34. fejezet

Testvéri találkozások.

Egy hét úgy szállt el, mintha el sem telt volna. Csak a telefonom kijelzője bizonyította számomra, hogy igenis péntek van, és este hat óra. Valahogy még a Robbal eltöltött kicsiny idők is túlságosan gyorsan eltelnek, ami kiábrándít. Mikor már végre kiszabadulhattam az állott izzadtságszagú teremből minden sokkal tisztább lett. És nem csak a friss levegő miatt.
- Most mit állsz ott, mint egy zsák krumpli?
A fény bevilágítja előttem az egyébként teljesen sötét utat.
- Rohadj meg... - dünnyögöm az orrom alatt.
- Na, gyere már. Kezdek fázni. - fogta meg erőszakosan a kezemet, és átvéve a vezető szerepét, húzni kezdett maga után.
- De kis lányos valaki.
- Csak érzékeny vagyok a hidegre. - morgott.
- Persze, persze. - legyintettem egyet-kettő magam előtt, amolyan "ezt mondod, de úgysem hiszem el" stílusban.
Csak még egy kicsivel több időt. Csak még egy kicsivel több időt hadd töltsek Robbal. Számon sem tartom, hogy mikor voltam utoljára nála. Amióta komolyabbak az edzések, és minden szombaton versenyre megyek, muszáj többet fordítanom a pihenésre, így a péntekeket alvással töltöm.
Még a vacsora sem esik jól a mai estén. A levegő fagyos, és túlságosan csendes. Egyedül a villa és a kés hangja csattan fel a tányéron.
- Május 27.... - szólalok meg halkan, hogy még ezzel is valamelyest felolvasszam a jeges hangulatot.
- Áprilisban, ha már véget érnek a versenyek, ha gondolod, elmehetünk együtt vásárolni. - válaszol mosolyogva anya.
- Jöhet Abby is? - kérdezek rá rögtön. Tudom, hogy ő az ilyen egynapos vásárlásokat, melyek szinte mindig teli szatyrokkal végződnek, imádja.
- Azt hívhatsz magaddal, akit akarsz. - mosolyog még mindig.
- Rendben. - nyugtázom le a dolgot, majd egy újabb falatot veszek a számba.
Írország, esküvő, szervezés. Ez túl sok. És ha azt akarom, hogy Rob is eljöjjön, minél előbb fel kéne hoznom anyu előtt a témát.
Hiába próbálok barátkozni a gondolattal nem igazán sikerül, és még a vacsora végezte előtt inamba száll a bátorságom. Ennyit az őszinteségről.
Elhízott szépségemmel a kezemben, szinte menekülve a kínos légtér elől, felszaladtam a szobámba.
Két megoldás van most erre. Zene és internet. Így hát követve az isteni előírásokat, előkerestem a dohos fülhallgatómat, majd a régen látott laptopomat is előkerestem az ágy alól.
Nem is csoda, ha legelőször a Facebook-ot nyitom meg, hisz nagyon nincs is más weboldal, amit szívesen böngésznék.
Mintha a sors akarta volna, hogy abban a pillanatban én megnyissam ezt az oldalt. A top hírek közt szerepelt, és szinte felhívó jelleggel hívta fel a figyelmet, hogy összetörje az eddig boldog lányok szívét.
Rob Brice kapcsolatban.


A pupillám a hirtelen sokk hatására összeszűkült, és az ereimben is felgyorsult a vér keringése. Ezernyi gondolat repült keresztül a fejemben, főként kérdések. Kérdések, melyekre nem igazán tudtam választ keresni.
Miért csinálta ezt? Direkt csinálta? Véget akar vetni mindennek? Felvállal? Biztos hogy ő rakta ki? Vajon mi lehet mások reakciója? 
Szinte azonnal a kommentekre kattintottam, amitől újabb sokkot kaptam.
A körülbelül 70 hozzászólás közül, a háromnegyede rosszalló hatású volt.
"Ki az???" "Tényleg jobbat találtál, helyettem??!" "Ez se fog tovább tartani 1 hónapnál..." 
Ez persze eléggé elbizonytalanított. Köpni nyelni nem tudtam, amihez még az is hozzájárult, hogy Rob figyelmen kívül hagyta az összes hozzászólást, egyikre se válaszolva.
Persze a poszt hemzseg a sok "Gratulálok!" jellegű válasszal, de ez sem tudja kitaszítani maga mellől a gyűlölködő és irigy megnyilvánulásokat.
