10. fejezet

Pénteki őrület. Fizika óra...

Elérkezett a várva várt péntek is. Az a nap, amikor minden diákra rájön a dili, mert már annyira várja a hétvégét. Számomra ez csak egy újabb nap, amit végig kell szenvedni. Persze a tanárok nem bírnak velünk, amit nem csodálok. Mintha annyira lehetne velünk bírni a hét többi napján is…
Nyűgösen és ölni tudó tekintettel keltem fel, mikor megszólalt a telefonom sürgető ébresztése. Lehámoztam magamról a takarót, amibe szerencsésen belebugyoláltam magam az est folyamán. Momo már nem feküdt mellettem, akkor gondolom anyáék már felkeltek. Pech..pedig szerettem volna elkerülni őket, ajvé…
A szekrényemet mohón fürkészve próbáltam előkaparni valami hordható ruhát, amit sikeresen magamra tudok ölteni. Egy félvállas póló vált a tetszésemre, természetesen a szekrény alján. A jó cuccok általában a szekrény aljában vannak. A szokásos világoskék virágmintás csőfarmerrel együtt vettem fel. A folyosóra kitérve beszélgetést hallottam lentről, majd egy hangos nevetést. Nagyszerű, Taylor sem szándékozott tovább nyomni az ágyat, úgy látszik. Reggeli teendőim következő fázisa a fürdőszoba meglátogatása. Gary szokás szerint még mindig az ágyát ’ szeretgette ’. Majd beér olyan 3. órára.
Tükör előtti teendőim elvégzése után, muszáj volt lemennem a konyhába. Akkor most kezdetét veszi a reggeli szörnyület. Álmos arccal pillantottam anyára, majd Taylorra. Anya épp kávézott, Taylor újságot olvasott. Egy unalmas családi reggel. Családi mi?
- Jó reggelt. – hümmögtem, majd egy kényszeredett mosolyt villantottam. Csak, hogy ne érezzék magukat rosszul, amiért ilyen lenéző az arckifejezésem.
- Jó reggelt. Hogy aludtál? – érdeklődik Taylor. Ne tettesd, hogy ennyire fontos lennék a számodra. Tudom, hogy csak anya erőlteti rád a figyelmességet.
- Jól. Csak már megint későn feküdtem le. – mondom semleges arccal, majd a konyhaszekrényből előhalászom a macskakonzervet.
- Egy átlagos tinédzsernek 10 órakkor már ágyban kéne lennie. – lapoz egyet az újságjában. Engem te ne oktass ki. Főleg ne te. És főleg ne ilyen korán reggel.
- Nagyszerű… - hümmögöm halkan, hogy ne hallják meg. Szerencsémre ugyanúgy viselkednek, ami azt jelenti, hogy tényleg nem hallották meg.
- Lehet, hogy takarodót kellene bevezetnünk. – szólal meg újra Taylor. Soha! Nehogy te hozd már a döntéseket, nem is tartozol a családunkhoz, nem vagy családtag!
- Ne merd… - morgok, miközben bosszúsan nézek rá. Ettől a pillantásomtól általában az emberek megborzonganak. De őt nem rettenti meg.
- Azt nem te döntöd el. – von vállat unottan. Engem meg majd szétvet az ideg, csak tudom türtőztetni magam. Még…
- Mi az ott a nyakadon? – szólal meg hirtelen anya. Meglepve kapok a nyakamhoz, és felszisszenve tapasztalom, hogy fáj. Ijedten szaladok fel a fürdőszobába, hogy közelebbről megnézhessem.
Mikor meglátom az eléggé nagy lila foltot rajta, nyíltan kiakadok.
- A kurva életbe! – rúgok bele a fürdőszobai szekrénybe. Nagy hanggal csörtetek ki a fürdőszobából, mire Gary is felébred. Hót kócos hajjal kukucskál ki az ajtaján, hogy megbizonyosodjon arról, hogy vajon húga őrjöng-e megint, vagy egy meteor csapódott-e be. Mert ha az előbbi, inkább visszafekszik aludni.
Minden egyes cuccot kidobálok a szekrényemből, amik a szoba közepén landolnak. Természetesen sálat keresek. Mi mást? Garbót nem fogok hordani, az egyszerűen ki van csukva! Végül találok egy fehér, kicsi kendőt, amin fekete koponyák vannak. Ez tökéletes lesz! Most már megnyugodtam.
Felsóhajtva kapom a vállamra a táskám és leszántok a lépcsőn. Büszkén veszem fel a kabátomat, és kezdek el öltözködni, felkészülni a kint rám váró hidegre. Most elégedett vagyok magammal, viszonylag hamar találtam megoldást a problémámra. És ez nem mindennapi dolog!
Mikor már végleg felszerelkeztem minden fontos öltözékkel a kinti fagy ellen, indulásra készen álltam az ajtó előtt.
- Elmentem! – kiabáltam vissza, majd meg sem várva a bentről jövő választ, kiléptem az ajtón.

