos kedvében van valaki. Édes. – simít végig az arcomon. E…Ez meg mit csinál?! Úristen ez hozzám ért! Reflexszerűen csapom  le a kezét az arcomról. Ez megőrült? Végül is én is bediliztem, mivel érzem, hogy a szívem egyre hevesebben ver. Mi ez a reakció? Jobb lenne, ha most leállnék.
- Ne érj hozzám! – mormogom elfordítva a fejemet. Mit csinálok? Már rég itt hagyhattam volna. Akkor miért nem teszem? Gyerünk Bess, fuss már!
- Meg amúgy is, most haza akarsz kísérni? – kérdezem meg a nyilvánvaló kérdést. Mert ha a feltevésem beigazolódik, és nem csak azért jött, hogy megbeszélje velem a meccs folytatását, még egyszer megfontolom, hogy tényleg elfutok-e.
- Nem. Csak a közelben lakok. A legközelebbi kereszteződésnél leválok. – mondja nemes egyszerűséggel. Ott a találkozó helyünk Abbyvel! Ha ez a gyík a közelben lakik, akkor kezdhetek félni… Főleg akkor, ha ugyanarra lakik, mint Abby. De arról szerintem már rég tájékoztatott volna.
- Aha, vágom. Na..és..a – hebegek. Nincs téma. Utálok csöndben maradni, nem tudom miért. Már régóta kiráz a hideg a csendtől. Utálom a csöndes helyeket, mert menten ordíthatnékom támad. Ilyen helyek közé tartozik a könyvtár is, ezért is utálom annyira. Meg a könyvtárban annyira…annyira stréber szag van…
- Meddig akarod még körülírni, cica? – fordítja felém a fejét gúnyosan vigyorogva. Most esküszöm, felpofozom! Ne merjen cicának szólítani! Azt csak Aaron teheti meg, és csak akkor, ha jó kedvemben vagyok!
- Ne hívj cicának. – hümmögöm most már én is felé fordulva, szikrázó tekintettel. Ebbe meg mi ütött? Mintha teljesen kicserélték volna. Klónozás! Igen! Csak is ez lehet a magyarázat! Klónozták, és egy gonosz Robot hoztak létre, ami később el fogja pusztítani a világot!

- Akkor mikorra lesz elhalasztva a meccs? – térek rá végre a fontos témára. Eleve ezért várt meg nem? Nem is értem miért most, a kereszteződésnél kell megbeszélnünk, és nem rögtön erre tért rá. Muszáj volt lefikáznia és kínos helyzetbe hoznia. Végül is nem vártam többet tőle, hisz az ellenségem. Akkor meg minek hisztizek?
- Holnap? Kapitányi edzés után? – kérdezi vigyorogva. Miért vigyorog állandóan? Idegesít. Annyira idegesítően tud vigyorogni. Felbaszol idióta, és ha megtörténik nem lesz jó vége.
- Nekem ok. – vonok vállat. Holnap hip-hop edzésem is lesz. De nem baj, gyorsan legyőzöm és mehetek is dolgomra. Nem fog tovább tartani 10 percnél, ebben biztos vagyok. Most már, hogy felmértem mire is képes, sokkal jobban fogok vele vigyázni és nem becsülöm alá.
- Rendben. Akkor holnap! – int és megfordul.
- Igen… csá…  – nézek utána furán. Nem értem. Olyan fura lett. Mintha tényleg klónozták volna. És ugyanarra lakik, mint Abby! Nem hiszem el… Holnap ezért még számolni fogok vele….

- Megjöttem! – ordítom el magam mikor beléptem az ajtón. Ég a konyhában a villany. Akkor nem vagyok egyedül, szuper! Spuri fel a szobámba! Sikeresen lehámoztam magamról a kabátomat, és minden felesleges ruhadarabot, mikor lépteket hallottam a konyha felől.
- Hol voltál? – áll meg előttem az általam utált apakomplexus. Mióta érdekli, hogy a gyerek hol volt és mikor ér haza?
- Edzésen. – mondom unottan az egyszerű választ. Már pár hónapja velünk él, nem hiszem, hogy most kéne furcsának találnia, hogy este érek haza. Majdnem minden nap van edzésem.
- A mai naptól kezdve együtt vacsorázunk. – jelenti ki anya, aki éppen mögötte állt. Anya meg mióta állt mögötte? Vagy teleportált? De ez most nem fontos… mi az, hogy együtt vacsorázunk?
- Hogy hogy? – kérdezem magyarázatot várva. Ennek biztos Taylor az oka. Mióta ő itt van teljesen felborította családunk egyensúlyát.
- Taylornak csodálatos ötlete támadt! Ezzel talán jobban összehozza a családunkat! – mondja szelíden mosolyogva anya. Aha, persze. Másnapra meg más „csodás” ötletet talál majd ki.
- Aha, ok. Terveztek még ilyet a héten? – kérdezem bosszúsan. Nem igaz. Hirtelen belecsöppent az életünkben Taylor, és már is azt hiszi ő itt a góré, és hogy van joga nekünk parancsolni.
- Bess… - mondja anya sajnálkozva. Én pedig csak felkapom a táskámat, kikerülve őket, felszaladok a lépcsőn. Még hallom lentről anya kiáltását „Állj meg!” és Taylor közömbös hangját is, „Hagyd csak.”. A többit már nem hallom, mert már a szobában vagyok. Hirtelen felindulásból átmegyek Gary szobájába. A világosbarna hajú éppen gépezik. Kockul, ahogy szokott.
- Téged is leküldtek vacsizni? – kérdezi félig megfordulva a székkel. Szóval észrevettél? Remek! Legalább nem nekem kell elindítanom a kínos testvéri beszélgetést. Csupán 2 év van közöttünk, de még így is ciki, ha a problémáimat vele beszélem meg.
- Igen. Te nem gondolod felháborítónak? Még is mit képzel magáról? Belecsöppen a mi kis családi életünkbe és már is…áh! – rúgok bele dühből az asztalba. Gary feláll és mellém lép. Dühös szemeimet ő rá emelem. Hogy tudsz még ilyen helyzetben is tök nyugodt maradni? Vagy csak én lennék forrófejű?
- Azért a bútoraimat hagyd egyben! Van egy olyan érzésem, hogy még szükségem lesz rájuk. – mondja mosolyogva. Kezeit a vállamra helyezi. Olyan megnyugtató az érintése.
- Ez csak egy vacsora. Nem értem minek úgy kiakadni. – folytatja a beszámolóját. Te könnyen beszélsz. Ha egy kicsit is beleképzelnéd magadat az én helyzetembe… Hisz én sokkal jobban ragaszkodtam apához, mint te…
- Csak egy közös vacsorával kezdődik. De ki tudja mivel fogja folytatni… - mondom lehajtott fejjel. Bátyó hirtelen átölel. Olyan meleg és megnyugtató. De egyben kissé kínos is, hogy a saját bátyám nyugtat meg. Vagy csak én lennék túl paranoiás?
- Jaj, húgi… - suttogja, miközben még szorosabban ölel magához. Ha így akarsz megnyugtatni csak úgy mondom, hogy rosszul csinálod. Ezzel nem megnyugtatsz, hanem megfojtasz. Úgy látszik, nálam ismét kitör a családfrász.

