Szerelmesek napja
A mozgalmakkal teli január eltelt, és bekövetkezett a február. Az időjárás jelentések még egy hideg szezont fúrtak be erre a hónapra, hogy ha az embernek nem lett volna elég a 20 cm hó decemberben, legyen mire panaszkodnia februárban is. De lám, 2 hét is eltelt az utolsó téli hónapból, mondtak már hóvihart, jeges esőt, mindent, de egyik se következett be. Az utak mind szárazak, sőt még már fa is elkezdett rügyezni, érezve a tavasz közeledtét. Remélem az utolsó két hétben semmi jeges katasztrófa nem fog történni.
Álmosan, és morcosan nyitottam ki szemeimet, majd egy könnyed mozdulattal löktem le az ágyról Momokámat, aki kényelmét az arcomban találta meg. Egy nyekkenéssel ért földet.
- Meghíztál, drágám. - ásítok, jelezve a macskámnak súlyszaporodását.
De, hogy eddig mennyiszer értette meg azt, amit mondtam, vagy jeleztem neki, fogalmam sincs.
Most a kék, kutyás mamuszom volt soron, aki megvédett a hideg kő okozta felfázásom elől. Ráérősen csoszogtam a szekrényemhez, hordható ruhát keresve.
- Sürgősen kéne neked egy kávé. - bökte oda hanyagul Gary, az ajtófélfának támaszkodva.
Gary vallatása pontban januárt végén sikerrel járt. Tényleg csajozási hadművelet és szapora lány hódítás volt a háttérben. Azóta szokásává vált korán kelni, és nem elkésni a suliból, amit eléggé furcsállok. Tudom, hogy most épp az okosság és a géniusz szemüveg a divat, de itt komolyabb dolog is lehet puszta csodálatnál, ha Gary méltó is tenni bármit is a lány kegyeiért. Kurvára meg kéne ismernem a csaj technikáját...
- Neked meg egy kis jómodor kéne, Felderítő Osztag. - vigyorogtam gúnyosan, perverz szándékait egy animével összevetve.
Álmosan, és morcosan nyitottam ki szemeimet, majd egy könnyed mozdulattal löktem le az ágyról Momokámat, aki kényelmét az arcomban találta meg. Egy nyekkenéssel ért földet.
- Meghíztál, drágám. - ásítok, jelezve a macskámnak súlyszaporodását.
De, hogy eddig mennyiszer értette meg azt, amit mondtam, vagy jeleztem neki, fogalmam sincs.
Most a kék, kutyás mamuszom volt soron, aki megvédett a hideg kő okozta felfázásom elől. Ráérősen csoszogtam a szekrényemhez, hordható ruhát keresve.
- Sürgősen kéne neked egy kávé. - bökte oda hanyagul Gary, az ajtófélfának támaszkodva.
Gary vallatása pontban januárt végén sikerrel járt. Tényleg csajozási hadművelet és szapora lány hódítás volt a háttérben. Azóta szokásává vált korán kelni, és nem elkésni a suliból, amit eléggé furcsállok. Tudom, hogy most épp az okosság és a géniusz szemüveg a divat, de itt komolyabb dolog is lehet puszta csodálatnál, ha Gary méltó is tenni bármit is a lány kegyeiért. Kurvára meg kéne ismernem a csaj technikáját...
- Neked meg egy kis jómodor kéne, Felderítő Osztag. - vigyorogtam gúnyosan, perverz szándékait egy animével összevetve.
Könnyelműen leccicegett, majd leballagott a lépcsőn. Kár...pedig tényleg kéne egy erős kávé. Ma nagyon nem vagyok formában reggel...
10 perces szekrény előtt állás és toporzékolás után csak kiválasztottam a megfelelő összeállítást, és még Gary előtt leuralhattam a fürdőszobát.
De mivel annyira ráérősen választottam ki a ruháimat, a tükör előtti teendőimmel kicsit sietnem kellett. Ennek az lett a vége, hogy fogkefével a számban vasaltam a hajam. Szegény jószág, kiállta a vasalás és az idő próbáját, bár csumára el van töredezve, még mindig a derekamig ér. Elég kitartó.
Közel 3 hete vagyunk együtt Robbal. És ezalatt az idő alatt rá kellett jönnöm, hogy...semmit sem változott. Ugyanolyan gyökér állat, mint volt, IQ-ja híján van, de vannak jó pillanatai is.Mikor megértő és a legritkább pillanataimban még kedves is tud lenni. Bár idiótaságával naponta hússzor az agyamra megy, még mindig ugyanúgy szeretem.