- Aztán meg Daren csak úgy beállít, hogy… - mesél mutogatva Abby. Mikor a lámpa végre zöldre vált a zebrára lépek. – Én persze tapasztalt vagyok a szerelmi gondok megoldásában. Nem is értem, miért nem tesznek tanácsadóvá! – henceg. Én csak mosolyogva figyelem, ahogy mohón magyaráz. A gondolataim viszont máshol járnak. Egy messzi-messzi galaxisban. Na jó, ez béna volt. Még mindig nehéz felfogni ép ésszel azt, ami tegnap történt. Rob tényleg ennyire szeretne? Vagy csak a perverz vágyait próbálja kordában tartani testi kontaktussal. Én pedig ilyen könnyen megadtam magam. Pedig teljes szívemből utálom, akkor a testem miért reagált így, amikor megcsókolt? Megcsókolt… Ezt még így átgondolni is undorító… Fintorodva elhúztam a számat, amit Abby is észrevett, és hirtelen megszűnt a folytonos csacsogás mellettem.
- Most vagy rosszat reggeliztél, vagy valami baj van. – néz rám szórakozott tekintettel. Édesapám…ha te azt tudnád.. Vajon ha elárulnám, titokban tartanád? Nem, hiszen te is csak csajból vagy és előbb-utóbb csak elpletykálnád valakinek.
- Nincs baj. – ráztam meg a fejem. – Ma fizika lesz. Kéne találni valakit magam mellé, aki érti valamennyire a kapcsolásos szarokat. Legalább a hármasnak meg kell lennie. – jelentem ki. Még ezen nem is gondolkoztam… Pedig tényleg fontos lenne találni valakit. Zsenilis fizika tanár imádattal teszi próbára tudásunkat mindegy egyes rohadt órán. De mivel megbukni nem lenne érdemes, egy hármasnak igazán örülnék.
- Jó, hogy felhoztad a témát. – mereng el a távolba, avagy gondolkozik. Nem gyakran látni Abby-t ilyen megerőltető tevékenységet végrehajtani. – Szeretnék egy fiút találni még előtted. – vigyorog elégedetten.
- De kis kedves valaki. Aztán nehogy megerőltesd magad, drága! – dobok egy puszit felé, drámaian.
A suli épülete már látszik, de mi ketten még mindig észvesztve röhögünk egymáson, vagy egymás hülyeségein. Csak egy átlagos péntek reggel…


A lányok még nem is tudják, de valaki végig figyelte őket. Persze nem más, mint a fekete hajú. Kíváncsi volt, hogy miként reagál ma a kiszemeltje, a tegnapi akció dús érzelmi kirohanására. Elmosolyodik. Úgy látszik nem nagyon rázta meg a dolog, ami már haladás. Most kivételesen nem Jasonnel jött iskolába, csak azért, hogy kövesse a lányokat. Ők egyre csak nevetnek, ami a fekete arcára is mosolyt csal.
- Olyan aranyos… - suttogja, csak magának. Úgy, hogy senki nem hallja meg. Várja már a délutánt… mivel péntek van…