5. fejezet

Felejthetetlen délután

Az órák hamar elmentek. Annak ellenére is, hogy hét órám volt. Telik az idő, ha az ember a bosszúját tervezgeti, mi? Meg persze egész nap papírgalacsinokban beszélni meg bosszútervét. Törin szerencsére nem én feleltem. Pedig nagyon szemezgetett velem a tanár, de végül Darent hívta ki felelni. Ami nekem szerencse az másnak szívás ugyebár? Persze a lányok susmusa sem maradhatott el a mai nap. Már az idegkitörés szélén álltam. Abby fogott vissza. Kedvem lett volna kiállni a suli tetőre és elordítani magam hogy: „ Fogjátok már be, basszátok meg! Ő? Meg én? Gondolkozzatok már! Ez egy nyomorék!” De ezzel gondolom le is hívatnak az igazgatóiba, meg meg is sértem Robot. De mióta lettem én ilyen elnéző vele szembe? A jó válasz erre a soha.  Az utolsó órám angol emelt volt. Kivételes tantárgy, ebből ötösre állok. Nem is értek másokat, hogy tudnak még nyelvből is ilyen szarak lenni? Pedig az angol tök könnyű. Még logika sem kell hozzá, ami szerencse. Nincs nagy logikázó képességem az egyszer biztos. Lényeg a lényeg, hogy az angol tanár már kilencedikben is meglátta bennem a „tehetséget” és beíratott angol speciálisra. Itt általában angol olvasmányokat veszünk és elemzünk. Ezzel még semmi bajom sincs, csak azzal, hogy…. PONT HETEDIK ÓRÁBAN KELLETT BEBASZNI!
Órák után már végre szabadulhattam be a tornaterembe. Ahol nem meglepően már az edzéshez melegítettek be a fiúk. Hehe, erre a délutánra vártam egész nap. Ahogy megláttam Abbyt a páholyban vigyorogva futottam fel én is. A kis bűntársam. Ebből nagy égés lesz!
- Elhoztad? – ülök le mellé vigyorogva. Abby csak vadul bólogatni kezd. Persze a hűtőtáskáról beszélünk. A kis mázlistának csak 5 órája volt, így volt ideje hazamenni, és elhozni a mi kis bosszúnk alapanyagát.
- Még szép. – vigyorog önelégülten. Na, csak ne annyira magabiztosan! Én is köztük voltam, a terv kitalálók között! Szóval, mikor majd a kis ribancok a figyelem középpontjában lesznek egyszer csak, egy óvatlan pillanatban…
Direkt egy sorral feljebb is ültünk, mint ahol ők vannak. Már alig várom, hogy elkezdődjön a meccs! A terv pedig az, hogy először jól beoltjuk, csak, hogy kapjon egy kis ízelítőt a bosszúból, majd csak azután jön a feketeleves. Úgy látom egyre több C-s gyűlik össze a tornaterembe, egyenesen a pályán. Ahogy látom a kis Robykám is már a pályán van. Épp ez volt a lényeg! Bár furcsán sokszor tekinget fel a látótérre. Csak nehogy félreértse! Gondolom, már ő is hallotta a pletykákat. Bár, ki ne hallotta volna. De holnaptól már másról fognak szólni! De ha félre meri érteni, én esküszöm… De miért is fenyegetem? Nem is ő a fő célpont! Kezdődjön a játék…

A fiúk összeülnek csapatmegbeszélésre. Gondolom az edzéstervet beszélik meg az edzőjükkel. Ilyet mi is szoktunk, úgyhogy nem lepődök meg. Az előttünk ülő kis ribancok persze azonnal el is kezdik a szokásos nyáladzásukat. „ Oh, Roby ma is olyan szupcsin néz ki ugye?” és hasonlók. Kiráz tőlük a hideg.
- Ugye ezt most nem mondod komolyan? Azt hiszed, eljössz szurkolni egy edzésre és már is a lábaid előtt hever majd? – röhögök szánalmasan. A beégetés kezdetét veszi, eleinte nem olyan durván. De tudom én még fokozni is… hehe.
- Persze, hogy nem! De ne csüggedj. Még az is előbb megtörténik, minthogy veled kavarjon. – dobja hátra platina szőke haját kuncogva.
- Kész szánalom vagy… - röhögök még mindig rajta. – Akkor miért terjeszted azt, hogy kavarok a tökivel? – kérdezem meg a jogos kérdést. Édes…Próbált még idő előtt felhúzni… Sajnálom, nem sikerült.
- Szánalom az anyád. – biccent hiún a fejével. Na jó..azt eltűröm, hogy engem sértegess. De az anyámat hagyd ki ebből! Ökölbe szorítom a kezem, ami az idegességem jele. Abby észre is veszi a feszültségem, és még időben lefogja a kezemet.
- Vigyázz mit beszélsz, mert még fel találom pofozni a túlsminkelt képed! – emelem fel a hangomat fenyegetőzően. Mit képzel magáról ez a kis csitri? Elterjeszt egy hamis pletykát, és még neki áll feljebb? Hát az eszem megáll… A kezem lendül, de szerencséjére még időben elhúzódik az ütés elől. Már lendülne is meg újból a kezem, de Abby még jobban lefog és le is ültet. Scarlett pedig, csak vigyorogva fordul vissza előre, és elfoglalja a helyét… Vigyázz magadra, mert még megfoglak tépni, ebben biztos vagyok.
A fiúk buzdító kiáltása hallatszik lentről. Akkor az edzés kezdetét is veszi. Már épp ideje volt.

Persze mondanom sem kell, hogy egész edzés alatt szidtuk egymást, mint a rohadt élet. De nekem még mindig jobb beszólásaim voltak, mint annak a kis sminkharcosnak. Hogy fulladna meg az alapozójában. Még a száját is telebassza alapozóval, hogy azt a látszatot keltse, mintha nem látszana. Hidrogén ribanc, ez a legmegfelelőbb szó rá. Nem egy-két alkalom volt rá, hogy majdnem gyomorszájon vágtam, vagy kikarmoltam a szemét, de Abby mindig visszafogott. Amúgy meg már rég a tanáriban lennék, súlyos testi sértés vádjával.
Az edzés már a végét járja, épp itt az ideje a bosszú beteljesítésének. Roby épp a kaput célozta meg a lasztit vezetve. A lányok szokás szerint olvadoznak. Intek Abbynek, hogy vegye elő a hűtőtáskát. Jelzésemre vigyorogva előrántja maga mellől, és kutakodni kezd benne. Ebből szerencsére semmit, nem vettek észre az előttünk ülők. Előkotorja belőle a zacskó jeget. Ahogy ígérte. Hmm.. ez igen ígéretesnek hangzik. Scarlett mindig kivágott pólókban vagy topban flangál. Hátha valaki rá talál nyáladzani. Nincs is melle, csak a push up beszél belőle. A zacskóból kiveszek egy marék jeget, és a háta mögé settenkedek, persze mindezt hang nélkül próbálom megtenni. Abby már magába röhög, ami kiváltja belőlem is a röhöghetnéket. De még sajnos muszáj visszafojtanom. Hehe, ez nagy lesz. Egy óvatlan pillanatban azt a marék jeget mind a melltartójába csúsztatom. A siker garantált. Hihetetlen gyorsasággal ültem vissza a helyemre. Abban a pillanatban a lány felsikoltott és elkezdett egyik lábáról a másikra ugrálni, mint egy rossz kecske. Sok alapozóval és sminkel a pofáján.
- Basszátok meg! – sipítozik a szőkeség tehetetlenül. Mi Abbyvel már szakadunk a röhögéstől. A pályáról is minden figyelem a páholy felé irányul. persze a drágalátos Rob figyelme is. Akinek először furcsa kifejezéstelen az arca, de amint rájön, a dolog nyitjára elvigyorodik. Scarlett meg még mindig tehetetlenül visítozik. Nem tudja eldönteni, hogy most benyúljon-e és kivegye, bár akkor még jobban fognak rajta röhögni, vagy inkább hagyja ott, de akkor lefagy a csöcse. Én meg már mindjárt megfulladok, úgy röhögök. Ez kész, nem erre számítottam, de ez jobb! Szakadok…
Már a pályán lévő összes C-s röhög, kivéve az edzőt, aki próbálja a fiúkat fegyelmezni. Természetesen sikertelenül. Az egyik pillanatban Scarlett megidegeli a dolgot és nyüszizve szalad ki az ajtón. Elit talpnyalói utána. Mint egy kész birkanyáj komolyan. Ezáltal már csak a röhögő társaság marad a teremben. Sírok, már sírok a röhögéstől! Viszont az edző ordítása máris belém fojtja az összes nevetési szándékomat. Ahogy látom Abbyét is. Az edző szúrós tekintete persze ránk irányul és mi értjük is a jelzést. Vihogva hagyjuk el a tornatermet. Viszont a fiúk kitörő röhögése és az edző fegyelmezése még mindig hallatszik a távolból. Ami újból kiváltja belőlünk is a nevetési kényszert, avagy a röhögő görcsöt. Tudtam, hogy a mai délután megfizethetetlen lesz!

