9. fejezet

Nevelőapafrász. Vakáció?

- Szinte megfizethetetlen az-az arc, amit most levágsz. – mosolyodik el. Most gúnyolódni akarsz? Tudod, hogy nagyobbat ütök, szóval velem te csak ne játszadozz!
- Csak..mert..olyan imádnivalók vagytok Momoval! – tör ki belőlem a fangörcs. Nagyszerű, ennél jobb nem is lehetne. Muszáj volt itt előtte kitörnöm, nem várhattam volna, meg míg felérek a szobámba. Ott elég időm lett volna vattát tömködnöm az orromba. Nem lenne szerencsés, ha itt kint kezdene el vérezni az orrom…
- Aranyos vagy. – dob felém egy szívdöglesztő mosolyt, amitől itt helyben meghaltam volna. De most szerencsére mielőtt kitörne belőlem egy újabb görcs, megemberelem magam. Csak visszafogottan oldalra pillantok. Mióta kezdett el ilyen hevesen verni a szívem mellette? A következő úti cél a diliház lesz, abban biztos vagyok.
Mikor észreveszi a furcsa arckifejezésem, megkomolyodik, már amennyire bír. Visszaadja a szeretett cicusom, de nem lép el. Közvetlenül előttem megáll. Közelebb hajol, mire én már ösztönösen becsukom a szemem. Meglepődve tapasztalom, hogy nem smárol le, sőt mikor kinyitom a szemem a vigyorgó tekintetével találom szembe magam.
- Ennyire kívánsz? – teszi fel tök nyugodtan a kínos kérdést. Erre a kérdésre felbátorodok, majd azonnal vissza is vágok neki:
- Ne reménykedj.  Attól még, hogy bevallottad, hogy belém vagy habarodva, - dobom hátra drámaian a hajam, hogy némi kinézete is legyen, ha már bemutatót rendezek neki. – nem kapsz meg ilyen könnyen. Ne felejtsd el, mi még ellenségek vagyunk! – kacsintok. Erre elvigyorodik, majd elém lép, és félig átkarolva a fejét a vállamon hagyja pihentetni. Ezek után ötszörösen lefürdök!
- Mit tegyek, hogy megkaphassalak? – kérdi nagyon is komolyan. Ezen gondolkozzunk el…málnás pocky, még több málnás pocky…jah, és még egy kicsi málnás pocky. Tényleg! Még van pár a zsebembe.
- Az lenne a legjobb ha magadtól jönnél rá… - mosolyodok el, majd eltolom magamtól. Közelebb lépve hozzá egy puszit nyomva az arcára, belibbenek a kapun. Elfordítom a zárat, majd még mindig a puha cicussal a kezembe fordultam felé. Tiszta vörös az arca, mint egy pipacs. Majd mikor rájövök, hogy mit is reagáltam az előbb, én is elvörösödök, majd nyögök valami „szia” félét, és belépek a bejárati ajtón. Mit is gondoltam? Miért pusziltam meg? És nem is azért, mert kényszerített, hanem teljesen öntudatból cselekedtem. Tiszta gáz vagyok. Mostantól tuti felbátorodik. Össze kéne szednem magam. A kezemben még mindig izgő-mozgó kisállatot letettem a földre majd lehámozva magamról minden felesleges ruhadarabot beljebb léptem. A konyhában persze égett a villany, valamint beszélgetés hangja szűrődött át a csukott ajtón keresztül. Egy női hang, és egy mély férfihang. Akkor biztos, hogy nem Gary, jobb ha minél előbb felspurizok a szobámba mielőtt rám találnának. Pechemre a konyha ajtaja nyílni kezdett…
- Hazaértél kicsim? Mi tartott ilyen sokáig? – kukucskál ki az ajtón anya. Ennyire hallatszódott, hogy becsaptam az ajtót?
- Hip-hop edzés volt. – sunyítok. Ez már a második hazugságom ma. Na, szép. Jobbra nem telik tőlem?
- Oh, tényleg. Ma is volt. – vakarja meg zavartan anya a nyakát. – Majd gyere le vacsorázni. – lép be a konyhában, de az ajtót nyitva hagyja. Gondolom számított rá, hogy visszalépek, hogy kérdőre vonjam.
- Mármint…együtt? – nézek anyára hitetlenkedve. De közben valami mocorogni kezd mögöttem, én meg majdnem kiugrok a bőrömből, mikor az illető meg is szólalt:
- Igen. Együtt. Mint egy család. Talán baj? – halmoz el hitetlenebbnél hitetlenebb kijelentésekkel Taylor. Na, már csak te hiányoztál a képből.  Hogy baj-e? Már hogy ne lenne baj, vénfasz. Nem kéne ennyire erőlködnöd, tudod, hogy nem fogod sohase helyettesíteni az apámat. Mint egy család? Na, ne nevettess! A Russel család már több mint 3 éve szétomlott…azon a bizonyos délutánon.