A habot a mosdókagylóba köptem, majd megmostam az arcom. És következett az álarc felvétele, a vakolás. Miután tökéletes külsőt biztosítottam magamnak, sietve pattogtam le a lépcsőn. Momo is pattogott utánam, hisz nem lenne macska a macska, hogyha nem nyávogna a lábad alatt 10 percen keresztül, hogy ő éhes. Táskámat hanyagul az ajtó elé dobva, hogy majd később felkapom, robogtam be a konyhába.
Gary épp a hűtőt pusztította, Anya a mosogatót szedte ki, Taylor pedig olvasta a szokásos, öregeknek való, újságját. Minden olyan, mint régen...
Kivéve az, hogy ahányszor Taylorra nézek, esküvői öltönyben látom magam előtt, az oltárnál. Nem győzöm szappannal mosni a gondolataimat.
- Hűha. Nem tudsz magadra még többet kenni....ebből? - gondolkodott el, majd értelmes válasz hiányában inkább az arcomra mutatott, kedves bátyám.
- Hűha, valaki már megint beszedte a "rossz humor" tablettáit. - néztem rá lekicsinylően, miközben a konzervet kanalaztam ki a cicus táljába.
Erre a megjegyzésemre már inkább nem is válaszolt, csak szó nélkül lelépett, egy tejes dobozzal a kezében. Hogy a fenébe tud valaki ennyit enni...
- Elmentem. - jelentettem ki, és pár lépést közelebb léptem anyához, hogy egy apró puszit adjak az arcára.
- Legyen szép napod az iskolában! - bocsátott útra.
- Legyen szép napod. - mondta Taylor is majdnem vele szinkronban.
- Köszönöm. - mondtam keserű mosollyal a számon, majd a táskát felkapva a vállamra kiléptem az ajtón.
A kellemes tavaszi levegő szinte már hívogatott, és le-leparancsolta rólam a nagykabátot, de sajnos a télidunnát a mínusz fokok miatt még mindig hordanom kellett.
- Beeess! - csimpaszkodott a nyakamra egy lányos hang.
- Abby cseszd meg, megijesztettél! - szidtam le a feketét azonnal.
- Hajtogatott vízilovat fogok tenni a tetemedre... - próbált félelmetes és rekedt hangot kiadni, de nem sikerült neki.
- Miért pont vízilovat? - akadtam fenn ezen az apró tényezőn.
- Ez jutott először eszembe, Husi~ - célozgatott bájos becenevemre.
- Heh, de vicces vagy. - vágtam be a véres mosolyomat.
Ezt a cuki nevet múlt héten ragasztották rám, az elkövető pedig nem más, mint Scarlett. Ezzel a névvel persze olyan híresztelés is hozzájárult, hogy nekem mekkora khm....tejcsárdám van. Igen, ez a sztori alapból szép is lenne, ha igaz is lenne. Hétfőn viszont már megelégeltem, hogy ahányszor valakire ránézek rám rakja a "Husi" jelzőt. Így végül az udvaron kötöttünk ki, végül pedig az igazgatóiban.
- Nem hiába szereti Daren a humoromat. - húzta ki magát büszkén.
- Bezzeg őt nem becézgeted.
- Miért tenném? - nézett rám érdeklődő szemekkel.
- Abby. Én néha komolyan megkérdőjelezem az IQ szintedet... - gondolkodtam el.
- Naaa! - bökött oldalba. - Értem én! Igazából már próbáltam ráragasztani valami találó nevet, de egy sem jutott eszembe.
- Nyuszim? - vetettem fel az ötletet.
10 perces szekrény előtt állás és toporzékolás után csak kiválasztottam a megfelelő összeállítást, és még Gary előtt leuralhattam a fürdőszobát.
De mivel annyira ráérősen választottam ki a ruháimat, a tükör előtti teendőimmel kicsit sietnem kellett. Ennek az lett a vége, hogy fogkefével a számban vasaltam a hajam. Szegény jószág, kiállta a vasalás és az idő próbáját, bár csumára el van töredezve, még mindig a derekamig ér. Elég kitartó.
Közel 3 hete vagyunk együtt Robbal. És ezalatt az idő alatt rá kellett jönnöm, hogy...semmit sem változott. Ugyanolyan gyökér állat, mint volt, IQ-ja híján van, de vannak jó pillanatai is.Mikor megértő és a legritkább pillanataimban még kedves is tud lenni. Bár idiótaságával naponta hússzor az agyamra megy, még mindig ugyanúgy szeretem.
A habot a mosdókagylóba köptem, majd megmostam az arcom. És következett az álarc felvétele, a vakolás. Miután tökéletes külsőt biztosítottam magamnak, sietve pattogtam le a lépcsőn. Momo is pattogott utánam, hisz nem lenne macska a macska, hogyha nem nyávogna a lábad alatt 10 percen keresztül, hogy ő éhes. Táskámat hanyagul az ajtó elé dobva, hogy majd később felkapom, robogtam be a konyhába.