Még mindig röhögő görcs közepette érünk fel a szekrényekhez Abbyvel. Nekem ma fociedzés, ő meg csak…talán nincs kedve hazamenni. Megértem, egy ilyen show után nekem sem lenne.

- Hát ez kész volt! Láttad az arcát? – fulladozik mellettem a fekete. Látom barna szemeiben, hogy szinte már sír a röhögéstől.

- Azért levegőt vegyél. – kuncogom. – Persze, hogy láttam. Szerinted miért terültem szét a röhögéstől? – mondom vihogva. Igen, ott a lelátón helyben hanyatt vágtam magam a földön annyira fulladoztam. 

Pár perc után kezdünk lenyugodni. Vicces volt de kezd sok lenni. Nemcsak a hasam fáj már, de még az arra járók is hülyének néznek. Ami részben igaz is. Holnapra már biztos, hogy erről fog az egész suli beszélni! Scarlett beégetve, mission completed. Hamarosan mennem kéne edzésre is. Már éppen álltam volna fel a fotelből, (a folyosókon pár helyen kisebb kanapék vannak kihelyezve) mikor a két idióta elhaladt mellettünk. Személy szerint Rob és Jason. Amint észrevettek fülig vigyorodtak. Jason egyszer csak gondol egyet és odajön hozzám.

- Nem sokszor látni Scarlettet így kiakadni! – röhög a szőke. – Nagy volt! – vigyorog. Tetszett mi? Hát, a dicséret nem csak engem illet! A fő kitaláló Abby volt, én meg a végrehajtó. Ez általában így szokott lenni, mivel én sokkal bevállalósabb vagyok, mint Abby. Persze csak balhé szintén, félreértés ne essék.

- Köszönöm, hogy részesei lehetettek az előadásomnak! – hajolok meg drámaian, csak hogy látványa is legyen a dolognak. Kitörésemre a szőke csak elvigyorodik. De ahogy látom Rob sem tesz másképp mögötte.

- Megterveztük ám! – lép mellém Abby is. Csakhogy őt ne hagyjuk ki a jóból és a dicséretből. Persze végül is miért hagyná ki?

- Aha, vágom. Holnapra már tuti erről fog  menni a szóbeszéd. – mosolyodik el a szőke, de már félig megfordulva. Gondolom, sietnek valahová. A fekete csak biccent a fejével, hogy ideje indulni. A szőke engedelmeskedik is a kéréseinek.

- Na, csá! – int a szőke és el is viharzanak. Mi is hasonlóképpen teszünk, vagyis csak én. Mivel nekem mennem kell edzésre. Odalépek a szekrényemhez és előkotrom az edzős cuccomat, ami mellesleg a fél szekrényemet betölti. Rob miért nem jött „gratulálni”? Hisz főleg miatta csináltam ekkora előadást! Az idiótája, ezért minimum egy „kösszt” elvártam volna. De miért is parádézok ezen? Engem egyáltalán nem érdekel, hogy mit gondolt róla. Csak azért csináltam, mert a ribancnak már megérett egy jókora beégetés. És ha ezek után még elkezd hisztizni, száz százalék, hogy megtépem!

Elköszönök Abbytől, aki ezek után haza veszi az irányt, én pedig újból le a tornaterem felé. Unalmasan bámulom a folyosó fehér plafonját. Olyan kihalt a suli, már ilyenkor. Pedig még csak fél három van. Senkinek sincs kedve itt rohadni. Megértem. De én inkább vagyok itt, mint otthon a dilis családommal. Ez a környezet még az otthonihoz képest is nyugisabb.

4. fejezet

Bosszú?

Meleget érzek az arcomon. Mi lehet az? Talán ég a ház? Nem. Akkor füst szag is társulna. Akkor mi lehet ilyen meleg? Lassan nyitom ki a szemem. A pillanatnyi fény azon nyomban meg is vakít. Így muszáj volt visszacsuknom a szemem. Mi ez a nagy fény? Fáradtan megdörzsölöm a szemem és feljebb ülök az ágyon. De hisz ez…süt a nap! Kiugrok az ágyból és az ablakhoz szaladok. Kint havas minden. Vagyis este esett a hó. A friss havon a nap sugarai meg-megcsillannak. Olyan szép. Még egy ideig elidőztem volna az ablakban, ha abban a pillanatban nem néztem volna rá az órára. Basszus, elkések! Már megint! Ilyen nincs! Idegbeteg fejjel nyitom ki a szekrényem és kezdek el benne vadul keresgélni. Ami nálam annyit jelent, hogy mindent amit találok kihajigálok belőle, és ha valamin megakad a szemem azt felveszem. Most se volt másképp a halálfejes pólóm lett a nyertes. A többi ruha most megúszta. Fürdetlenül, full kócosan rohamozom meg a fürdőszobát. Na, akkor kezdetét is veszi a „varázsoljunk szénakazalból derékig éri, szőke hajat” hadművelet. Ami cseppet sem könnyű. Ha ezzel végeztünk gyorsan dobok fel magamra valami sminket, ami elviselhetővé teszi a kinézetem. Persze előtte a tegnapit is le kéne vakarni. Aztán jönnek csak a mai ruhák. Akkor..3..2..1!

Mondanom sem kell nehéz volt alig 10 perc alatt elkészülni, de sikerrel jártam! Megkönnyebbülten pillantottam az órámra, mikor tisztáztam, hogy már nem vagyok késésben. Táskával a vállamon, és Momoval a kezemben trappoltam le a lépcsőn. Szereti, ha ölbe veszem, olyan kis bújós. A táskát ledobtam a lépcső mellé, majd bementem a konyhába. Szokatlanul üres volt. Sőt, az egész ház nagyon csöndes. Kihaltunk? Nem az utcán még látok embereket. Akkor gondolom anya már korán ment dolgozni, Gary meg… lusta és inkább az ágyat nyomja. Végzős, ez az utolsó éve a gimiben, de azért szokás szerint még mindig késik az órákról és szokás szerint is hozza haza az újabb ketteseket. Hmm… rokonlélek, én sem csinálnék mást. Reggeli teendőimhez tartozik a macska ellátása is. Gondosan leraktam a földre az apróságot, majd a hűtőből egy doboz tejet halásztam elő. A polcról is sikeresen leszedtem a konzervet és enni adtam nyávogó társamnak. Rendben, a macska is ellátva. Indulhatunk is a…. Csengettek. Ki lehet az ilyenkor? Felvettem a nyuszis mamuszomat, majd a bejárati ajtó elé settenkedtem. A hallban a padló csempézett, ezért hideg. Anyu leszedné a fejem, ha meglátna mezítláb. Megfogtam a kilincset, majd kinyitottam az ajtót.
- Tudod mit? Baszd meg! – lép beljebb az illető. Aki nem más, mint a legjobb barátom Abby. Általános iskola óta ismerem, és elmondhatom, hogy ő az egyetlen csaj, aki nagyon közel áll hozzám. Arca eléggé kipirosodott, gondolom a hidegtől. A hülyéje meddig állhatott odakint?
- Érdekes reggeli köszöntés. – vigyorodom el. Nem a megszokott. Nagyon felhúzhatták, nem annak a helyében, aki miatt ilyen dühös. Ő sem a jó modoráról híres. Nem hiába barátnőm.
- Mikor méltóztattál volna jönni a találkozó helyre? – néz rám szikrázó tekintettel, miközben leveszi a sapkáját, ami alól kiomlik középhosszú éjfekete haja. Tényleg! A találkahely!  Megbeszéltük, hogy mindennap együtt megyünk suliba, és hogy ne kelljen egymáshoz átszaladgálnunk, megbeszéltünk egy időpontot a közeli kereszteződésnél, hogy minden reggel ott találkozunk.
- Elaludtam. – vigyorgok rá zavarodottan. Ha mérges jobb vele nem kikezdeni. Ha tényleg dühös, akkor még nálam is nagyobbat tud ütni, ami nagy szó.
- No para. – emeli föl a kezét, látva az ijedt arcomat. – Csak máskor előbb hívj, minthogy ott álljak fél óráig… - nyújtja el direkt az utolsó szavakat, kicsikét sem megnyugtató hangszínben. Sőt, ezt inkább figyelmeztető morgásnak titulálnám.
Amíg a fagyos Abby az ajtóban várt én gyorsan összekaptam a cuccom és már ki is slisszoltam az ajtón. Először is, első óránk töri. Nem kell részleteznem, hogy miért nem akarok elkésni. Másodszorra is, nem akarom, hogy Gary rájöjjön, hogy már reggel áthívom a barátaimat, ami amúgy nem igaz, de így köpne be anyának. Vagy Taylornak. És az ő szidásukat végképp semmi kedvem hallgatni.

