II. bónusz fejezet. [20 ezres mérföldkő]

Fekete felhők.

*Tom szemszöge*

Ahogyan azt gondoltam. Bess egyszerűen tökéletes. És ezalatt nem csak az arcára célzok. Labdajátéka kiemelkedő a csapatból, ahogyan a koncentráló képessége is. Kár, hogy ezt órán nem csillogtatja meg. Pedig nem egy tantárgyból áll bukásra.
Végül is nem bánom, amíg engem kér meg, hogy segítsem ki fizikából. Szükségem van a közelségére. Ezért vagyok itt. Hisz mit tudnék csinálni otthon? 5 éves kisöcsém állandóan csak a nyakamba lógna, és ez a délutáni elfoglaltság nem éppen a legjobb számomra.
Bess berúgja az utolsó gólt, éppen azelőtt, hogy a sípszó megszólalna.
Csapatával együtt örül, és dicsekszik egy sort. Életvidám és magabiztos. Nem hiába, az iskola TOP 2. legjobb csaja.
Megvárom, hogy a lelátó kiürüljön, majd lassan és ráérősen ballagok felé. A csapattársai már mind az öltözőben vannak. Itt az idő.
- Na? Milyen voltam? Gondolom tökéletes! - húzza ki magát büszkén. Halványan elmosolyodok. Elég sok egoizmus szorul belé, de ez a tulajdonsága teszi ilyen tökéletessé.
- Te voltál a legkirályabb! - húzódik a szám kaján vigyorra. Ma megteszem. Mindenképp.
- Hazakísérlek, ha akarod. Útközben megállhatnánk a grillesnél. - bököm oldalba szórakozottan, hogy ne vegye nyomulásnak. Csak, ahogy a barátok között szokás. Szépen, óvatosan és lassan kell közelednem felé. Egy ilyen alkalmat jobb, ha nem szúrok el.
- Ajvé...Tudod, Tom. - kezd el magyarázkodni, hebegve. Nagyot nyelek. Már tudom mi lesz a válasz.
- Nekem még lenne egy kis elintézni valóm. - mondja zavartan, de mégis határozottan.
Elutasítva. Határozottan el lettem utasítva.
A belülről feltörő dühömet és bánatomat próbálom egy baráti mosollyal palástolni.
- Akkor ez egy határozott nem. Akkor máskor! - intek, hogy minél előbb hazaindulhassak. Nem lenne a legjobb, ha itt és mindenki előtt törnék ki.
- Sz-Szia. - nyögi ki zavartan. Nem is kell mondanod, Bess. Nem vártam el tőled.
Gyorsan megfordult és bespurizott az öltözőbe.
Megállok a tesiajtóban. Kezemet lassan a mellkasomra vezetem, és a pólómba markolok.
Fáj. De miért? Tudom, hogy soha a büdös életbe nem szerezhetek meg egy olyan lányt, mint ő. Én, aki már másfél éve stabilan csak a legjobb barát zónát foglalja el a lány szerepében. Röhejes vagyok.
Magabiztosságot ültetek az arcomra, és határozott, lassú léptekkel indulok meg a folyosón. Érdeklődve pillantom meg egy másik fiú alakját a folyosó közepén. A tornaterem felé tart.
Nem is lennék meglepődve, ha ma lenne a fiúknak fociedzésük. De nincs, és mivel már 4 óra bőven elmúlt, nem is hiszem, hogy csak itt felejtett valamit.
Fekete hajú, pár centivel mintha magasabb lenne nálam. Nem néz a szemembe, egyre inkább a tornaterem felé bámul. Ahogy elhalad mellettem, a fejemben a vészjelző is azonnal bekapcsol. E-Ez nem Rob?!
- Hát te meg? - fordulok meg meglepődve, egy kicsit kontrollálva a hanglejtésem. Utálom ezt a srácot.
Megáll a monoton lépések közben, de nem méltóztat felém fordulni.
- Beszélnem kell az edzőmmel. Közöd? - morog mérgesen.
Lebiggyesztett ajkakkal nézek felé. Úgy látszik csak téves riasztás.
De a szemeim azonnal kikerekednek.
- De ma a lányoknak volt...edzése. - világosodok föl.
A szívem egyre hevesebben kezd el verni, ahogyan egyre közelebb vagyok a válaszhoz. Ha kiderül...hogy ez a kis babszem az én Bessykémet csábítja, vér fog folyni.
Kezem ökölbe szorul. Csend. Túlságosan nagy a csend.
- Megismétlem, ha nem hallottad. - mondja lágyan, majd megfordul. - Közöd? - a mondat másik fele már sokkal durvább volt, így nem csoda ha én is felháborodok.
Ideges pillantásokkal pásztáz, amíg én gyanakvóan méregetem.
- Mi van közted és Bess között? - teszem fel az újabb vallató jellegű kérdésem, nem is törődve azzal, amit az előbb mondott.
Arca unott formába vált át, és ugyanolyan monoton léptekkel indul meg a tornaterem felé. Válasz nélkül hagyva.
Nem hagyhatom, hogy elmenjen! Ki kell derítenem, hogy mi folyik itt...
Pár lépést visszalépek, hogy határozottan és erősen megfogjam a vállát. Magam felé fordítom, úgy, hogy már tisztán kivehetően látszik a magasságkülönbség. Mélyen, szikrázó tekintettel, a szemébe nézek.
- Kérdeztem valamit. - mondom halkan, már kitörő félben.
- Hallottam. Csak leszarom. - mondja unottan, vállát megrándítva, ezzel is a tudtomra adva, hogy nem éppen a legkedvesebben viszonyul felém.
Erősebben markolok a vállába.
- Ha egy ujjal is hozzáérsz...vagy ha bántani mered... - mondom idegesen, és szinte már lendül is a kezem, ha ő nem emelné fel a kezét, védekező módba állva.
- Nyugi van, hé! Csak nem belezúgtál a szőke ribancba? - húzódik vigyorra a pofája.
Hogy meri ribancnak nevezni...
Fogaimat összeszorítom, hogy még időben kontrollálni tudjam a haragomat, és az erőmet.
Idegesen arrébb lököm Robot, majd egy határozott fordulattal a kijárat felé veszem az irányt.
Miért húztam fel magam ennyire? Egy ilyen kis fasz miatt nem kéne kiakadnom.
Idegesen a hajamba túrok, miközben sietős léptekkel érek a folyosó végére. A távolból egy nyáladzós, nagyon elnyújtott hangot hallok, ahogyan azt ordítja: "Bessyke!"
Még Bess válaszát is hallom, hisz szinte csak tőlük zeng az iskola: " Halkabban már baromállat. Még az iskolában vagyunk."
Halványan elmosolyodok.
Milyen ironikus. Amit én nem érdemlek meg, azt más megkapja. Könnyűszerrel becserkészi, miközben aki foggal-körömmel ragaszkodik, elbukik.
Lehet, hogy ma inkább lemegyek az edzőterembe. Kiüríteni a fejem.

A göndörfürtös fiú zsebre dugott kezekkel indul el az ellentétes irányba. Tél van. Olvadó hó és latyak. 4 órakor már sötétedik, ki tudja hogy milyen későn ér haza a srác.
Egy titok, mely egy fiú szerelmébe kerül. Vajon kihasználja az alkalmat, hogy visszavágjon? Bosszút tervez? Vagy inkább egy csatát, ahol ténylegesen is az erősebb nyer. És végre az övé lehet.
Melyik utat fogja választani? Az árnyékba húzódva inkább kimarad az eseményekből, vagy pont az események középpontjába lépve változtatja meg a végkifejletet.