7. fejezet

Pocky + Macska = Rob (?!) 

1.rész

Nem is emlékszem mikor aludtam el tegnap. Egy biztos, nagyon későn feküdtem le. Meleget érzek a lábamnál. Hmm? Mi lehet? Álmosan nyitom ki a szemem, de amint megpillantom, elmosolyodom. Csak Momo. Még nincs annyira világos, úgyhogy szerintem itt az ideje elkezdeni öltözni. Mihamarabb el akarok húzni itthonról, mielőtt még Taylor megint rám hozná a családfrászt. Nem akarok megint, már korán reggel is, zűrbe keveredni vele. Hű, ez is egy értelmes mondat volt! Úgy látszik a fekete maszlag már reggel rátelepedett a fejemre. Morcosan és kialvatlanul keltem föl az ágyból, és ruhák után kezdek kutakodni. A reggeli készülődés kezdetét veszi. És a szokásos fekete póló sem maradhat el.

Azért csakhamar el is készülök, ami nagyon meglep. Az még jobban kiakasztana, ha a találkahelyen előbb ott lennék, mint Abby. Bár, ez olyan lenne, mint a csoda. Vagyis sosem fordulna elő. Vörös foltos barátommal a kezemben, táskával a vállamon indulok le a lépcsőn. Szokás szerint a táskát az ajtóba dobom. Onnan kényelmesebb felvenni, ha már kabátba vagyok, és nem kell még ezért is bejönnöm a lakásba. Szokásosan ellátom reggel is a macskát. Fura, ma nem nyávogott. Vagyis, mindig nyávogni szokott, amikor követeli a napi reggeli adagját, de ma nem tette meg. Sőt, volt olyan eset is, mikor belekapaszkodott a gatyámba és úgy mászott fel, hogy jobban elérje. Ezzel persze fájdalmas „harci sérüléseket” szerezve nekem. Na mindegy, lehet hogy tegnap sokat kapott. Alig várom már, hogy a suliba érhessek! Na, ilyet se mond gyakran az ember… Pfujj, de fura kimondani. Persze nem jött rám hirtelen a tanulási kényszer, csak kíváncsi vagyok Scarlettre. Hehe, az a tegnapi fej felejthetetlen volt, amit levágott. A nappaliból mozgolódás hallatszik. Eh? Anya? Nem, ő nem lehet. Ő már korán reggel megy dolgozni. Könyvelő valami cégnél, úgyhogy korán bent kell lennie. Gary gondolom még alszik, úgyhogy…. Ne, csak ő ne!
- Jó reggelt. – köszönt közömbösen a férfi. Taylor… Minden álmom ő volt, és a kora reggeli találkozásom vele.
- Reggelt’! – nézek rá hűvösen. Különösebben nem érdekel. Próbálom elfogadni, hogy már ő is a családunk része, de… kicsit még nehéz. Főleg, hogy anya ilyen gyorsan túllépett apán…

„- És a gyerekekkel mi lesz? Fogd már föl, hogy neked családod van!”  De azok a veszekedések után nem csodálom, hogy soha többé nem akarja látni…
- Nekem mennem kell suliba. – töröm meg végül a csendet. Belépek a konyhába egy almáért, amit majd belegyömöszölök a táskába. Nem válaszol, ugyanúgy áll és figyel a hallban. Szóval már válaszolni is luxus? Végül is nekem teszel ezzel szívességet. Ágyő, kedvesem!
Azzal a lendülettel fel is kaptam a táskámat a hátamra. Kabáttal felfegyverkezve indultam el a szokásos reggeli utamra.