Ez csupán annyit tesz, hogy Rob feljött, és szinte nem is gondolkozva, kitette, hogy kapcsolatban, és újból kilépett az internet világából. Életének, csupán ezt a szakaszát megosztva a külvilággal. Van egy olyan érzésem, hogy hétfőn nem csak, hogy ez lesz a legfőbb téma az iskolában, de még az én véleményemet is ki fogják kérni, hogy vajon mégis mit szólok hozzá. És akkor mit mondjak?
Hogy mit szólok hozzá? Ahhoz képest, hogy mekkora hülyeség volt ez tőle...
Boldoggá tesz, de egyben nem tudok megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy ennek hála talán nem csak őt, de engem is kiutál a közösség. Rob Brice híres a lányok körében. Lehet, hogy már meg is alakult az első gyűlölködő csoportom.
De ha más szemmel nézzük, azt nem tette ki, hogy kivel van kapcsolatban. Csak annyit legyintett fel az oldalra, hogy ő pontosan másfél hónapja boldog kapcsolatban él. Amíg nem fognak gyanút, addig nyugi van.
De akkor sem értem, hogy mire föl ez a hirtelen hangulatváltozás és felvállalás.
Miért tetted ezt Rob?
Laptopomat összecsukom, és visszateszem a megszokott helyére. Észre se vettem, de a telefonom már régóta csak némán áll, hisz a lejátszási lista végére ért. Csak gondolataimba zuhanva fekszek az ágyon, a dunnarétegbe süppedve. A macska is hasonlóan cselekszik, csak ő közvetlenül mellettem foglal helyet, várva, hogy simogathassam.
Nem válaszol az üzeneteimre sem. Mintha ezzel csak szítani akarta volna a tüzet, majd eltűnik a ködben, pár napra. Miért?
Holnap verseny, vasárnap alvás, így az, hogy átmegyek hozzá teljességgel lehetetlen. Ha legalább szólt volna róla nekem, előre. Ha megbeszéltük volna, teljesen másképp állnék a dolgokhoz.
- Bess. Beszélgessünk már! - csörtet be az ajtón Gary, és szó nélkül az ágyamra vágja magát. Engem majdnem lelökve.
- Kopogni luxus? - emelek meg egy párnát, és a fejemhez szorítom.
Kopogni sem szokása, nemhogy még az, hogy ilyen váratlan megjelenéssel bevágódjon hozzám. Mi lelte már őt is? Mindenki dilit kap, mert péntek van?
- Tudod, hogy nem vagyok hozzá szokva. - hadarja gyorsan a szavakat. - Utálok egyedül lenni. Főleg egy ilyen kínos, családi vacsora után. - mondja, kihangsúlyozva a "család" szót.
- Bocsi. Én hoztam fel a témát. - próbálom a tárgyra terelni. Hisz ha egy oka van annak, hogy most idejött, az a bocsánatkérés lesz. Sosem enged az egojából.
- Nem a te hibád. - mondja, én pedig felugrok az eddigi fekvő helyzetemből.
Várj, Gary most tényleg azt mondta, hogy nem az én hibám? Jó, ez most egy rossz álom. Lehet, hogy táncedzés után beájultam, és ami eddig történt velem, csak álom.
- Gary! Csípj meg! Biztos, hogy álmodok! - támadom le hitetlenkedve.
- Nem vicces. - fintorog. - Tényleg szarul vagyok. - dünnyögi.
Bess, csak nézz rá. Nem ez a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy hülyéskedj. Mi? Én nem is hülyéskedek? Gary a hülye! Én most tényleg magammal beszélgetek?
- Miért? - enyhülök meg, és végre képes vagyok normálisan rá nézni.
- Ez az egész... nekem... túl sok. - ismeri be, kissé nehezen. - Sarah, az esküvő, az érettségi, meg minden...
- Milyen Sarah? - csillan fel a tekintetem.
- Lényegtelen.
- De nekem nem lényegtelen!
- Túl hosszú történet. - mosolyodik el. - Lehet, hogy kiveszek egy hét szabadságot. Mikor csak én vagyok itthon, se Taylor, se anya, se külvilág. Csak én, és az ágy. Meg Momo. - sóhajt fel.
- Anya biztos meg fogja érteni, ha elmagyarázod neki. - teszem a vállára a kezem.
- Pfff. - nevet fel. - Dehogy értené meg. Ezért is fordultam hozzád.
- Húha, vagy én szívtam túl sok friss levegőt, vagy te ittál túl sokat, de ma hihetetlenül egyetértő vagy. Ennek még ára lesz, érzem.  - nevetek fel.
- Te takarítod Momo almos tálját a következő hónapban.