Gary épp a hűtőt pusztította, Anya a mosogatót szedte ki, Taylor pedig olvasta a szokásos, öregeknek való, újságját. Minden olyan, mint régen...
Kivéve az, hogy ahányszor Taylorra nézek, esküvői öltönyben látom magam előtt, az oltárnál. Nem győzöm szappannal mosni a gondolataimat.
- Hűha. Nem tudsz magadra még többet kenni....ebből? - gondolkodott el, majd értelmes válasz hiányában inkább az arcomra mutatott, kedves bátyám.
- Hűha, valaki már megint beszedte a "rossz humor" tablettáit. - néztem rá lekicsinylően, miközben a konzervet kanalaztam ki a cicus táljába.
Erre a megjegyzésemre már inkább nem is válaszolt, csak szó nélkül lelépett, egy tejes dobozzal a kezében. Hogy a fenébe tud valaki ennyit enni...
- Elmentem. - jelentettem ki, és pár lépést közelebb léptem anyához, hogy egy apró puszit adjak az arcára.
- Legyen szép napod az iskolában! - bocsátott útra.
- Legyen szép napod. - mondta Taylor is majdnem vele szinkronban.
- Köszönöm. - mondtam keserű mosollyal a számon, majd a táskát felkapva a vállamra kiléptem az ajtón.
A kellemes tavaszi levegő szinte már hívogatott, és le-leparancsolta rólam a nagykabátot, de sajnos a télidunnát a mínusz fokok miatt még mindig hordanom kellett.
- Beeess! - csimpaszkodott a nyakamra egy lányos hang.
- Abby cseszd meg, megijesztettél! - szidtam le a feketét azonnal.
- Hajtogatott vízilovat fogok tenni a tetemedre... - próbált félelmetes és rekedt hangot kiadni, de nem sikerült neki.
- Miért pont vízilovat? - akadtam fenn ezen az apró tényezőn.
- Ez jutott először eszembe, Husi~ - célozgatott bájos becenevemre.
- Heh, de vicces vagy. - vágtam be a véres mosolyomat.
Ezt a cuki nevet múlt héten ragasztották rám, az elkövető pedig nem más, mint Scarlett. Ezzel a névvel persze olyan híresztelés is hozzájárult, hogy nekem mekkora khm....tejcsárdám van. Igen, ez a sztori alapból szép is lenne, ha igaz is lenne. Hétfőn viszont már megelégeltem, hogy ahányszor valakire ránézek rám rakja a "Husi" jelzőt. Így végül az udvaron kötöttünk ki, végül pedig az igazgatóiban.
- Nem hiába szereti Daren a humoromat. - húzta ki magát büszkén.
- Bezzeg őt nem becézgeted.
- Miért tenném? - nézett rám érdeklődő szemekkel.
- Abby. Én néha komolyan megkérdőjelezem az IQ szintedet... - gondolkodtam el.
- Naaa! - bökött oldalba. - Értem én! Igazából már próbáltam ráragasztani valami találó nevet, de egy sem jutott eszembe.
- Nyuszim? - vetettem fel az ötletet.
- Képzeld már el nyuszifülekbe. - nézett rám unottan. - Mert nekem nem áll össze a kép.
Viszont nekem az intenzív fantáziámnak köszönhetően azonnal megjelent előttem a nyuszifüles Daren. Abby vállába markoltam.
- Nem szóltam...
- Én is így gondoltam. - mosolygott.
Viszont a másik pillanatban Daren fejének helyére Rob csöppent.
- Nyi! - nyekkentem föl, amint teljesen összeállt bennem a kép.
- Tessék? - nézett rám a mellettem ballagó fekete.
- Semmi! - tagadtam a tagadhatatlant zihálva, pipacs fejjel.
- Úristen, de mocskos képzelőerőd van! - rivallt rám, arrébb szökkenve, hogy tartsa az öt méter távolságot.
- Félreérteeed! - próbáltam tagadni, és utána szaladni, de elfutott.
- Ne nyúlj hozzám! Perverz! - sipítozott, mint egy pedofil kezei közé szorult kislány.
A reggelünk is tartalmasan indult. Végül nem kellett kávé, hisz Abby teljes idiótaságából még ez az apró töredék is eléggé felébresztett a suliba vezető úton. És szerintem a közeli járókelőket is felébresztettük reggeli akciózásunkkal.
Viszont nekem az intenzív fantáziámnak köszönhetően azonnal megjelent előttem a nyuszifüles Daren. Abby vállába markoltam.
- Nem szóltam...
- Én is így gondoltam. - mosolygott.
Viszont a másik pillanatban Daren fejének helyére Rob csöppent.
- Nyi! - nyekkentem föl, amint teljesen összeállt bennem a kép.