- Szia! – integet már a távolból Abby. A kereszteződésnél vagyok, és a latyakot rugdosom az út széléről. Azért mégsem értem ide olyan hamar. Az azért kiakasztó lett volna.
- Szia… - köszönök én is vissza. A lámpa pont zöldre vált, úgyhogy átkelünk a zebrán. A tegnapi kereszteződés. Mikor Rob… Na, ácsi! Miért gondolok Robra? Ez valami rossz vicc. Szerencsére Abby el is kezdi a beszélgetést, úgyhogy nem kell tovább a gondolataimba roskadnom.:
- Te nem vagy kíváncsi Scarlett és csatlósaira? – nevet mellettem. Legalább kizökkent a gondolataimból, sőt még jobb kedvre is derít. Mi ez mostanában? Minden reggelemet szarul kezdem… Ezen változtatni kellene!
- De, nagyon! – csillan fel a szemem. – Az egész iskola rajta fog röhögni, arra mérget veszek! – teszem hátra a kezeimet elégedetten. Elvégre már az edzésen is róluk ment a téma. Profi vagyok!
- Azt a fejet le kell majd fotózni! – nevet Abby is. Alig várom a mai napot a suliban! Nehéz kimondani, de így van!
- Az is lehet, hogy Scarlett elfelejt iskolába jönni. – vetem fel a kétségeimet. Végül is ezen sem lepődnék meg. Sőt, én ezt találom a leglogikusabbnak. Amennyire szánalmas, kinézem belőle.
- Áh, nem hagyna ki egy olyan napot, ahol láthatja a kis Robykáját. – mondja nyálas elváltoztatott hangon, de közbe vág egy olyan pofát, ami újból kihozza belőlem a röhögő görcsöt. Na, már megint témánál vagyunk, úgy látom. Pedig semmi kedvem nincs most róla hallani.

Hamarosan az iskolánál vagyunk. A mai napom eléggé kemény lesz. Kapitányi edzés Robbal, valamint hip-hop edzés is. Tényleg, még beszélnem kell az angol tanárral is, hogy engedjen el. Fuck, utálom a kemény napokat.

Belépve a suliba…hogy is mondjam. Rajongó táborom lett? A feltevésem beigazolódott, mivel már az egész iskola a tegnap délutánról beszélt. Még a szekrényemhez sem jutottam el a nélkül, hogy legalább 10-en le ne támadjanak. De szerintem több is lehetett annál. A hetedik után már nem számoltam. Lényeg a lényeg eléggé híre ment a dolognak. És ha ezt mondom, még túlzok is. Hehe, most Scarlett visszakapta. Talpnyalóinak sokasága nézett rám bosszús pillantásokkal. Nem nagyon tud érdekelni. Még a tanteremig sem értem el, már a fél suli gratulált a tegnapi miatt. Uh, azért ennyire nem mehetett híre a dolognak. És ha ez tényleg így van, már az igazgatóiba is lejuthatott a dolog. Aminek nem örülnék. Scarlett persze nem jött iskolába, ahogy azt gondoltam. Minek is jönne? Megvárja, amíg lecsillapodik a szóbeszéd és azután már méltóztatja bedugni a fejét. Ezek után kétszer is gondolja át mielőtt megpróbálna lealázni. Első óra irodalom. Amiből kemény hármasra állok, és ez éppen elég jó is nekem. Úgyhogy késhetek. A terembe beérve ledobom a táskámat a helyemre, és már ki is viharzok a helyszínről. A kabátom szerencsére még mindig rajtam van, úgyhogy kimegyek az iskola előudvarára. Körülkémlelek és tekintetem megáll egy jól ismert társaságon. Elvigyorodom és hozzájuk csapódom. A jól ismert balhés csoportom. Hmm… de rég voltam már itt.
- Sziasztok. – érek melléjük. Mindenki meglepett tekintettel figyel. Ennyire nem számítottak volna az érkezésemre?
- Bess! Mi szél hozott erre? – kezdeményezi Daren a beszélgetést. Osztálytárs, és egyben jó barátom is. Amolyan rokonlélek. Én csak mosolyogva biccentek a suli felé.
- Irodalom óra az első. – mondom. Erre mindenki elvigyorodik. Ennyire jól ismernének? Vagy csak valami rosszat mondtam?
- Nem is te lennél. – hümmögi Aaron. Igen, ő is tagja a balhés csoportnak. Meg sem lepődök. Ő a suli puskagyártója. Kifejezetten jó puskákat és dolgozat megoldásokat árul. Amolyan csempész, iskolai értelemben. A megoldásokért persze fizetni is kell. Vagy igazolással, vagy mással. Ez minden diáknál más. Szerencsére én ingyen kapom a megoldásokat, ahogyan más barátai is.
- Ennyire ismernétek? – vigyorodom el. Régen voltam már köztük, de látszik, hogy még mindig a csoport tagjának tartanak.
- Nem is tudod mennyire. – vigyorodik el Eric. Az egyetlen A-s a csoportunkban. Az A-sok általában stréberek, és eléggé gyíkok, de van pár kivétel. Ahogyan ő is kivétel. Még kilencedikben, mikor már a balhés csoport kialakult, akkor csapódott hozzánk. Nem is csodálom, hogy nem találta a helyét az A-sok körében.