A csengőszó figyelmeztető hangja mindenkit a helyére küld. Normális esetben még mindenki a másik padjánál beszélgetne, de ez most más eset. Ez most fizika óra. Gyorsan a helyemre spurizok, vagyis az ideiglenes helyemre. Tom mellé. A reggeli fiús beszélgetésből leszűrtem pár dolgot, például azt is, hogy az én kis Tommykám igenis érti a fizikát! És ami még szörnyűbb, hogy nekem erről eddig egy szót sem szólt!
A fizika tanár persze őrületesen sok cuccal a kezében lépett be a terembe. Miután mindenki megkapta a maga dobozát, elkezdtük a munkát. Ajánlom, hogy Tom tényleg tudja, hogy mit kell csinálni ezzel a sok vezetékkel, mert nem hiába güriztem és könyörögtem órákon keresztül neki. - Akkor, ha a pozitív töltésű vezetéket csatlakoztatod, majd áramforrásra kapcsolod… - dumál, magyaráz orrba-szájba, amiből persze mukkot sem értek. Legalább érti… - Nem kell annyira szájba rágósan, csak legyen meg a fizika hármas.. – nevetek. De ő nem nevet fel, ugyanúgy komolyan pásztáz tovább rideg barna szemeivel. Olyan komoly vaaagy… - Pedig ez tényleg fontos… Jövő órán már nem fogok melléd ülni. – mondja tényleg nagyon komolyan. Hova lett az én ’ szeretett ’ Tommykám? - Hogy bánhatsz így a legjobb barátoddal, ha? – hőkölök vissza meglepetten. Nem így szokott viselkedni. - Mostanában nem vittél el a gyorsbüfébe. Elvonási tüneteim támadtak. Ennek még következményei lesznek… - vigyorog. Szóval ez a magyarázat? – De most komolyan. Erre… - mutat a cuccosra, amit az eddigi időben összeszerelt. – szükséged lesz még. – néz vissza rám komolyan. Hát, azért fizikus nem szeretnék lenni. És a táncoláshoz nem hiszem, hogy annyira szükségem lenne arra, hogy hogyan kell összeszerelni ezt a szart, hogy a zsebizzó égjen. - Jó… - nézek félre. – Akkor legalább magyaráz el úgy, hogy én is értsem… - adom fel magam. Nincs értelme vele vitatkozni. - Egy hot-dogért bármit. – mosolyog. Látványosan elgondolkodik azon, hogy miként magyarázza el nekem a fizikát. Ha jobban belegondolok ez tényleg nagy kihívás lesz neki, hihi.
- Szóval, ha ezt a kék dugaszt a pirosba teszed, majd ezt a pirosat a mellette lévő pirosba, és a kapcsolót, amint egy zöld pont van, felkapcsolod az izzó égni fog. – mondja el nagy nehezen. Ennyire nehezére esik az én agyi szintemen magyarázni? Pedig könnyű…jó, mondjuk, én beszélhetek. - Áh, szóval erről szóltak az elmúlt fizika órák. Bezzeg, ha a tanár így magyarázna… - röhögök. Ha minden tanár ilyen egyértelműen magyarázna az órákon még én is kitűnő lennék. És ez tényleg nagy szó… - Ha így magyarázna, már rég halott lenne… Ugye tudod, hogy mostantól adósom vagy? – nevet. Jól van, megjegyeztelek, kis követelő.
- Persze. – mondom, majd mindketten visszafordulunk a szerkezet felé, és újból kezdetét veszi a tananyag az én értelmi szintemre való lefordítása. Hogy fáradságos a fizika óra? Az nem kifejezés…