- Tessék? - nézett rám a mellettem ballagó fekete.
- Semmi! - tagadtam a tagadhatatlant zihálva, pipacs fejjel.
- Úristen, de mocskos képzelőerőd van! - rivallt rám, arrébb szökkenve, hogy tartsa az öt méter távolságot.
- Félreérteeed! - próbáltam tagadni, és utána szaladni, de elfutott.
- Ne nyúlj hozzám! Perverz! - sipítozott, mint egy pedofil kezei közé szorult kislány.
A reggelünk is tartalmasan indult. Végül nem kellett kávé, hisz Abby teljes idiótaságából még ez az apró töredék is eléggé felébresztett a suliba vezető úton. És szerintem a közeli járókelőket is felébresztettük reggeli akciózásunkkal.
Az üres udvar világosított fel minket arra, hogy lassacskán már elkezdődött az óra. Gyors léptekkel, egyenesen rohanó üzemmódba átzuhanva estünk be a terembe, angol órára. És mivel ha az ember éltanuló ebből a tantárgyból, ráadásul még az angol tanár kedvence is vagy, nincs olyan késés ami ne járna büntetéssel. Ebben az esetben én most nagyot úsztam mivel jutalmam csupán szúrós pillantások voltak.
Alighogy leültem a helyemre, és elővettem a füzetem, egy szokatlan, fehér papírfecni repült egy az orrom előtt, egyenesen a földre. Az osztály másik csoportja felé fordultam a papíros gazdáját keresve, de mivel nem vett fel velem szemkontaktust, nem is jöttem rá, hogy ki lehet.
"Mi a kedvenc csokid, cicahusi?"
A "cica" és a "husi" mint cuki gúnynév összepárosításával már szinte tippelnem sem kell ,hogy ki lehet az üzenet írója. Válaszomat kék tollal firkantottam a papírra.
"Étcsoki. Miért?"
Bályos mosollyal, mégis véres szándékokkal fordultam hátra Aaron felé, aki már tárt karokkal várta a választ.
Nem is telt bele pár másodpercbe már dobta is vissza, viszont szerencsétlen füzetfoszlány rossz irányba tért el, mint ahova dobni akarta a mögöttem ülő, így a fejemen landolt. Válaszol halk kuncogást véltem hallani.
Órák után esküszöm kinyírlak...
"Hogy-hogy miért?:D Valentin nap van, egyelek meg! Merem remélni, hogy te is készültél nekem valami finomsággal :3"
Első gondolatom: Anyád hogy van? Második gondolatom: Valentin nap?!
Már két hét eltelt volna a februárból? És én erről miért nem tudok? Nem úgy ismerném Abbyt, aki egy ilyen rózsaszínnel tömörített napot ki bírna anélkül, hogy engem is tájékoztatna. Vagy csak én vagyok a hibás, amiért nem vezetek naptárat?
"Idióta! Ne költs rám pénzt!"
Unott arccal dobtam hátra, nem törődve azzal, hogy elkapja-e az illető.
Hogyha szerelmesek napja van... akkor nekem is kellett volna készülnöm valamivel Robnak. Mivel kizárt, hogy ő ne talált volna ki valamit. Elvégre ez egy barátnő feladata, nem?
A szerencsétlen papír újabb postafordultával visszaérkezett padomra, ezúttal egy különleges hajtogatási formában. Az a vadbarom szívecske alakúra hajtogatta.
"Ezt most egy határozott nemnek veszem... Majdnem a fél sulinak vettem csokit, az a minimum, hogy rád is gondoltam :3"
A fél sulinak? Magyarán minden lánynak? Ez beteg?
"Te degenerált vadbarom! Minek költesz ennyi pénzt?" Szidtam le írásos formában.
Még a gondolattól is hevesebben lüktet a mellkasom az egész Valentin napi kavalkád miatt. Mivel tudnék készülni Robnak, ilyen rövid idő alatt?
"Természetesen, hogy elkápráztassak minden lányt :3" Jött a válasz Aaron módra.
Tényleg. Ki hitte volna, hogy még mindig a lányok kegyeiért küzd. Leginkább a nagymellű kilencedikesért.
Mosolyogva tettem el az apró levelet a tolltartómba.
Figyelnék én az órára, és arra, amit a tanárnő magyaráz angolul, de valahogy egy gondolat nem hagy nyugodni. Vajon... ki ad Robnak ajándékot rajtam kívül?
- Úristen de aranyos! - Abby visítása visszhangzik a folyosón.
- Ezt nézd! - nyomja az arcomba a fekete maciplüssét.
- Csodálatos. De még csodálatosabb lenne, ha levegőt is kapnék. - motyogom a fekete szőrcsomó mögül.