- Ne tudd meg mit csinált tegnap öcsém! – kezd bele vadul mutogatva a saját kis sztorijába Abby. Berögződött már nála ez régóta, hogy ha valamit mesél, akkor ösztönösen mutogat is hozzá. Épp a suli felé tartunk, és épp zöldre váltott a lámpa.
- Melyik? – vihogok. Abbynek ez már a 3. öccse. Ebből kettő nem vérszerinti, fél tesója. Úgy is mondhatnám, nem épp a legszerencsésebb családi állapotban nőtt fel. Az apjának már 4 felesége is volt. Nem is tudom, hogy hogyan tudja elviselni. De látszólag könnyen megy neki. Nekem nagyon nehezen megy még Taylort is eltűrnöm, akkor még négy Taylort! Te jó Isten, nem szeretnék belegondolni.
- Chris. Annyira izgága. – nevet mosolyogva. Oh, szóval legkisebbről van szó. Tényleg, milyen lehet egy kistesó? Engem sajnos Garyvel áldott meg a sors. Milyen lehet egy kicsi Gary? Uh, jobb ha nem gondolok bele.
- Éppen szappanért szaladt volna ki a fürdőből és… - mesél. Nem tagadom, néha irigyelem. Nagyon könnyen el tudja fogadni az apja újabb feleségeit. És még a mostani 2 öccsével is nagyon jól kijön. És ha úgy vesszük, lehet nem nőtt fel jó családi állapotban, de mindig befogadó volt és boldog. Ami rólam nem éppen mondható el. Apám is csak úgy ott hagyott minket és anyát. Pedig meg tudták volna oldani, ha nagyon akarták volna. És ha össze akarták volna tartani a családot.
- Hé! Figyelsz? – lengeti meg előttem a kezeit a fekete. Ennyire elkalandoztam volna? És ennyire nyilvánosan? Pedig nem kellene ennyire csüggednem, ha már frissen ébredtem a korai fekvésnek hála. De valahogy Taylor mindig ezt váltja ki belőlem…
- Bocsi nem… - rázom meg a fejem. Mindig ez történek, akárhányszor csak a mi családi állapotunkra gondolok. De inkább magamban őrölöm, nem akarok a saját gondjaimmal másokat terhelni.
- Taylor? – kérdezi megértően. Őt már beavattam. Elmondtam neki mindent, az beköltözésétől kezdve addig, hogy mennyire ki nem állhatom őt.  Ő megért.
- Igen… - mondom most már elszontyolodva. Pedig olyan jól indult a reggel…
- Ahjj.. – nyög szem forgatva. – Most ne ezen rágódj. Mivel deríthetlek jó kedvre? – kérdezi őszintén mosolyogva. Drága barátnőm, őszintén magam sem tudom. Ez a reggel már el lett cseszve, nem hiszem, hogy már visszatérhet a jó kedvem. Legalábbis reggel még nem.
- Nekem nyolc. Találj ki valamit. – vonok vállat. Kíváncsi vagyok mivel állhat elő. Látszik rajta, hogy nagyon töri a fejét. Végül is valamit csak kitalál, mert elvigyorodik.
- Hallottam Scarlették beszélgetését. Állítólag mennek majd szurkolni Robnak a mai edzésen. Kíváncsi vagyok, hogy milyen nyávogós, picsarázós szurkolást találhattak ki. – röhög. Jaj, csak ne róluk legyen a téma. Scarlett az iskola ribanca. Persze 10/C-s. Hisz A-s nem lehet, mivel az az elitek osztálya. Szép kis csatlós bandát alakított már ki maga köré. Tipikus sminkharcosok mind.
- Uh, el kéne menni és jól beégetni őket! – pattan ki a nagyszerű ötlet a fejemből, amit persze Abbyvel is megosztok. Már is jobb a kedvem! Valami jó ciki beszólást kéne addigra kitervelni, hehe.
- Látszik, mennyire egyre jár az agyunk, pont erre gondoltam! – csettint egyet a mellettem haladó fekete. Aha, rokonlélek.  Már csak a beégetős szöveg hiányzik a képből.
- Meg ne tudd meg miket pletykálnak azok a ribancok. – fordítja oldalra a fejét. Ez nem jó… ha ez a reakciója akkor nagyon nem jelent jót. És ha azok a picsák elkezdenek terjeszteni valami hamis pletykát, akkor másnapra már az egész iskola tudni fogja. Nem hiába híres Scarlott gimi szerte. Meg persze több faszt is fogott meg, mint kilincset…
- Akarom én tudni? – húzom el a számat. Kezdek egyre kíváncsibb lenni, bökd már ki az Isten szerelmére!
- Hát, hallottam, ahogy rólad és… - húzza el a száját. Nem jó, ha már én is benne vagyok, akkor végképp nem jó. De a lényeg, hogy mondd már el!!!
- Igen? – kíváncsiskodok. Jó, hogy érdekel!
- Hallottam pár pletykát rólad és Robról… - böki ki végül. Egyenesen lehidalok. Hogy merészeltek rólam és arról a gyíkról pletykálni? Ökölbe szorítom e kezem. Ezt nem hiszem el… Már nagyon megérett nekik egy alapos verés… és persze a beoltás sem maradhat el, de a bosszú tervemet még délutánig tökéletesítenem kell. Már tudom, mit fogok csinálni tanórák alatt.
- Rendben. Nem érdekel! – vonok vállat, de abban a pillanatban kitör belőlem a düh. – Még szép, hogy érdekel! Azok a netribancok még megkeserülik… Hogy merészelték? Pont vele?! Még a gyomrom is kifordul önmagából, ha csak rágondolok… - toporzékolok. Abby csak nevetve figyeli a reakciómat. Hát, nem neki alázták porig a hírnevét, amit mellesleg 1 évig építettem!
- Úgy elverem és lealázom őket, hogy nem győznek majd anyázni! Haha, csak várják ki a végét… - nevetek kényszeredve. Legalább már meg is feledkeztem Taylorról. Ami most pont jól jött. Frissen és kipihenten fogok megbosszulni egy téves pletykát!
- Ehhez egy jól kitervelt bosszúra lesz szükséged. – vigyorog mellettem lelkitársam. Igen, és ebben a bosszúban te is segítkezni fogsz ám! Tudom én, hogy ezt akarod. Te terveled ki a legmegalázóbb és legnevetségesebb bosszúkat.
- Megnyugodhatsz. Te is segíteni fogsz. – avatom bele a tervbe, mire látszólag megkönnyebbül. – Olyan bosszút tervelünk ki délutánig, hogy csak úgy visszhangozni fog az egész suliban! – tárom szét drasztikusan a kezeimet. Csakhogy legyen ennek egy kis látványa is. Hehe, már alig várom a délutánt.
- Csak nehogy lehívassanak majd a tanáriba. – nevet mellettem komiszan bűntársam. Tanári? Régi jó barátok vagyunk. Nem árt néha egy kis találka.
- Ne félts annyira. – röhögök. Teljesen izgatott lettem. Már kibaszottul várom a délutánt! Az adrenalin csak úgy pörög bennem.
Időközben meg is érkeztünk a suliba. A diákok csoportokba verődve beszélgetnek az iskola elő udvarán, vagy az iskolán belül található előcsarnokban. Nehogy órára menjetek! A kis fegyelmezetlenek. Abby leválik tőlem, gondolom, az egyik csoporthoz szegődik. Én inkább a termünk felé veszem az irányt. Ugye első óra történelem, Mrs. Brownnal. Nem szeretném egyessel kezdeni a napot, már úgyis régóta a begyében vagyok…