- Mi?
- Nehogy elhidd már! - horkan fel a nevetéstől.
- Nem vicces! - csapok a hasára, szigorúan, mire felnyög. De a nevetést nem hagyja abba.
Rég láttam Gary-t ilyennek. Mikor is volt utoljára testvéri kupaktanácsunk? Nem is emlékszek már rá. De már ez is eléggé megérett már, és így legalább a Robbal kapcsolatos gondolataim is mind elpárologtak. Ahogyan minden aggodalmam is.
Ez viszont nem zárja ki azt, hogy hétfőn mindenképp letámadom Robot ez ügyben.
- És miújság Hope-al? - terelem a témát.
Erre persze abba is hagyja a nevetést, és komoly arccal néz rám.
- Semmi. - dünnyögi, majd kifli alakba összekuporodva befordul.
- Ez meg mégis mit jelentsen?!
- Nem igazán az esetem...
- Te megőrültél?! - ugrok rá, mint egy kopó, és sikeresen le is esünk az ágyról.
Momo kétségbeesetten menekül ki a szobából, gondolván "Én ilyen hülyékkel nem szívok egy levegőt!"
- Ő életed párja! - kiabálom a fülébe, hogy minimum halláskárosodást szenvedjen, amiért ilyet mert velem közölni.
Ennek következtében le is lök magáról, egy mozdulattal. Fülét fájdalmasan simogatja.
- Miből gondolod? - sziszegi.
- Csak rátok kell nézni!
- Túl fiatal. Nem az esetem. - morogja, eközben a földet bámulva.
- És kit érdekel a korkülönbség? Anya és apa között hány év különbség volt? Legalább hat! - próbálok érvelni, de nem hiszem, hogy pont őket kellett volna felhoznom példának.
- És nézd meg, hogy mi lett a kapcsolatukból. - vágja rá rögtön a tökéletes választ. Boom head shoot.
- És nézd meg, hogy milyen jól kijöttek egymással. Te nem vagy olyan, mint apa. És ha jól alakítod a szálakat, akkor nem szúrhatod el. - nézek komolyan a szemébe.
Hitetlenkedve néz vissza rám. Valami...rosszat mondtam volna?
- Húgi... te mióta vagy ilyen filozófus alkat?
Na, csatt. Le is döntötte minden eddig felépített önbizalmamat.
- Bocsánat, ha próbálok értelmesen eltársalogni veled!
- Alapból nem vagy értelmes. Ne próbálj meg okos lenni. - nevet fel.
- Kössz. - dünnyögöm.
- Én köszönöm.
Újból felnézek rá, és látom, hogy mosolyog. Ami engem is mosolygásra késztet. Csak hatással voltam rá!
- Gondold újra. Megpróbálod még egyszer Hope-al? - próbálom elcsípni a tekintetét, de nem igazán akarja engedni. Folyton csak a földet pásztázza.
- Talán. - sóhajt fel.
- Nagyon helyes! - húzom ki magam. Végre egy nap, amikor valami jót cselekedtem. A sorozatos rossz után. - Tudod, ódákat zengett rólad az a lány, csak nekem.
Erre persze rögtön felkapja a fejét.
- Miket mondott?
- Hirtelen de kíváncsi lettél.
- Nem kifejezetten érdekel... - pillant félre megint.
- Akkor nem kötelességem elmondani...
- Mégis érdekel.
- Haha, majdnem elhitted. Nem fogom elmondani. - kuncogok komiszul.
- Ne legyél már ilyen velem. - nyüszög.
- Kiskutya szemek ide vagy oda, ígéretet tettem neki.
- Az ígértek arra jók, hogy megszegjük őket. - villant egy eszelős vigyort.
- Ezek a te nézeteid. - állok fel, és éppen kilépni készülök a szobából.
- Nem teheted ezt velem! A bátyád vagyok! - kiabál utánam az ajtó mögül.
- Pontosan azért teszem ezt, mert a bátyám vagy. - lépek vissza, erre az egy mondatra az ajtóhoz, majd elviharzok.
Kedvenc macskám a szennyeskupac tetején talált magának fekvőhelyet. Így, hogy anyának ne kelljen még ennél is többet mosnia, el is távolítom alvóhelyéről a kis dögöt. Nyávogva jelzi, hogy fél órája kapott enni, mégis éhes. Hiába esik meg rajta a szívem, nem akarom, hogy még ennél is kerekebb alakja legyen, mert a végén még a labda is irigykedni fog rá.


Bessnek 89 napja van hátra az esküvőig.