- Daren olyan rendes! - ugrál, de végre már nem akar megfojtani újonnan szerzett játékával.
Rob még nem jelentkezett órák után sem szerelmi ügyben, szerencsére. Nem nagyon aggódok, hisz az ígéret az ígéret. Suliban még véletlenül sem futhatunk össze.
- Hé, Abby... Te mit adtál Darennek? - kérdezem zavartan, a szekrényünk felé tartva.
- Természetesen saját készítésű csokit! - húzta ki magát. - És ízlett neki! - büszkélkedett.
- Értem... - mosolyodtam el keserűen.
Annyi időm már nincs, hogy csokit csináljak neki. Plüssel meg nem fogom szerencsétlent kínozni. De akkor mit adjak neki?
- Miéért? Te kinek adtál? - húzódik közelebb.
- Senkinek. És nem is számíts ilyen katasztrófára. - mondtam, elmondást nem tűrően. - Nem mintha az idiótán kívül, olyan sokaktól kapnék... - folytattam volna mondandómat, ha nem nyitottam volna ki az iskolai szekrényem. Rózsaszín, halványkék, piros szívecskékkel tarkított levelek tömkelege borult a nyakamba. Kikerekedett szemekkel bambultam tovább előre.
- Még hogy senkitől . - kuncogott Abby mellettem, majd ő is kinyitotta a szekrényét.
Levelek tömkelege zúdult rá.
- Heh. Ha ezt Daren megtudja. - nevettem fel perverzen.
- Beess! - rivallt rám kipirult arccal.
Francos iskolarendezvények. A diáktanács sem tud nyugton maradni, és minden évben ki kell találnia valami újat, amivel butíthatja a pornépet ünnepek alkalmakkor.
- M-Mit fogsz velük csinálni? - kérdezte mellettem a fekete, ahogyan a leveleket szedegette.
- Gyújtósnak jó lesz. - mondtam unottan, majd a táskámba söpörtem a papírkupacot.
- Olyan rideg vagy.
- Dilis kilencedikesek.
- Mintha te nem lettél volna kilencedikes. - gügyögött, mint egy ötéves gyerek.
- Akkor a ma délutánt gondolom Darennel töltöd. - hagytam figyelmen kívül a beszólását.
- Igeeen! - csillant fel a szeme. Ezek a hangulatingadozások... - Azt mondta készül nekem valamivel. - vihogott.
- Csak el ne veszítsd a fejed. - suttogtam.
- Ezt hogy érted?
- Kis szende szűz. - nevettem fel, perverz hangsúllyal, majd mielőtt reagálhatott volna, megfordultam.
- Beess! - ordított a szekrénye mellől.
- Neked is szia Abby! - ordítottam vissza a folyosó végéről, majd lementem a lépcsőn. Csak egy értelmes kommunikáció.
Már éppen a suli előcsarnokába fordultam volna be, mikor megpillantottam Robot a porta mellett egy lánnyal beszélgetni. Unott arccal, szinte reflexszerűen fordultam vissza, hogy még egy folyosón se lehessünk, ahogyan az-az ígéretben áll. Csak később esett le. Rob egy lánnyal?
Ereimben megfagyott a vér, kukkolósat játszva leskelődtem ki a fal mögül. A nagy diáktömegnek köszönhetően, akik az utolsó órájuk után hazafele sietnek, tele volt a csarnok, minden gyanút elterelve rólam. Az is csupán a szerencsémnek köszönhető, hogy Rob féloldalt volt nekem, de leginkább háttal, így biztos, hogy nem vesz észre. A lány pont velem szemben állt.
Hosszú, egyenes, barna haj, sötétbarna szemekkel. Aranyos arc. Enyhén elpirulva fürkészte a padlót.
Ugye nem? Hisz...én ismerem őt! Ő az a lány, akivel anno az utcán összefutottam és kivertem a papírokat a kezéből! Akkor ezért volt annyira ismerős. De miért beszélgethet Robbal? Honnan ismerheti?
A lány egy apró, rózsaszín dobozkát vett elő a háta mögül. Szívem üteme felgyorsul. Eh...
A lány átadja a dobozt, ami gondolom tele van házi készítésű csokikkal. Rob mosolyogva simogatja meg a fejét, miközben a lány aranyosan elmosolyodik.
Miért nem lépek közbe? Miért vert gyökeret a lábam?
Keserűség és bűntudat járja át a szívem. Bűntudat, mert tudom, hogy mennyi lány készült ajándékkal Robnak e nemes nap alkalmából, én pedig, aki mellesleg a barátnője, még a naptárat sem nézte meg. Jobban belegondolva...egy ilyen helyes és aranyos lány talán még jobban is illene hozzá.
Kapucnimat a fejemre hajtom, és a tömeget követve indulok meg a kijárat felé.