A szőke fiú épp most ért a megbeszélt találkozó helyre. A fekete, név szerint Rob Brice, már rég várta.
- Siethettél volna jobban is. – szidja le a fekete azonnal társát. Emellé még egy kis dühös pillantást is vet az említett felé. Nem lehet túl jó kedvében.
- Valaki fáradt? – vigyorog vadul a szőke. De amint megpillantja a fekete még bosszúsabb kék szemeit, azonnal felemeli védekezően a kezeit. Bizonyára nem akar már korán reggel balhét csapni.
- Még mindig pocsék a humorod. – nevet fel a fekete, látva társa ijedt arcát. A szőke némileg megkönnyebbült.
- Meséljek valami állatit? – csillan fel a szőke szeme. Rob érdeklődve nézi, várja azt a bizonyára nagy hírt.
- Mesélj! – mondja unottan, mikor látja, hogy a puszta mimika nem elég szőke barátjánál. Végül is szőke, ezen ő sem csodálkozik.
- Scarlettről lenne szó. – vigyorog még mindig a szőke. Rob csak fáradtan megfogja a fejét. Lehet, hogy nincs kedve már korán reggel a lányról hallani.  Már kilencedik óta próbálkozik nála, semmi sikerrel. Híre az A-tól egészen a D-ig terjedt, és nem csak a 10. évfolyamon. Amolyan gimis legendának számít, annyi fiúval járt már.
- Azt híreszteli, hogy Bessel kavarsz. – röhög fel a szőke. A fekete csak elvörösödve lepődik meg. Majd ökölbe szorított kezével a legközelebbi falba egy nagyot üt. A fekete sem erre a reakcióra számított.
- Valami baj van? Röhögj már! Hisz tök szerencsétlen a csaj, hogy nem bír, hogy megszerezni, ezért ilyenekhez folyamodik. – kuncog az orra alatt a szöszi. A fekete csak csalódottan a földet bámulja.
- Nem érdekel. Gondolom már Bess is tud róla. – mondja zavartan elfordulva.
- Gondolom igen. Miért? – kérdez vissza a szőke. Most már nagyon furcsállja barátja viselkedését.
- Akkor ő majd úgyis elintézi. Inkább a meccsen kéne gondolkodni… - hozza fel az újabb témát a fekete. Zavarban van, de ezt próbálja barátja elől titkolni. Még mindenki előtt titkolja.
Következőleg már a Bess elleni meccsen van a téma. A fekete nagy szerencséjére…

3. fejezet

Az edzés

- Nem jó! Újra! – ordít ránk Phill, most már ötödjére. Úgy látszik a csapat ma nincs túl jó kedvében. És még ez is rátesz egy jó nagy adag lapáttal, a már eddig is pocsék kedvemre. Amúgy bő fél órát késtem. Rendesen futottam a busz után, hogy ne késsek még többet. Nem szeretném kitalálni mi lett volna, ha 1 órát késtem volna. Így, a késésemnek hála, most fél óránál tovább kell gyakorolnunk ezt a szart. Nem kell mondanom, nem kevés „most meghalsz” és barátai jellegű pillantást kaptam jutalmul. Ne engem szidjatok! Az egész Rob hibája. Én is szépen nézek ki, hogy másra próbálom kenni…
És már megint elrontottam a lépést! Basszameg! Phill nagyon szúrós szemekkel néz. Hmm..folytassuk tovább, mintha mi se történt volna… Nagyszerű! Nem vett észre! Egyszerűen zseni vagyok! Nem is csodálom, ha elrontok pár lépést. Cseszettül fáradt vagyok, és ez is Rob hibája. Rendesen megfutatott a fekete, az tuti. Ezt még megkeserüli… na, meg a buszos eset. Az is rendesen lefárasztott.
- És vége! Pihenhettek. – állítja le a zenét Phill. Van Isten! Pihenő. Már rég vágytam ennyire pihenőre.
De, azért Phill helyzetét is megértem. Pár hét és verseny. Megértem, hogy frusztrált, de még azt is, hogy elfogyott a cigije, de ennyire túlhajtani minket… Ma este nem virrasztok! Haza megyek és első dolgom lesz, hogy ledöglök az ágyra!
Lehuppanok az egyik székre, éppen a cuccom mellé. Előkotrom a táskámból az innimet és vadul kezdek inni. Kóla. Utálom a vizet. Olyan semmilyen íze van.
- Hi! Mizu? – ül le mellém Ash. Oh, szóval te nem utálsz? Végre valaki aki nem ölni tudó tekintettel méreget! Amúgy táncos társam, már 3 éve. 1 évvel idősebb. Én vagyok az egyetlen lány a csoportban, akivel jóba van. Nem is nagyon szokott lányokkal barátkozni, ő inkább az a magának való típusú srác.
- Nagyon semmi. Csak kibaszottul fáradt vagyok. – dörzsölöm meg fáradtan a szemem. Hogy kibaszottul? Enyhe kifejezés…
- Ki akarnak nyírni. – biccent a barna fejével a háta mögé. Egy kis csoport csitri, akiket amúgy személyesen is ismerek, összegyűlve vadul duruzsolnak, és közbe néha-néha felém néznek. Édesek. Ennyire nem tudják leplezni a szándékaikat?
- Nem tud érdekelni. Úgy is nagyobbat ütök. – vonok vállat. Ami igaz is. Úgysem kezdenének ki velem. Félnek tőlem. Vagyis…inkább úgy mondanám, hogy nem arról vagyok híres, hogy előbb megbeszélem a dolgokat aztán ütök…
- Az biztos. – nevet a barna. – Tapasztalat. – vigyorog. Igen, igen. Volt okom rá, és nem is vagyok rá büszke. Megijesztett! És reflexből jött! Azóta tudja, hogy nem tanácsos  a hátam mögé lopakodni, főleg nem sötétben.
- Úgyhogy csak óvatosan. – emelem fel az egyik ujjam, fenyegetően. Persze nem gondolom komolyan, csak ezt a látszatot keltem. Ha banda háborút robbantok ki az edzésen, Phill leszedi a fejem, az természetes. Nem szeretném újra átélni.
Meg, ha nincs rá okom, hogy felpofozzam őket, akkor felesleges. Nem fogom rájuk pocsékolni a maradék erőmet is.
Phill hangja viszont tudatja velünk, hogy ideje abbahagyni a „bájcsevejt”. Kedvtelenül vánszorgok vissza és állok be a kezdő helyemre. Semmi kedvem nincs most újból tízszer végigcsinálni a koreográfiát. Uh, sosem gondoltam volna, hogy ilyet mondok. A fáradság beszél belőlem. Ez is Rob hibája…

Két fiú sétál az utcán. Épp hazafele tartanak, és beszélgetnek. Egy fekete hajú és egy világos szőke hajú.
- Anyád! Komolyan mondod? – böki oldalba a fekete barátját. Meglepett arca azt sugallja, hogy nem hiszi el, amit az előbb barátja mondott neki.
- Teljesen komoly. – röhög tovább a szőke. – Mikorra lett elhalasztva a meccs? – vált gyorsan témát.
- Nem lett megbeszélve. – pásztázza a földet az említett. Amikor megtalálja a neki rokonszenves kavicsot, egy nagyot rúgva belé, halad tovább. Ugyan ezt a folyamatot megismétli, mikor újból eléri a kiválasztott kavicsot.
- Mindegy. Úgyis le fogod győzni a szöszit. – néz fel az égre unottan a szőke. Ettől a mondattól kissé kirázza a hideg a feketét. Legyőzni? Furcsa. Mostanában minden olyan furcsa mikor a közelében van. Egyelőre még ő sem tudja, hogy miért. Hisz ellenségek. Ahogyan a két osztály is erős ellenszenvet táplál egymás iránt, már kilencedik óta. Már több mint egy éve tart a versengés.
- Igen, legyőzöm. – jelenti ki határozottan, viszont belsőleg egyáltalán nem határozott. Válaszút elé ért. Még nem tud választani, de nem sok ideje maradt már hátra. Hamarosan választania kell majd.
- E felől semmi kétségem. – vigyorodik el a társa biztatóan. A fekete is öntétlenül elmosolyodik. Legalább a barátja ne vegye észre kedvetlenségét.