- Mintha annyira érdekelne is, hogy mi történik éppen a családoddal! – a szőke lány némiképp meglepődik, mikor anyja kiabálását hallja belülről. De még nem tudja, hogy ki az illető, akivel ennyire nagy vitába kerekedett…
- Szerinted még itt lennék, ha nem szeretném a gyerekeimet? – az apai hang megüti a lány fülét. Keze már a kilincsen van, de nem képes kinyitni. Remeg. Fél, hogy nem kéne rájönnie, hogy mi zajlik a túl oldalon.
- Hogy mersz még magadnak is hazudni? Ne lássalak még egyszer a szemem előtt! – a lány érdeklődve hallgatózik az ajtón keresztül. Nem hisz a fülének. Még sosem hallotta anyját, így kikelni magából.
- De Vanessa… - fogja kérlelőre az apai hang. Ettől a hanglejtéstől a lány megremeg. Már sejti a következményeket.
- Még van merszed ezek után könyörögni? Tűnj a szemem elől! – ordít az anyai hang. Csörömpölés. Valószínűleg egy törött váza. A lány ijedten benyitott a házba. De ezek után, amit látott, inkább azt kívánta volna, hogy bárcsak ne nyitott volna be. Az apja állt előtte, bőrönddel a kezébe…

Mély nyomot hagyott bennem. Még mindig nem voltam képes feldolgozni lelkileg. Ezért is fordultam magamba. A valódi okát, hogy miért váltak el a szüleim, még senkinek sem mondtam el. Még Abbynek sem. Mindenki azt az alternatívát ismeri, hogy apám megcsalta anyát. De ez csak álca…
- Nem baj! Sőt! Tök jó, végre együtt vacsorázunk! Milyen rég volt már… - harapom el a mondat végét, majd egy kényszer mosoly erőltetek magamra.
- Ennek őszintén örülök, majd szólunk, hogyha jöhettek. – mosolyog Taylor is. De az ő mosolya sem igazi. Benne van az a bizonyos szomorúság, hogy nem vagyok képes elfogadni, mint mostohaapám. Talán csak anya miatt mosolygunk, hogy azt higgye, minden rendben van köztünk.
- Rendben… - fordulok sarkon és kiviharzok a konyhából. Kezd feszült lenni a légkör. Olyankor olyan fojtó a hangulat és olyan érzésem van, mintha megfulladnék. Utálom az ilyen helyzeteket. A táskát felkaptam, mivel a nagy lendületben ledobtam a lépcső alá, majd feltrappoltam a lépcsőn. Célom persze a szobám. Momo is jön utánam, akis ragaszkodó. A táskám persze megint a legtávolabbi sarokban landolt, ami azt jelzi a külvilág felé, hogy ma sem fogok tanulni. Pedig holnap töri témazáró. Lehet, hogy felkapom a „Suck me” felsőmet holnap, és azzal libbenek be dogára. Igen! Ez egy zseniális ötlet! Hogy nem jutott eszembe előbb? Amúgy, majd lelesem Header-ről, vagy majd Abby segít. És ha ő segít, az egy erős hármas. Vagyis a legrosszabb esetben kettes lehet. Ennyi nekem bőven elég is. Törökülésben helyezkedtem el az ágyon, és előhalásztam a fülhallgatós szettemet. Akkor go zenehallgatás! Momo is befészkelte magát az ölembe, és nyávogva kérlelte, hogy simogassam a hasát. Akaratlanul is eleget tettem a kérésének. Annyira imádni való, ilyenkor muszáj megsimogatnia az embernek.  A hátamat és a fejemet a mögöttem lévő falom támasztottam meg. Becsuktam a szemem, és zavartalanul pihentem meg.