Gyorsan. Még mielőtt elköszönnének. Nem akarok ma Robbal találkozni.
- Akkor szia! - köszönt el aranyosan a lány, ahogyan a hátuk mögé értem.
Rob pedig...megölelte.
Szemeim kikerekednek, de a tempót ugyanúgy tartom, amíg ki nem érek a suliból.
Megölelte. Miért?
Kapucnimat leveszem a fejemről, és zsebre dugott kezekkel indulok haza a tánccuccomért.
Már értem. Hisz Rob sokkal jobbat érdemel nálam...
Még a selejtező után egy héttel volt még egy verseny, ahol sikeresen továbbjutottunk. Így véglegesen is bekerültünk a Bajnokságba. Ami röviden annyit jelent, hogy egyre kifinomultabb koreográfiát kell megtanulnunk, hogy szembeállhassunk a profik ellen. Kemény munka lesz...
Éppen a többiektől köszöntem el, és persze a közeledő sötétség miatt sietősebbre vettem a hazaút tempóját. Bár február közepe van, öt órakor még mindig enyhén sötét van, és nem akarom megvárni míg teljesen befeketedik az ég.
Éppen a táskámat igazítottam meg a vállamon, mikor valaki a mozdulat közben megragadta a csuklómat. Először azt hittem, hogy Ash, hisz ő sem hagyhatta ki a Valentin napi hülyeségét, és megajándékozott egy tábla csokival, aminek következtetésképp le is szidtam. De a barna árnyalat helyett fekete volt a mellettem álló haja.
- Rob?! - akadtam ki, ami legtöbbször kidülledt szemekkel, és vadul dobogó szívvel jár.
Tudhattam volna. Hisz kívülről fújja az összes edzésemnek az időpontját, és most muszáj megaláznia, ráadásul mindezt a szemembe. Most pedig heves vitatkozás veszi kezdetét, miközben bennem egyre több emlékkép bukkan fel, ahogyan azzal a lánnyal beszélget a porta mellett. Az a kedves hang, és ahogyan megölelte...
- 2 órát vártam rád... - kezdte.
Nem igazán tudtam erre mit válaszolni, csak a szám szélét haraptam zavartan.
- Tudod te, hogy mennyire aggódtam?! - szid le. - Szerintem jogosan akarom tudni, hogy mégis mi a franc bajod lett már megint.
Hogy mi a bajom? Azzal a listával még életem végéig sem végeznék.
- Rob..én sajnálom. - hajtottam le a fejem.
- Mit sajnálsz?
- Én...
Most mit mondjak neki? Bocsi, de meglestelek a folyosón és nem igazán értem a szituációt? Hülyeség.
- Hallgatlak.
Vagy, hogy elfelejtettem, hogy 14.-e van? Úgyis letagadná, hisz minden normális ember nézi a naptárat, azt hinné szándékosan nem törődök vele.
- Csupa fül vagyok.
- Rob, te idióta! - rivalltam rá, majd kirántottam a fogásából a kezemet.
- Idióta, idióta, idióta!
Alighogy leültem a helyemre, és elővettem a füzetem, egy szokatlan, fehér papírfecni repült egy az orrom előtt, egyenesen a földre. Az osztály másik csoportja felé fordultam a papíros gazdáját keresve, de mivel nem vett fel velem szemkontaktust, nem is jöttem rá, hogy ki lehet.
"Mi a kedvenc csokid, cicahusi?"
A "cica" és a "husi" mint cuki gúnynév összepárosításával már szinte tippelnem sem kell ,hogy ki lehet az üzenet írója. Válaszomat kék tollal firkantottam a papírra.
"Étcsoki. Miért?"
Bályos mosollyal, mégis véres szándékokkal fordultam hátra Aaron felé, aki már tárt karokkal várta a választ.
Nem is telt bele pár másodpercbe már dobta is vissza, viszont szerencsétlen füzetfoszlány rossz irányba tért el, mint ahova dobni akarta a mögöttem ülő, így a fejemen landolt. Válaszol halk kuncogást véltem hallani.
Órák után esküszöm kinyírlak...
"Hogy-hogy miért?:D Valentin nap van, egyelek meg! Merem remélni, hogy te is készültél nekem valami finomsággal :3"
Első gondolatom: Anyád hogy van? Második gondolatom: Valentin nap?!
Már két hét eltelt volna a februárból? És én erről miért nem tudok? Nem úgy ismerném Abbyt, aki egy ilyen rózsaszínnel tömörített napot ki bírna anélkül, hogy engem is tájékoztatna. Vagy csak én vagyok a hibás, amiért nem vezetek naptárat?
"Idióta! Ne költs rám pénzt!"
Unott arccal dobtam hátra, nem törődve azzal, hogy elkapja-e az illető.