A téma legelőször a tegnap délután volt. Aminek persze gratuláltak is. Hehe. A szokásos röhögő görcs sem maradhatott el, miután részletesen elmeséltem nekik. Gratulációjukat Abby felé is árasztották rendesen. Majd átadom. Aztán rátértünk Scarlettre, és a csatlós bandájára. Hogy mennyire ribancok, és a fiúk elkezdték összeszámolni, hogy már mennyien jártak vele. Szép kis szám jött össze. Mindenesetre nem lehetett egy kézen megmutatni. Aztán nem tudom, hogy de a Scarlett által elterjesztett pletyka lett a téma. Meg Rob. A fiúk nem nagyon kedvelik a feketét. Nálam ez az ellenszenv szerencsére nagyobb. Nem is kell mondanom, hogy a beszélgetés hátralevő részében Robbal csesztettek. És bármennyire is védtem magam, hogy én mennyire utálom a srácot, annál jobban mondogatták, hogy: „Ne hazudj!” Persze csak viccelődtek, és provokáltak. Valahogy őket nincs szívem bántani. Meg már amúgy sem tartom olyan véresen komolynak ezt a pletykát, már inkább vicces. Végül is a tegnapi fejlemények után.

- Szóval a görög irodalom fajtái… - dumál és dumál, persze még többet dumál a magyar tanárnő. Elza tanárnő. Hmm… inkább a kedvenceim közé sorolhatnám. Talán mert nem szól érte, ha alszok órán? Nem is tudom, valahogy a kisugárzása olyan, hogy nem érzek ellenszenvet. De ez a görög mitológia vagy miaszösz, az agyamra megy. Akkor vegyük is elő a füleseket. Szépen vezessük át a pulcsin, úgy, hogy a tanárnő ne vegye észre. Így! Akkor most válasszunk ki egy zeneszámot a BlackBerryről. Szeretem ezt a telefont, könnyen kezelhető. Mi ez? So Close. Nem emlékszek ilyenre. Hallgassunk bele.

„We're so, so close

We're staring at it

We're staring at it

We're staring at it

Please don't go

We'll get it back

Just let it pass

We can make it happen

I don't where you're at, but when you see an exit,

You'll be headed at it

I won't go

I'm staring at it

I'm staring at the only love I know”

Mi ez a szerelmes szám? Én ilyet nem töltöttem le! Úristen de nyálas… Azért megtartom, ki tudja mikor lesz rá szükségem. Lapozzunk. Hmm… I Don’t Wanna Die. Ez jó lesz. A hangulatomhoz is épp illik.

„I don't wanna die, I don't wanna die

I don't wanna die so you're gonna have to

I don't wanna die, I don't wanna die

No I don't wanna die so you're gonna have to

Blood is getting hotter, body's getting colder

I told you once I'm the only one who holds her

I don't wanna die, I don't wanna die

I don't wanna die so you're gonna have to”

Szeretem a Hollywood Undead-et. Jó a zenéje. De ha fel vagyok pörögve akkor inkább dubstep. Vagyis Bullet Train és Skrillex. De vajon most ehhez van kedvem? Áh, maradok ennél a zenénél inkább. De valahogy most rám jött Thirty seconds to Mars-ot hallgatni. Igen erre váltok át! De kis válogatós vagyok ma reggel… Megkeresem a lejátszási is elkezdem hallgatni. Up in the Air. Valahogy zenével könnyebb túlélni az órák gyötrelmeit.

Az órák persze gyorsan el is telnek, aminek egyben örülök is meg nem is. először is nem kell több kínzást átélnem, másodszor pedig kapitányi edzés. Méghozzá Robbal. Még alig ért véget a gyötrelem már is elkezdődik! Akartam beszélni Abbyvel, de szünetekbe mindig elcsászkált valahova és nem tudtam követni. Titkolsz valamit mi? Meg valahogy órák után is gyorsan hazahúzott. Pedig le akartam baszni, mert nem szólt arról, hogy az a gyík arcú Rob a közelébe lakik. Beszéltem persze az angol tanárral is, aki… mondjuk úgy, hogy nem kitörő örömmel fogadta az edzés gondolatát. Nem tehetek róla! De azért engem kell lecseszni, de mindegy. A lényeg, hogy meg lett oldva, kisebb nagyobb zökkenőkkel. És mégsem csaptak ki angol speciálisról!