Hideg van. Borzasztóan hideg. És persze már sötét is. Mivel tél van hamarabb sötétedik. Pedig már január közepe van, ideje lenne már világosodni! Utálok sötétben hazabotorkálni. Nem, nem a pedofiloktól félek, mert ha erre kerülne a sor, úgyis szétverem őket. Inkább mondjuk úgy gyerekkori fóbia. Nem szeretem a sötétet és kész. Alig várom már, hogy hazaérjek. Ledőljek a meleg ágyamba és végre aludjak. Ha Gary felmer ébreszteni, kikaparom a nyakát. De a karmolás nem túl csajos?  Mindegy, az a lényeg, hogy meg se próbáljon felkelteni idő előtt. Az utcánkba befordulva gondolkozok tovább. Leginkább értelmetlen dolgokon, ami éppen a fantáziámat izgatja. Kiszemelek magamnak egy kavicsot, majd egy rúgással arrébb el is távolítom az útból. Mikorra is lett elhalasztva a meccs? Baszki, nem lett megbeszélve. Muszáj lesz holnap odamennem a feketéhez és egy újabb időpontot megbeszélni. Nem szívesen vagyok a közelébe. Legalább alkalmam nyílik arra, hogy jól kiosszam. Hisz miatta voltam az edzésen amilyen. Amiért mellesleg edzés után Phill jól le is cseszett. Szóval ne várjon kegyelemre. Tőlem? Végül is…

Megállok a kapunk előtt. Kezemet a kilincsre helyezem, próbálom kinyitni. Persze zárva. Oh, miért is lenne nyitva. Morcosan kezdek el kutakodni a táskámba, a kulcscsomó után. Ilyenkor át szoktam ugrani a kerítésen, mivel lusta vagyok előhalászni a táskámból a kulcsokat. De ez most kivételes eset, mivel hulla fáradt vagyok. Sok próbálkozás után csak sikerül előteremtenem a megfelelő kulcsot a kapu kinyitásához. Ne kérdezzétek hogyan, de sikerült. Végre be tudtam menni a kapun, a bejárati ajtó már sima ügy volt. Gary biztos itthon van, és ő sose zárja magára az ajtót. Kivéve, ha barátnőt hoz. De azt az élményt remélem, nem fogom még egyszer átélni. Gond nélkül léptem be az ajtón, és láttam neki a csizmám levedlésének. Ami újabb nehézséget szokott okozni. Miután sikeresen lehámoztam magamról a ruháim nagy részét, táskával a vállamon battyogtam föl a lépcsőn.
- Bess, itthon vagy? – jön egy női hang a konyha felől. Gondolom anya az, más nő nagyon nem tartózkodik itthon. Meg persze anya hangját fel is ismerem szóval nem értem honnan jött ez a furcsa gondolat.
- Nem. – mormogom az igazán értelmes választ. Ha hallja, hogy valaki megy fel a lépcsőn, akkor az miért ne én lennék? Végül is lehet betörő, vagy épp Gary, szóval jogos kérdés volt. Csak szeretem másokra ráhozni az idegbajt.
- Valami baj van? – jön az újabb kérdés, persze a konyha felől. Hirtelen, de nagy érdeklődést irányítasz a lányod felé, ami természetes. Csak ne ilyenkor, mert nem vagyok a legjobb kedvembe. A rosszindulatomat meg nem akarom anyára hárítani.
- Fáradt vagyok. Ennyi. – haladok tovább a lépcsőn. Ennyi társalgás mára elég is volt. Nem akarok tovább megmaradni egyhelyben, pont a lépcsőn nem. Félő, hogy állva elalszok.
Pechemre még fent összefutok Garyvel, aki egy tálcát visz le nagy bőszen. Nem is nézek rá, inkább csöndesen elhaladok mellette. Még csak az hiányzik, hogy neki álljon itt engem sértegetni. Amit amúgy most sem hagy ki:
- És a testvéri szeretet hol marad? – vigyorog hátrafordulva. Testvéri szeretet? Olyan van közöttünk? Már hogyne lenne, ritkább esetekbe. Mikor nem jön rá az idegesíthetnék.
- Csitt most fáradt vagyok. – ballagok tovább a szobámat célba véve. Könnyen elintéztem remélem, nem szól vissza többet. Annyi esze csak van, hogy látja, rajtam nem vagyok beszélgetős kedvembe. Vagy csak nagy ívben szarik rá?
- Uh, a fekete aura csak úgy sugárzik körülötted. Valaki nyűgös. – mutat felém. Ha most nem lennék ennyire kifulladva, már nem élnél. Legközelebb. Majd legközelebb még visszakapod. Nem is szólok neki vissza semmit, haladok némán tovább. A srác beletúr, szőkésbarna hajába, majd eszébe jut, hogy még le kéne vinnie a tálcáját. Úgyhogy elindul újból a konyha felé.
Belépek a szobámba, a táskámat persze a legtávolabbi sarokba hajítom, és berúgom magam után az ajtót. Illedelem. Ez csak egy jelzés a kívül lévőknek, hogy ne merészeljenek zavarni. Mert valaki fej nélkül végzi. Lehuppanok az ágyra, fejemet egy párna alá gyömöszölöm. Nyávogást hallok mellőlem, majd halk dorombolást. Fáradtan kapom fel a fejem, és megsimogatom kedvencem fejét.
- Bocsi, Momo. Aludtál? – simogatom mosolyogva az alig 5 hónapos cicust. Fura név egy macskának, de ez jutott először eszembe, mikor megláttam az út szélén. Persze anyát nem kellett sokáig győzködni a háziállat maradási szándékáról, bátyó és anyám pasija már nehezebb eset volt. Végül is a macska imádók tartsanak együtt.
Anyám pasija. Ki nem állhatom. De ezt szerintem ő is tudja. Sőt, Gary se kedveli, de ő nem mutatja ki annyira az ellenszenvét, mint én. Taylor. Annyira pedálozik, meg próbálna beilleszkedni. De sosem fogja az igazi apámat helyettesíteni, sosem fogom elfogadni. Hiába próbálkozok. Még akkor sem ha a kis pénzeszsák tele halmoz ajándékokkal. Ő nem az apám, és nem is helyettesítheti. Amúgy apum olyan 3 éve lelépett. Abban az időben sokat veszekedtek anyáék, és a válás egyszerűen elkerülhetetlen volt. Egyik nap arra jöttem haza, hogy apám össze cuccolva egy taxiba ül és elhajt. Nem sírtam utána, de mély nyomot hagyott bennem. Szerettem az apámat, nem tagadom, még most is szeretem. Ezért sem helyettesítheti senki, főleg nem egy olyan fazon, mint Taylor.

Nyűgösen magamra húztam a takarót, majd előkotortam a zsebemből a BlackBerrymet, és a fülesemet. Zene. Ez mindenre a megoldás. Az egyetlen, ami menedéket nyújt a családfrásztól. Momo is mellém telepszik és szuszogva, dorombolva gömbölyödik össze. Te ugye megértesz? Miért is értenél, hisz macska vagy…
Zenével a fülembe, fürdetlenül, méghozzá egy macskával az ölembe aludtam el.