Hogyha szerelmesek napja van... akkor nekem is kellett volna készülnöm valamivel Robnak. Mivel kizárt, hogy ő ne talált volna ki valamit. Elvégre ez egy barátnő feladata, nem?
A szerencsétlen papír újabb postafordultával visszaérkezett padomra, ezúttal egy különleges hajtogatási formában. Az a vadbarom szívecske alakúra hajtogatta.
"Ezt most egy határozott nemnek veszem... Majdnem a fél sulinak vettem csokit, az a minimum, hogy rád is gondoltam :3"
A fél sulinak? Magyarán minden lánynak? Ez beteg?
"Te degenerált vadbarom! Minek költesz ennyi pénzt?" Szidtam le írásos formában.
Még a gondolattól is hevesebben lüktet a mellkasom az egész Valentin napi kavalkád miatt. Mivel tudnék készülni Robnak, ilyen rövid idő alatt?
"Természetesen, hogy elkápráztassak minden lányt :3" Jött a válasz Aaron módra.
Tényleg. Ki hitte volna, hogy még mindig a lányok kegyeiért küzd. Leginkább a nagymellű kilencedikesért.
Mosolyogva tettem el az apró levelet a tolltartómba.
Figyelnék én az órára, és arra, amit a tanárnő magyaráz angolul, de valahogy egy gondolat nem hagy nyugodni. Vajon... ki ad Robnak ajándékot rajtam kívül?
- Úristen de aranyos! - Abby visítása visszhangzik a folyosón.
- Ezt nézd! - nyomja az arcomba a fekete maciplüssét.
- Csodálatos. De még csodálatosabb lenne, ha levegőt is kapnék. - motyogom a fekete szőrcsomó mögül.
- Daren olyan rendes! - ugrál, de végre már nem akar megfojtani újonnan szerzett játékával.
Rob még nem jelentkezett órák után sem szerelmi ügyben, szerencsére. Nem nagyon aggódok, hisz az ígéret az ígéret. Suliban még véletlenül sem futhatunk össze.
- Hé, Abby... Te mit adtál Darennek? - kérdezem zavartan, a szekrényünk felé tartva.
- Természetesen saját készítésű csokit! - húzta ki magát. - És ízlett neki! - büszkélkedett.
- Értem... - mosolyodtam el keserűen.
Annyi időm már nincs, hogy csokit csináljak neki. Plüssel meg nem fogom szerencsétlent kínozni. De akkor mit adjak neki?
- Miéért? Te kinek adtál? - húzódik közelebb.
- Senkinek. És nem is számíts ilyen katasztrófára. - mondtam, elmondást nem tűrően. - Nem mintha az idiótán kívül, olyan sokaktól kapnék... - folytattam volna mondandómat, ha nem nyitottam volna ki az iskolai szekrényem. Rózsaszín, halványkék, piros szívecskékkel tarkított levelek tömkelege borult a nyakamba. Kikerekedett szemekkel bambultam tovább előre.
- Még hogy senkitől . - kuncogott Abby mellettem, majd ő is kinyitotta a szekrényét.
Levelek tömkelege zúdult rá.
- Heh. Ha ezt Daren megtudja. - nevettem fel perverzen.
- Beess! - rivallt rám kipirult arccal.
Francos iskolarendezvények. A diáktanács sem tud nyugton maradni, és minden évben ki kell találnia valami újat, amivel butíthatja a pornépet ünnepek alkalmakkor.
- M-Mit fogsz velük csinálni? - kérdezte mellettem a fekete, ahogyan a leveleket szedegette.
- Gyújtósnak jó lesz. - mondtam unottan, majd a táskámba söpörtem a papírkupacot.
- Olyan rideg vagy.
- Dilis kilencedikesek.
- Mintha te nem lettél volna kilencedikes. - gügyögött, mint egy ötéves gyerek.
- Akkor a ma délutánt gondolom Darennel töltöd. - hagytam figyelmen kívül a beszólását.
- Igeeen! - csillant fel a szeme. Ezek a hangulatingadozások... - Azt mondta készül nekem valamivel. - vihogott.
- Csak el ne veszítsd a fejed. - suttogtam.
- Ezt hogy érted?
- Kis szende szűz. - nevettem fel, perverz hangsúllyal, majd mielőtt reagálhatott volna, megfordultam.
- Beess! - ordított a szekrénye mellől.
- Neked is szia Abby! - ordítottam vissza a folyosó végéről, majd lementem a lépcsőn. Csak egy értelmes kommunikáció.
Már éppen a suli előcsarnokába fordultam volna be, mikor megpillantottam Robot a porta mellett egy lánnyal beszélgetni. Unott arccal, szinte reflexszerűen fordultam vissza, hogy még egy folyosón se lehessünk, ahogyan az-az ígéretben áll. Csak később esett le. Rob egy lánnyal?