Kiabálást hallok. Ki lehet az? Ki nem hagyja, hogy aludjak? Ha Gary az akkor számítson, hogy most bomba fog robbanni!
- Beess! – jön a kiabálás nagyon is közelről. A meleg az ölemből hirtelen elugrik. Hé! Hová mész? Ne menj el!
- Mivan már? – ordítok vissza „kulturáltan” de még mindig csukott szemmel. Nem értem, hogy kinek lehet annyi mersze, hogy megzavarjon a nagyon fontos alvásmennyiségem kielégítésében!
- Le tudsz jönni magadtól vagy húzzalak le a lépcsőn, hogy le gyere vacsorázni? – jön a fiatal férfihang az ajtóból. Ez Gary… most meghalsz… Várjunk csak! Vacsora? Még este van? Baszki, miért nem aludtam mélyebben?
- Le tudok menni, mivel van két szexi lábam, amit nagyon szexi meg tudok emelni, és szexin le is libbenhetek a konyhába. – vigyorgok pimaszan idősebb bátyámra.
- Akkor légy szíves emeld meg a szexi segged és gyere le enni. – biccent fejével a konyha felé várakozón. Nem kell ennyire sietni! Nyugi…csak nyugi..ez úgyis csak egy vacsora. Együtt. A családdal. Még a hideg is kiráz a gondolattól.
Kihúzva magam, mint egy úri hercegnő elmegyek Gary mellett, aki még szükségesnek érzi, hogy egy megalázó, számára vicces megjegyzést felém dobjon:
- De mielőtt szexin lelibbennél, levideóznám. – vigyorog kajánul. Nee, csak ezt a témát ne hozza föl! Pontosan jól tudja, hogy ki nem állhatom!
- Idióta. – morgok, majd egy erőset öklözök a bal vállába. Köztudott a végzős osztályában, hogy neki milyen „dögös” hugicája is van. Na meg a nagy lófaszt. Az kéne még nekem, hogy Gary kocka osztálytársai rám tapadjanak, ami mellesleg nem egyszer fordult már elő. Szerencsére tudom, hogy ilyen helyzetekben hova kell célozni. Elég nekem egy perverz Rob is. Ami még jobban kiakaszt, hogy mennyire hevesen ver a szívem, ha a közelében vagyok. De végül is már tudom, hogy nem vagyok normális, úgyhogy nem értem magamat, hogy miért parádézok ezen.
Belépőm a konyhába viszont nem sikerül túl hatásosra. Anya mérges tekintettel pásztázott, addig amíg le nem ültem a helyemre.
- Mégis meddig kell neked óbégatni, míg leméltóztatsz jönni? – szegezi rám az ismerős gyilkos pillantást. Bűnbánóan lehajtom a fejem, hogy azt higgye megbántam. A látszat néha csal!
- Elaludtam. – nyöszörgöm. De alig halhatóan. Gondolom azért mégiscsak meghallották, mivel ahhoz képest eléggé csönd van itt lent. Nem is csodálom, ez az első közös vacsoránk már 3 éve.
- Nyugi Nessa, hisz még csak tinédzser. Ebben az időszakban a fiatalok sokkal többet alszanak. – teszi rá anyu vállára a kezét Taylor. Mintha te annyira értenéd, hogy min megy át egy átlagos 16 éves. El sem tudod képzelni, hogy min megyek keresztül. Sőt, hogy ezek után még min fogok végigmenni. Perverz Rob gondolom akcióba lép.
- Igazad van. – fogja meg a fejét anya. Legalább már nem mérges. Mégis csak van hatása a sok magyarázkodásnak.
Taylor mindenkitől elveszi a tányért, és szed. Nekem meg abból kell ennem, amit ő szedett ki? Na, mindegy…már nem csak többszörösen kell majd lefürdenem, de egy alapos gyomormosáson is túl kell esnem. Vagy csak én reagálom túl a dolgokat?