2. fejezet

Meccs az ellenséggel

A pálya két végébe állunk. A labda középen. A C-s fiúk mind szélen, és kíváncsian figyelik a történteket. Jobb ha nyitva marad a szemetek. Nem sokszor lehet látni ilyen eseményt. Amint egy csaj, porba döngöli drágalátos csapatkapitányotokat. Mindezt fociban. Mekkora égés lesz ez Rob számára… Már alig várom.
- Nem szeretnék sok időt elidőzni. Úgyhogy gyorsan legyőzlek, és megyek is edzésre. – pillantok az éppen bemelegítő feketére. Nem soká hip-hop edzés. És még oda is kéne buszozni. A fekete érdeklődve pillant felém, majd gúnyosan elmosolyodik:
- Ez esetben még hamarabb földbe döngöllek. – kuncog. Szánalom. Azt hiszi nyerhet ellenem? Emeljük egy kicsit lejjebb az ego szintjét.
- Azt te csak szeretnéd, édes. – vágok vissza rögtön. Édes, hogy ennyi magabiztosság tükröződik a szemében. Hiún kapja föl a fejét, amit igazából eléggé csodálok. Nem vág vissza? Már is feladja? Nem, nem adná föl, de akkor miért nem aláz le? Ch, végülis ki nem szarja le…
- Az idő miatt most csak 3 pontig megyünk. A szabályokat gondolom mindenki tudja. – kezdi el magyarázni a szabályokat Jason , leginkább a bámészkodók miatt. Jason Rob legjobb barátja, avagy elit talpnyalója. – A játék, indul! – fújja meg hirtelen a sípot, ezzel kizökkentve a gondolataimból. Végre, még ma elkezdtük a játékot.
Rob persze irdatlan tempóban kezd el a labda után futni, míg én közbe csak lassan előrébb futok. De kis hiperaktív valaki. Nem értem, minek úgy sietni. Vagy csak fel akarsz vágni? Nem érdemes, így még idő előtt kifáradsz. Végül is, ez nekem még előnyt is jelent. Nem mintha annyira szükségem lenne rá…
A labdát vezetve, indul meg felém. Próbál cselezni, de én egy egyszerű csellel meg is kaparintom a lasztit, és a kapuja felé kezdek futni. Nem tudom, hogy de valahogy előttem terem. Hmm… gyorsabb lett. Máskor ezt is figyelembe veszem. Gyorsan kikerülöm, és belövöm az első gólom. Minden nehézség nélkül. Ez könnyebb lesz, mint hittem. Még csőfarmerben is…
- Hah! Még idő előtt végzek. Jobbra számítottam tőled, édes. – vágok fel azonnal. Rám pillant és elvigyorodik. Még a vigyora is olyan…olyan… sátáni.
- Várd ki a végét, Bessyke. – fut a labda után. Most ketté leszel hasítva a baltám által. Pontosan jól tudja, hogy utálom ha becéznek! Ezzel is provokálni akar. Először is ne veszítsük el a fejünket, és maradjunk higgadtak. Majd a meccs után ráérünk megverni. Igen, akkor jó lesz.
A labda Robnál, aki hihetetlen gyorsasággal vezeti a labdát újból felém. Cselez, viszont e terve újból nem válik be, és ismét kicselezem. Most viszont sokkal gyorsabb, mint az előbb és még mielőtt vezetni kezdeném a lasztit, elveszi tőlem, ezzel ő is megszerzi az első gólját.
- Hah! – vág fel büszkén. ne siessük el dolgokat. Van még bőven időnk, le tudlak még győzni.
- Alábecsültelek volna? Erőlködésed hiábavaló, ezt te is jól tudod, Robykám. – villantok egy pimasz vigyort. Ha ő provokál nyálas becenevekkel, akkor provokáljuk mi is! Az önbizalmának úgy sem fog ártani. Az így is úgy is eléggé magas. Annál lejjebb meg úgysem megy.
- Én? És az erőlködés? Még csak bele sem lendültem a játékba. – vágja oda hozzám, miközben elhaladok mellette, a focilabda után futva. Most persze hazudik. Látom a szemében a győzni akarást. Ezt úgysem tudja tagadni.

                                                                                      ***

10 perc is eltelik. Az állás 2:2. Senki sem tágít. Mivel már csak egy pont kell a győzelemhez, mindketten nagyon belehajtunk. Tényleg alábecsültem a kis tökit. Nagyon jól cselez, és egyre nehezebb tőle elvennem a labdát. Sőt, sokkal gyorsabb is lett, mióta utoljára játszottam ellene. Ennyire megváltozott volna? De nem baj, még mindig jobb vagyok nála. Már egy ideje oda-vissza szaladgálunk a labdával, a kapuk között. Kapura lőni, viszont egyikünk sem bírja. Látszik Robon, hogy már őt is idegesíti ez az állapot. Az egyik pillanatban megidegeli és egy jó cifra káromkodással egy nagyot rúg a labdába, csak azért, hogy új játékot kezdhessünk.
- A jó kurva életbe! – hisztizik. Mint egy csaj, esküszöm. Még én is jobb vagyok nála. Ekkora szerencsétlent.
- És még én vagyok az idegbajos. – lépek mellé vigyorogva. Válasz nélkül hagy, és inkább a labda után fut. Eh..ezt meg mi lelte? Miért nem vág vissza? Fura vagy…
Az újabb játék is kezdetét veszi. Cselezés, cselezés hátán. Egyszer csak megszerzem a labdát, és az alkalmat kihasználva, kezdek el irdatlan tempóban futni. Úgy látszik kitörésem Robot is meglepte rendesen, mivel nem tud utol érni. Kifáradtunk mi? Én megmondtam neked már az elején, hogy ilyen tempóba hamar ki fogsz fáradni. Bár én sem vagyok jobb. Tisztára beleizzadtam a farmerembe. Na, szuper. Ezt is moshatom majd otthon ki. Sőt, nekem ma még hip-hop edzésem is lesz. Úristen, Phill nagyon le fog baszni, hogy ilyen hülyeségekkel fárasztom ki magam. Már éppen lőttem volna be az utolsó gólomat, mikor teljes hangerővel megcsörrent a telefonom. Becca-I’m Alive. Hmm… némely esetekben imádom ezt a zenét… De ez most nem a legmegfelelőbb pillanat. Egy olyan szép kapufát rúgok, hogy azt szerintem meg kellett volna örökíteni. Ilyen sincs csak egy életben egyszer, hogy kapufát rúgok.
- Bazdmeg! – ordítok egyet dühömben, és előkapom a zsebemben még mindig tomboló telefonomat. Meg sem nézem a nevet, hogy ki hívhatott pont ilyenkor, csak gyorsan felvettem.
- Bess! Te meg mégis hol vagy? – hallom egy idegeskedő férfihangot a túloldalról. Szerencsém, hogy nem kezdtem el ívesen káromkodni, pedig felkészültem rá.
- Phill! Nagyon sajnálom, lekéstem a buszt, de hamarosan ott vagyok! – hazudok a tánc edzőmnek. Ennyire baszottul elment volna az idő? Ez az első alkalom, hogy elkések edzésről. Persze ebben az évben…
- Siess, mert nélküled nem tudjuk elkezdeni! A koreográfiához te is kellesz! Most nagyot csalódtam benned… - mondja bűnbánó hangon, majd kinyomta. Azt hiszi ezzel sikerül egy kis megbánást is belém küzdenie?  Hah, ennyire azért már ismerhetne. Most még jobban tombol bennem a düh. Nem csak, hogy elkéstem az edzésről, de még a meccset sem tudtam az idiótával befejezni! Ilyen nincs!
- Faszomat! – rúgok bele a kapufába a lehető legerősebben. Azonnal meg is bánom, mivel a hirtelen ért ütés hatására lezsibbad a lábam. Most egy nagyon szépet tudnék káromkodni.
- Neked olyan is van? – jelenik meg hirtelen mellettem a fekete. – Végül is nem csodálkozok. – von vállat majd szélesen elvigyorodik. Ne idegesíts fel, mert megbánod! Főleg ne ilyen helyzetben, mert még nagyobbat ütök! De ezt ő is tudja nagyon jól, ezért nem értem, miért incselkedik még mindig velem.
- Pofán basszalak? – szorítom ökölbe a kezem. Szikrázó világoskék szemeimet rá szegezem, ezzel is tudtára adva, hogy jobb ha pár lépést hátrébb lép. Ennek ellenére még közelebb jön.
- Mást basznék, de az nem tetszene… - súgja oda. Perverz vigyorral fordul meg, és otthagy. Heeee??? EZ MEG MÉGIS MI A JÓ BÜDÖS FRANC VOLT?!  Még mindig csak állok ott teljesen elképedve. Jó, most ne gondoljunk rossz dolgokra. Csak egyszerűen fel akart idegesíteni. Igen, ez a válasz. Mivel ő is utál és én is teljes szívemből utálom. Úgyhogy csak semmi félreértés, és semmi képzelgés!
- A meccs elhalasztva! – jelenti ki Rob, majd Jason mellé lép. Gondoltam, hogy elhalasztja. Fél, hogy legyőzőm, vagy nem akarja, hogy nagyobb bajba kerüljek? Inkább az utóbbi.
Idegesen kapom föl az ajtó mellé ledobott cuccomat, majd kicsörtetek a tornateremből. Még hallom Rob nevetését a távolból. Biztos, hogy rajtam röhög. Még a nevetése is olyan sátáni. Utálom! Egyszerűen utálom! Nem bírom szavakba önteni, mennyire utálom a kis tökit! Lesz még ennek fojtatása Rob Brice, és nem foglak kegyelmezni… Sírni fogsz, arról majd én gondoskodok…

1. fejezet

Egy átlagos nap kezdetét veszi. Ellenség?