Fülessel a fülembe, edzős cuccal a vállamon indultam le a tornaterembe. Az öltözőben már ott volt Darcy. Végzős. Összesen ketten vagyunk lányok a kapitányi edzésen. Igen, ebben a nyomorék suliban annyi a picsa, hogy csak két csajfoci csapatot tudtak indítani. Bele se merek gondolni, hogy jövőre már egyedül leszek. Mivel a másik csapat kizárólag végzősökből áll, úgyhogy… Jövőre egyedül leszek lány. Ha nem indítanak még egyet. És én ebben reménykedem. Egyedül…Robbal…Kapitányi edzésen. Áh, bele se akarok gondolni!
- Szia. – köszön lágyan, visszafogott hangon. Darcy valahogy nem az a tüzes fajta csapatkapitány. Inkább lazább és nyugodtabb. Legalábbis sokkal nyugodtabb, mint én.
- Szia! – köszönök vissza mosolyogva. Valahogy köszönésnél sosincs több mondani valónk egymásnak. Nem vagyunk szoros barátok, mindössze közeli ismerősök. Ennyi. Elkezdek átöltözni.

A tornateremben persze már mind ott vannak, mire végre átvedlek. Nem a gyors öltözködésemről vagyok híres, na! Ahhoz képest, hogy nem olyan nagy a gimink, eléggé sokan vagyunk kapitányi edzésen. Egyedül a kilencedik évfolyamnak nincs foci csapata. Vagyis csak a mostaninak. Tavaly volt, ugye Rob osztálya és a D-sek. Ebben az évben nem volt annyi jelentkező, hogy csapatot tudjanak indítani. Amúgy a 10.-ben én vagyok kapitányin, Rob meg a D-sek csapatkapitánya. 11.-ben az A-sok kapitánya, a B-sek és a D-seké. 12.-ben a végzősök közül, ugye Dary, mint egyetlen lány, valamint a B-sek, a C-sek és a D-sek. Nem is kell mondanom, hogy végzősökből vannak a legtöbben. Jövőre eléggé kevesen leszünk, ha persze nem jönnek a kilencedikesek. Az edző összehívja a kapitányokat, hogy az edzéstervet ismertesse. Ami általában állóképesség fejlesztés. Ami magába foglalja a sok futást, cselezésgyakorlást. De azért néha tanulunk újabb cseleket. De ez ritkán fordul elő. A kapitányi edzés, azért van, hogy a csapatok kapitányait tűrő képesebbé tegye.

- Na, mivan, drága? Csak nem elfáradtunk? – ér mellém Rob, és könnyű szerrel le is előz. Futás. Mi mással is melegítenénk be, mint nyomorék futással. Persze egész pályán!
- Áh… csak tartalékolom…az…erőmet. – mondom lihegve. Már rendesen szúr az oldalam. Pedig rendesen vettem a levegőt, úgyhogy végképp nem értem miért.
- Persze, persze. – vigyorog Rob. Meghalsz! Hallod, nekem te ne merj így vigyorogni, mert miután felpofoztalak, már nem lesz annyi kedved vigyorogni!
- Kuss… - mormogom. A dühtől csillogó szemeimet az ő szórakozott szemeibe fúrom. Ha sípcsonton rúglak nem lesz akkora vigyor a képeden.
- Olyan szépek a szemeid. Nem is értem minek rá annyi smink. – vonja meg a vállát, majd gyorsít a tempón és le is hagy. Ez most bók akart lenni? Mert eléggé sivár volt. Ha gondja van a sminkelési adagommal, akkor ne nézzen rám! Ilyen egyszerű… Ezzel csak nekem is szívességet teszel, meg magadnak is.
Az edző persze nem tágít, mivel bordásfal gyakorlatokkal folytatjuk. 30 lábemelést, 30 csípő emelés követ. Majd végül, hogy tényleg kifullasszon minket 30 húzódzkodás. De a szokásos felülés sem maradhat el, persze 50-szer. Micsoda megtisztelés. Se. És körülbelül ez volt az 1 órás kapitányi edzés. Hogy baszódna meg… Asszem’ moshatom ki megint az edzős cuccomat, mert már megint csurom vizesre izzadtam.  Ezek után spuri hip-hop-ra.  Már léptem volna be az öltözőbe, hogy a szarrá izzadt ruhámat végre valahára lehámozzam magamról, mikor egy túlságosan is ismerős kéz elzárta az utamat.