Idővel csak elkezdjük a kis családi vacsorát. Pff.. Ha belegondolok, hogy ezt a kis időt is alvással tölthetném… Persze, hittem én… És még zöldség is van a tányéromon… Na ezek azok, amik a tányérom szélén fognak landolni.
- Jövő héten fontos munka miatt nem leszek idehaza. Céges ügy. – kezdeményezi a beszélgetést Taylor, mivel a csönd kezd egy kissé kínossá válni. Gondolom ezt nem csak ő vagy én éreztük…
Persze az én áldott és szeretett mostohaapám valami kurvafontos bútorcégnél dolgozik, mint vezető. Persze nem ő a fő vezető, csak egy kisebb vállalat vezetője. Legalább nem fogom látni egy hétig.
- Milyen ügy? – kérdezi meg anya. Na, ez az a kérdés, amit jobb lett volna hanyagolni. Persze ezután jön a halálunalmas beszámoló, amire senki sem kíváncsi. Szerencsére a téma hamar terelődik:
- Van tervetek a nyárra? Elmehetnénk valahová nyaralni. – jelenti ki Taylor hirtelen. Persze, a lábujjadat ne nyaljam tisztára? Még csak az kéne, hogy egy családi nyaralást szervezzen! Még belegondolni is…áh!
- Neked van ötleted Bess? – fordul felém. Ha nem kapsz mástól választ már rögtön tőlem vársz? Micsoda felfogás!
- Nagy Britannia. Mindig is vonzott a szigetország. – kaparok félre a villámmal egy brokkoli darabot a tányérom szélére, mindezt látványosan unottan.
- Nem mehetnénk valami nyugisabb helyre? London nekem túlzsúfolt. – szid le azonnal Gary. Ti vártatok tőlem ötletet! Nincs jogotok lefújjogni!
- Rendben. Akkor ez az ötlet még döntés alatt áll. – emeli fel a fejét hiún Taylor. Az lenne a legjobb, ha ki sem mozdulnánk egész nyár alatt. Miért kell állandóan menni? Mikor végeztem az evéssel felállok.
- Köszönöm a vacsorát, nagyon finom volt. – mondom egyhangúan, amolyan robotos ütembe. Anya elmosolyodik.
- Örülök, hogy ízlett. – áll fel ő is és elkezd pakolászni. Taylor azonnal ugrik is segíteni. Milyen úriember valaki, istenem. Gary persze fel is fut a szobájába. Hogy menekül már a szerencsétlen. Nekem is menekülőre kéne fognom. Ki tudja mit fognak majd még az este folyamán rám erőszakolni. Na, meg persze fürödni is kéne. Lehetőleg mielőtt Gary befészkeli magát, mert az egy élet alatt sem tolja ki onnan a seggét. Basszus, akkor ezért siethetett ennyire? Azt nem fogom hagyni!

Pechemre pont Gary előtt csuktam be az ajtót. Persze a szokásos szitkozódás és ajtódörömbölés sem maradhatott el. Így járt. Én gyorsabb és szemfülesebb voltam, mint ő. Természetesen fülhallgatóval feküdtem be az ágyba, szokásosan macska a lábamnál. Mindvégig csak Rob jár a fejembe. Még tisztán sem tudok miatta gondolkodni! Ő foglalja le az egész fejem! Ezért még nagyon ki fog kapni… De azt sem értem, hogy miért volt vele Momo olyan barátságos. De annyira aranyosak voltak! Tessék! Már megint róla ábrándozok. Tényleg meg kéne ár látogatnom egy diliházat. Mert ha a szívem ezt az ütemet tovább folytatja, és a gondolataim is csak Robon fognak járni hamar oda kerülök…