Teleírt táblák. Diákoktól zajongó termek. Csengőszó. A legutáltabb szavak a világon. Legalábbis az én véleményem szerint. Átlagos napom el is kezdődik. Fülessel a fülembe csörtetek be a terembe. Átlagos osztálytársak. Odabaktatok a padomhoz, és levetem magam a székre. Az átlagos helyem. Az ablak mellett. Kivételesen szeretem ezt a helyet. Óra közben, ha nem a figyeléssel vagyok elfoglalva, ami nem sokszor fordult még elő, általában az ablakon bámulok ki. Tél. Hóesés. Olyan megnyugtató. De most inkább zenét hallgatva kezdem el a fekete farmerem oldalán lévő kis láncot birizgálni. Semmi érdekes nincs benne, de ha a többiek úgy látják, hogy elfoglalt vagyok, nem nagyon jönnek hozzám beszélgetni. Most semmi kedvem nincs hozzá.
A csengő szó hallatára persze minden diák azonnal a helyére ül, és próbál elcsendesedni. Milyen kis fegyelmezettek. Utálom. Persze az osztály másik fele még mindig nincs bent a terembe. A balhésabb fele. Addig ússzák meg, amíg a tanár be nem jön. Én is szívesen késnék óráról, ha nem matek lenne. És addig, amíg a tanár ősellensége vagyok, nem igazán válna hasznomra a késés. Bezzeg a balhés csorda éppen a tanár után zúdul be a terembe. Mindenki levágja magát a szokásos helyére.
- Szia cica, milyen volt a reggeled? – ül le mögém Aaron, és az egyik szőke hajtincsemet kezdi el mohón tekergetni.
- Kussolsz Grace. Hányszor mondjam el, hogy ne hívj cicának? – morgom a hátam mögé az illetőnek. Osztálytárs. Nem több. Doga közben viszont jól jön, ha puskázásról van szó. Hírhedt puskatársam.
- De csípős nyelvű valaki. – vigyorog önelégülten és tovább tekergeti a hajam. Persze néha irritáló. Főleg ha csesztetős hangulatában találod.
- Veszed le a kezed a hajamról… - persze a szokásos fenyegetés sem maradhat el tőlem.
Nem válaszol semmit csak védekezően felemeli a kezeit. Jó fiú, tudja hol a helye. És azt is tudja, hogy mikor vagyok jó kedvemben. Ha pedig nem vagyok, akkor azt is tudja mit kell tennie. Kussban maradni.
- Szóval a háromszög köré írható kör középpontját…. – magyaráz buzgón a tanár. Bah, ki nem állhatom a geometriát. Főleg nem Chaes tanárurat. Hogy miért? Már kilencedikben volt vele egy kis zűr, már az első órán. Azóta nem kedvvel. Persze az ellenszenve viszonzott. Na, akkor folytassuk a matekot ott ahol tartottunk. Vagyis döglés az óra további részében. Így valahogy könnyebb túlélni a tanórák kínjait. Kemény kettesre állok matekból. És majdnem a többi ilyen zsenilis tantárgyból is.  Nem nagyon tud érdekelni, már úgy is megvan a felvételem a város legjobb Tánc Egyetemére. A többi már csak mellékes. Az osztály átlaga sem a legjobb matekból. Őszintén, nem csodálkozok. A 10/B osztály, a tanárok szerint, rettegett osztály.

Az órák úgy, ahogy eltelnek. Kémián röpdolgozatot íratott a tanár, mivel Daren volt olyan kedves, hogy beszólt a tanárnak. Természetesen egyes lesz. Ezért még megölöm.
5. óra után még nem volt kedvem hazamenni. Végül is miért mennék haza? Ilyenkor még csak Gary van otthon, idősebb bátyám. És  fasz se akarja hallgatni állandóan a basztatásait. Mivel csak ahhoz ért. Ezért úgy döntök, hogy lemegyek a tornaterembe. Ilyenkor ez a legmegfelelőbb megoldás. Vagyis, csak számomra. Meg a többi olyan számára, aki olyan gondolkodású, mint én. Rövidebben fogalmazva, rokonlélek. Ami persze nincs. Meglepődve tapasztaltam, hogy már voltak lent a tornaterembe. Vagyis…a cipő csikorgásból és a zajos játékból ezt véltem leszűrni. Feltevésem be is igazolódott. 10/C. A B-sek ősellensége. A két osztály közötti versengés már kilencedik óta folyik. Az én kedves versenytársam is ebbe az osztályba jár. Robert Brice. Még a neve hallatán is kiráz tőle a hideg, úgy utálom. A C-sek, úgymond, cuki pasija. Vagyis a legendák szerint. Meg a lányos pletykák szerint, amiből én is hallok épp eleget. Nem értem miért olvadoznak utána a lányok, oly annyira. Semmi olyan átlagon felüli nincs a kinézetében, sőt… Ha ezt mondom még túlzok is…
Persze éppen fociznak. Máshoz úgysem értenek.  Érdeklődve álltam meg az ajtóban, és támaszkodva figyeltem a játékukat. Idétlen. Egyszerűen legyőzném őket, e felől semmi kétségem sincs. Egy olyan valaki méltó ellenfele lenne Robnak, mint én, aki már 7 éves kora óta focizik. A táncot 10 éves koromban kezdtem, mert anya rám erőltette. Először semmi kedvem nem volt hozzá, sőt hülyeségnek tartottam. De időközben megszerettem, úgyhogy most már versenyszerűen járok.
Rob cselez és rúg Jarednek, aki persze belövi. Na mi van ma, drágám? Csak nem elfáradtunk? Vagy nem szeretnéd megerőltetni magad?
- Ch, béna… - szólalok meg. Persze abban a pillanatban minden szem rám szegeződik. Rob gúnyos vigyora sem maradhat el. Kék szemeitől egyszerűen megborzongok.
- Mondja ezt a hidrogén szőke. Festett picsa. – dobja felém a legaranyosabb becenevet. Persze ezt a szememre értette, ami mindig vastagon ki van húzva. Nem tehetek róla, ez is a stílusomhoz tartozik és aki nem tudja elviselni, jobb ha csöndben marad. Nem vagyok kíváncsi senki véleményére.
- Ha én is beállnék játszani nem, lenne ekkora szád. Emós. – villantok egy kisebb mosolyt. Fekete, némiképp hosszú haja van. Úgyhogy úgy néz ki, mint egy rossz emós buzi.
- Veszteni szeretnél? – vág vissza rögtön. Tényleg eléggé nagy szájú lett mostanában. Nem ártana neki egy kis nevelés.
- Dehogy! A te vesztedet szeretném látni. – lépek közelebb. Odalépek mellé és szórakozó tekintetemet, az ő rideg kék szemeibe fúrom. – Kihívás elfogadva? – vigyorgok komiszul. Ismerem már őt annyira, hogy nem fog nemet mondani.
- Persze. – mondja ezt egy nagy vigyor keretében. Majd meglátjuk, hogy mekkora lesz az a vigyor a meccs után is.

Bevezető

Bess Russel vagyok, egy átlagos 16 éves. Vagyis… kívülről átlagosnak tűnhetek. Sokat tudnék mesélni az életemről, ha akarnék. Talán abban különbözök a többi lánytól, hogy a megszokotthoz képest, eléggé fiúsan öltözködöm. Külsőm a környezetre is kihat, mivel leginkább fiú barátaim vannak. Nem is vágyok nagyon plázapicsa barátnőkre. Verseny hip-hop táncos vagyok, ami persze heti 5 kemény edzéssel jár. Emellett az iskolánk csajfoci csapatát is erősítem. Ugyanúgy vannak barátaim, mint ellenségeim is. Egy ellenségem viszont különbözik a többitől. Személyesen Robert Brice. Minden egy átlagos edzésen kezdődött. A kedvenc édességemmel, a málnás pockyval. Ez a rágcsálni való teljesen megváltoztatta a további életem.