Ereimben megfagyott a vér, kukkolósat játszva leskelődtem ki a fal mögül. A nagy diáktömegnek köszönhetően, akik az utolsó órájuk után hazafele sietnek, tele volt a csarnok, minden gyanút elterelve rólam. Az is csupán a szerencsémnek köszönhető, hogy Rob féloldalt volt nekem, de leginkább háttal, így biztos, hogy nem vesz észre. A lány pont velem szemben állt.
Hosszú, egyenes, barna haj, sötétbarna szemekkel. Aranyos arc. Enyhén elpirulva fürkészte a padlót.
Ugye nem? Hisz...én ismerem őt! Ő az a lány, akivel anno az utcán összefutottam és kivertem a papírokat a kezéből! Akkor ezért volt annyira ismerős. De miért beszélgethet Robbal? Honnan ismerheti?
A lány egy apró, rózsaszín dobozkát vett elő a háta mögül. Szívem üteme felgyorsul. Eh...
A lány átadja a dobozt, ami gondolom tele van házi készítésű csokikkal. Rob mosolyogva simogatja meg a fejét, miközben a lány aranyosan elmosolyodik.
Miért nem lépek közbe? Miért vert gyökeret a lábam?
Keserűség és bűntudat járja át a szívem. Bűntudat, mert tudom, hogy mennyi lány készült ajándékkal Robnak e nemes nap alkalmából, én pedig, aki mellesleg a barátnője, még a naptárat sem nézte meg. Jobban belegondolva...egy ilyen helyes és aranyos lány talán még jobban is illene hozzá.
Kapucnimat a fejemre hajtom, és a tömeget követve indulok meg a kijárat felé.
Gyorsan. Még mielőtt elköszönnének. Nem akarok ma Robbal találkozni.
- Akkor szia! - köszönt el aranyosan a lány, ahogyan a hátuk mögé értem.
Rob pedig...megölelte.
Szemeim kikerekednek, de a tempót ugyanúgy tartom, amíg ki nem érek a suliból.
Megölelte. Miért?
Kapucnimat leveszem a fejemről, és zsebre dugott kezekkel indulok haza a tánccuccomért.
Már értem. Hisz Rob sokkal jobbat érdemel nálam...
Még a selejtező után egy héttel volt még egy verseny, ahol sikeresen továbbjutottunk. Így véglegesen is bekerültünk a Bajnokságba. Ami röviden annyit jelent, hogy egyre kifinomultabb koreográfiát kell megtanulnunk, hogy szembeállhassunk a profik ellen. Kemény munka lesz...
Éppen a többiektől köszöntem el, és persze a közeledő sötétség miatt sietősebbre vettem a hazaút tempóját. Bár február közepe van, öt órakor még mindig enyhén sötét van, és nem akarom megvárni míg teljesen befeketedik az ég.
Éppen a táskámat igazítottam meg a vállamon, mikor valaki a mozdulat közben megragadta a csuklómat. Először azt hittem, hogy Ash, hisz ő sem hagyhatta ki a Valentin napi hülyeségét, és megajándékozott egy tábla csokival, aminek következtetésképp le is szidtam. De a barna árnyalat helyett fekete volt a mellettem álló haja.
- Rob?! - akadtam ki, ami legtöbbször kidülledt szemekkel, és vadul dobogó szívvel jár.
Tudhattam volna. Hisz kívülről fújja az összes edzésemnek az időpontját, és most muszáj megaláznia, ráadásul mindezt a szemembe. Most pedig heves vitatkozás veszi kezdetét, miközben bennem egyre több emlékkép bukkan fel, ahogyan azzal a lánnyal beszélget a porta mellett. Az a kedves hang, és ahogyan megölelte...
- 2 órát vártam rád... - kezdte.
Nem igazán tudtam erre mit válaszolni, csak a szám szélét haraptam zavartan.
- Tudod te, hogy mennyire aggódtam?! - szid le. - Szerintem jogosan akarom tudni, hogy mégis mi a franc bajod lett már megint.
Hogy mi a bajom? Azzal a listával még életem végéig sem végeznék.
- Rob..én sajnálom. - hajtottam le a fejem.
- Mit sajnálsz?
- Én...
Most mit mondjak neki? Bocsi, de meglestelek a folyosón és nem igazán értem a szituációt? Hülyeség.
- Hallgatlak.
Vagy, hogy elfelejtettem, hogy 14.-e van? Úgyis letagadná, hisz minden normális ember nézi a naptárat, azt hinné szándékosan nem törődök vele.
- Csupa fül vagyok.
- Rob, te idióta! - rivalltam rá, majd kirántottam a fogásából a kezemet.
- Idióta, idióta, idióta!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése