16. fejezet

Verseny egy macska kegyeiért

Rémálmom volt. Azt álmodtam, hogy az idióta velem aludt egy ágyban, ráadásul be is vallottam, neki, hogy szeretem. Illetve, hazudtam neki.
Az ébresztőóra berregő hangjára ébredtem. Már reflexből csaptam volna le, mikor a kezem végigszántott valaki, esetleg valami haján. Villámszerűen nyíltak ki a csipáim, hogy jobban szemügyre vehessem a betolakodót.
- Mi a… - ordítottam fel torkom szakadtából, és azonnal kiugrottam az ágyból.
Rob csak álmos pofával megfordult, majd méltóztatott felkelni. Megvakarta buksiját, mintha mi se történt volna, miközben én majdnem szívinfarktust kaptam az ajtóban. Igen, egészen elugrottam az ajtóig ijedtemben.
Miközben én Robbal, csupán szemkontaktussal kommunikáltam, addig Momo zavartalanul bejött a szobámba és Rob ölébe helyezkedett.
- Hé! Meghódítottad a macskámat! – ugrottam fel, és már kaptam is volna ki az öléből az eddig hozzám hű cicust.
- Is? – fogta meg egy pillanatra a kezem, miközben szívdöglesztő mosollyal vizslatott.
Basszus. Akkor nem csak álom volt. Tényleg Rob mellett aludtam, és tényleg bevallottam neki a pillanat hevében. Őszinte érzésekről még ne legyen szó. Annyira mélyre még nem süllyedtem.
Pirult arccal és egy szolid oldalra pillantással szerintem megértette a mondanivalóm, így még szólnom se kellett.
- Tényleg szeretsz? – vigyorog még mindig kajánul, mint egy boldog kisgyerek, akinek megengedték a szülei, hogy nyalókát vegyen. Szerintem… elveszem tőle ezt a nyalókát.
- Ennyire ne éld bele magad! – szegtem fel hiún az orrom. – Csak az adott pillanat hozta ki belőlem… - mondtam kipirult arccal.
- Nem hiába vagy szőke. – mosolyodott el.
Ujjait az enyéim köré kulcsolta, miközben felállt az ágy széléről. Ennek következtében a strici macskámnak és muszáj volt kiugrania „szerelme” öléből.
- Hé! Te most idiótának titulálsz? – néztem rá, azzal a kislányos durcás arckifejezésemmel.
- Csak arra próbállak rávezetni, hogy néha idióta vagy, de vannak jó pillanataid is. – pillantott vissza az ajtóból mosolyogva.
- A festett szőkék már csak ilyenek… - mondtam halkan.
Két kikerekedett szempár, és egy lefagyott alak az ajtómban. Valami rosszat mondtam?
- Festett? – akadt ki látványosan. – Te igazából nem is szőke lennél?
- Világosbarna, mint tesóm. Mondjuk úgy, hogy baleset következménye. – próbáltam nem belefolyni egy hosszas regélésbe, de közvetlenül elém állt, így gátolva a haladásomat.
- Jó. Gary egyszer elhatározta, hogy befesti a haját tejfölszőkére, én pedig pont alatta álltam, mikor bénázott és rám borult bátyám hidrogénje. – mondtam neki unottan. – Most már mehetek?
- Ez nagymértékben ki fog ám hatni a kapcsolatunkra. – mondta mosolyogva.
- Tényleg? – kerekedtek ki a szemeim, és éreztem, ahogy fokozatosan összeszorul a szívem. Kihasznált?
Ajkait óvatosan az enyéimnek érintette, homlokát a vállamon támasztotta meg.
- Dehogy. – nevetett fel. – Szóval mégis szeretsz! – vont kérdőre.
- Hogy én mennyire meg foglak verni… - suttogtam idegesen, ökölbe szorított kezekkel.
Persze szembeszállni már nem mert velem, azonnal lesprintelt az emeletről. Reménytelen eset.
Egy fél pillanatra bekukkantottam Gary szobájába, ahol nagy meglepetésemre nem találtam senkit. Vajon hol lehet? Csajozik? Az kizárt… azt előlem nem tudná titkolni.
Már csak Abbynek kell dobnom egy SMS-t, hogy ne várjon a kereszteződésnél, mert később megyek. Remélem ennyi magyarázatot el fog fogadni, mert nem akarok részletesebben belefolyni a vitába, hogy miért késtem reggel.
Momo szinte villámautóként fut el mellettem, egyenesen le a lépcsőn. Fél szemmel követem a célját, de szinte tippelnem se kellett volna. Azonnal Rob lábai köré csavarodott, mint valami takaró. E-Ez ellopta a macskámat!
- Te macskalopó! – trappoltam le a lépcsőn, és kapartam le Momot Rob lábairól.
- Fogadni mernék, hogy nincs rajtad melltartó. – dünnyögte alig hallhatóan az idióta, akiről épp próbáltam leakrobatikázni az odatapadt macskám.
- Mi? – kérdeztem vissza, de nem azért mert nem jól hallottam, hanem mert biztos akartam lenni abban, hogy jól hallottam.
- Semmi! – futott vissza az emeletre, egyenesen a szobámba.
Perverzek… Perverzek mindenhol! És már a macskámat is megfertőzte!
- Hogy tehetted, te kis kurva?! – néztem szégyenkezve a macskára, de hamar rájöttem, hogy nem tanácsos egy állattal beszélgetni, ha nem szeretnék skizofrén hajlamokat elérni.
Miután ügyesen leakrobatikáztam a macskakonzervet a konyhaszekrényből, ideiglenesen Rob keresésére indultam. Ha már Momo úgyis le van foglalva, hisz a tálját úgysem hagyja el, amíg nem nyalja tisztára.
Mintha a sors akarta volna úgy, hogy pont öltözés közben nyissak rá Robra. Valaki! Zsepit!
Egy sor kocka, majd még egy sor, majd még egy és persze még kockák sokasága a hasfalán. Azt hiszem… elvérzek. Valaki hívjon mentőt!
- Nem igazságos, ha te rám nyithatsz öltözés közben, de bezzeg én rád már nem. – mondta perverz vigyorral az ágy széléről, de egyre közelebb jött.
- Takarodj! Ez így van rendjén! – kezdtem el magyarázkodni. – Meg én amúgy is csak véletl…
Egy szenvedélyes csókkal hallgattatott el. Nem toltam el magamtól, hisz úgy vagyok vele, hogy inkább itt élje ki magát, mint hogy a suliban szadizzon. Nyelvével párszor végigszánt a fogaimon. olyan édes… Nem! Bess türtőztesd magad! Nem lehetsz szerelmes… nem lehetsz szerelmes… nem lehetsz szerelmes!
Levegőhiánytól válunk el, ő megy a maga útjára én pedig folytatom tovább a reggeli szokásos készülődésemet. Nem akarom magam ismételni,de…perverzek…perverzek mindenhol!